MTA;

2019-02-27 16:40:13

Palkovics követendő példaként emlegetett intézményének sem tetszik, amit a kormány az MTA-val művel

Nyolc német tudományos szervezet sem nézi jó szemmel, amit az Orbán-kormány a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) művel, aggodalmaiknak egy, Palkovics László innovációs miniszternek címzett levélben adtak hangot.

Az aláírók között szerepel a Max Planck Intézet is, amelynek működési modelljére Palkovics többször is követendő példaként hivatkozott.

A levélírók szerint az MTA az egyik legnagyobb presztízsű tudományos intézmény Magyarországon és egész Európában, amely független kutatóintézetek megalapításával olyan modern működési struktúrát hozott lére, amivel sikeresen együtt tud működni más tudományos szervezetekkel, beleértve a német kutatóintézeteket is. Az MTA szervezeti és pénzügyi függetlenségének csorbításával a magyar kormány mindezt veszélyezteti. Hangsúlyozták: különösen aggódnak amiatt, hogy a magyar tudomány versenyképessége és a nemzetközi együttműködési lehetőségek sérülnek.

A levelet Palkovics mellett elküldték Lovász László MTA-elnöknek, Anja Karliczek német oktatási és kulturális miniszternek, valamint Heiko Maas német külügyminiszternek is.

Az MTA Elnöksége kedden döntött arról: nem kérnek az akadémiai kutatóhálózat feldarabolását célzó „Palkovics-tervből”.