Baden-Württemberg;Palkovics László;

2019-03-25 17:20:29

Palkovics a kormányzati szuperhős: "mindenhez is" ért

Most éppen az egyik legfontosabb gazdasági vegyesbizottságot rántotta maga alá a miniszter.

Nincs az a terület, amivel Palkovics László az immár "mindennel is" foglalkozó innovációs és technológiai miniszter ne tudná szaporítani bokros teendőit. Ráadásul mások háttérbe szorításával. A kormány néhány perce megjelent határozata szerint ugyanis mostantól a Magyar–Baden-Württembergi Vegyes Bizottságot ő irányítja - Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára helyett.

Korábbi híradások szerint a patinás, lassan 30 éves múltra visszatekintő vegyes bizottság a német tartomány és Magyarország kapcsolatainak egyik legfontosabb egyeztető szerve. Két évvel ezelőtti ülésükről a kabinet azt emelte kihogy a Németországgal lebonyolított külkereskedelmi forgalom legnagyobb részét Baden-Württemberg adja és onnan érkezik a legtöbb német működő tőke is. Erre példa a Mercedes-Benz kecskeméti gyára vagy a számos hazai telephelyen gyártó Bosch. Magyar Levente akkor úgy fogalmazott, hogy a Baden-Württemberg tartománnyal fenntartott vegyes bizottság az egyik legaktívabb, mivel százas nagyságrendű projekt fut és indul a felügyelete mellett. 

Palkovics László munkabírása ugyanakkor már-már földönkívüli tartományba lép. Amellett, hogy irányítja a szakoktatástól az energiaárakig, az innovációtól a közlekedésig és az informatikáig szinte az összes fontosabb hazai területtel foglalkozó Innovációs és Technológiai Minisztériumot, igyekszik maga alá gyűrni az Magyar Tudományos Akadémia függetlenségét, tavaly óta ő gyakorolhatja a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartói jogait, ez év januárja óta felel kormánybiztosként a Budapest-Belgrád vasútvonalért, sőt időnként még szemétszedésre is akad ideje.