Paks II.;paksi bővítés;

2016-05-11 13:21:00

Paks II. - Vizsgálják az erőmű telephelyét

A paksi bővítés előkészítésének egyik legnagyobb feladata a telephelyvizsgálat, amelynek célja megállapítani, hogy a környezet milyen hatást gyakorolhat az erőműre, és ezeket a megállapításokat a tervezésnél figyelembe kell venni - mondta Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos.

Kifejtette: különböző szempontból - például meteorológia, hidrológiai, földtudományi - vizsgálják a szakemberek az erőművi területet, részletesen meghatározzák a legfontosabb veszélyeket, amelyeket a tervezéssel ki kell zárni. Aszódi Attila hangsúlyozta, hogy a telephely-vizsgálati program fontos része a földtani kutatás. Az erőmű telephelyének környékén kívül összesen 9 kilométert fúrnak 8 mélyfúrásban. A magfúrással végzett vizsgálat során minden egyes esetben kiemelik a mintát, ezt a földtudósok vizsgálják, és pontosítják a földtudományi modellt.

Emlékeztetett: az orosz féllel Magyarország fővállalkozói szerződést kötött. Az várják, hogy az orosz cégek és alvállalkozóik bárhonnan a világból, biztonságos, 60 évig működőképes erőművet szállítsanak le határidőre, a szerződésben rögzített áron. Aszódi Attila szólt arról is, hogy az Európai Bizottsággal a paksi beruházás nyilvánossági kérdéseit sikerült tisztázni, az állami támogatás és a beszerzés kérdéseiről előremutató, konstruktív légkörben folynak a tárgyalások munkacsoportokban. Remélhetően az év közepéig a bizottság állásfoglalást ad ki.