Navracsics Tibor;Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.;Bárka Színház;közlemény;rovarok;Seress Zoltán;produkció;zártkörű társulati ülés;

2014-02-13 06:45:00

Nyílt levélben kérnek segítséget a bárkások

Továbbra is bizonytalan a Bárka Színház helyzete, melynek vezetősége még február 3-án adott ki egy közleményt, amely szerint arra kényszerülnek, hogy több produkció előadásait elhagyják, és felfüggesszék a Rovarok című produkció megkezdett próbafolyamatát.

 Értesültünk arról, hogy a kedd esti előadás után zártkörű társulati ülést tartottak a Bárkában a kialakult helyzetről. Ezen abban állapodtak meg, hogy ebben az ügyben csak a direktor, Seress Zoltán nyilatkozhat. Aki viszont azt mondta lapunknak, hogy a február 3-i helyzethez képest nincs érdemi változás, ha lesz, kiadnak majd egy újabb közleményt.

Néhány napja civil kezdeményezésre petíció is indult a Bárka Színház megmentése érdekében. Tegnap pedig nyílt levélben fordult a Bárka Színház társulata Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez és Kocsis Máté VIII. kerületi polgármesterhez a teátrum átadás-átvétele elhúzódásának okát keresve. Az elmaradó fizetésekre, előadásokra és bemutatókra hívják fel a figyelmet, és a helyzet megoldását várják. 

Arra figyelmeztetnek, hogy a színház már fölélte a tartalékait is, elmaradtak a fizetéseik, a kifizetések, előadásaik és bemutatóik is. "Önhibánkon kívül hitelünket veszítjük kiváló hazai és külföldi alkotótársaink, rendezőink és vendégművészeink szemében" - mutatnak rá. 

Levelükben azt kérik, hogy legyen vége az illetékesek közti ide-odamutogatásnak, mert hamarosan el fog tűnni egy színház, egy olyan kulturális intézmény, ahová több tízezer ember jár évente. Arra figyelmeztetnek, hogy mire felépül mellettük az egyetemi campus, addigra nem lesz kulturális intézménye az egyetemi városrésznek.

Mint írják, a tájékoztatások szerint megvan a pénz és a szándék az intézmény működtetésére. Azonban "a sok jó szándék mellett napról napra reménytelenebb a helyzetünk" - írják, hozzátéve, hogy készek a közös gondolkodásra. Mint ismeretes, a Bárkát a korábbi tulajdonos, a Józsefvárosi Önkormányzat, decemberben átadta a magyar államnak.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot (KIM) jelöli majd ki a teátrum fenntartójának, ám ez még nem következett be. A KIM 2014-es költségvetésében szerepel is a Bárka idei költségvetési támogatása címén 178,9 millió forint.

De miután a teátrum nem került még át a KIM-hez, ezért a tárca nem tudja folyósítani a támogatást. Így remélni lehet, hogy átmeneti pénzügyi zavarról van szó, de persze a végveszély, a színház megszüntetés réme is fölvetődhet, hiszen láttunk erre példát nem is olyan régen.


 -