tűz;Terézváros;Andrássy út;Kodály körönd;

2014-07-17 18:43:00

Palotatűz - A kormány segítségét kéri Terézváros

Az Andrássy úti lakóházban keletkezett kár milliárdos nagyságrendű, de az egész épület nem életveszélyes. Az életveszélyes állapot elhárításának költsége önmagában százmilliós összegre rúghat.

Megkezdte a gyorssegély kifizetését a keddi tűzeset károsultjainak a VI. kerületi önkormányzat. Az azonnali gyorssegélyt - az önkormányzat tájékoztatása szerint - délutánig 23 család vette át 2 090 000 forint összegben. A támogatás alapösszege 50 ezer forint, ami családok esetében személyenként 20 ezer forinttal emelkedik, így egy négytagú család 110 ezer forintot kaphat.

Az életveszély elhárítását a katasztrófavédelem szakemberei kezdték el, az önkormányzat csütörtökön kapta meg a statikus szakértői véleményét, amely alapján az Andrássy út 83-85-ben az önkormányzattal szerződést kötő - megfelelő gyakorlattal és referenciákkal rendelkező - kivitelező folytatja a munkát. A harmadik emelet és a tető gyakorlatilag megsemmisült, a szakvéleményből kiderült, hogy az épület földszintje, első és második emelete azonban a körülményekhez képest jó állapotban van, tehát nem az egész ház életveszélyes.

A rendőrség egészen addig biztosítja az épület és a környék őrzését, amíg a helyzet megkívánja. Az önkormányzat mindaddig gondoskodik a lakók elhelyezéséről, amíg nem térhetnek vissza otthonaikba, ha szükséges, albérleti hozzájárulást fizet, minden segítséget megad ahhoz, hogy életük visszatérhessen a rendes kerékvágásba.

A társasház biztosítójával is megkezdődtek a tárgyalások. A becslések szerint az épületben keletkezett kár milliárdos nagyságrendű, a pontos összeget azonban csak a teljes körű kárfelmérés után lehet megállapítani. Annyi mindenesetre biztos, hogy csak az életveszély elhárításának költségei több százmillió forintot tesznek ki.

Az Andrássy út 2002 óta a világörökség része, nemcsak Budapest, hanem egész Európa egyik ékköve. Az önkormányzat a kormány segítségét kéri a helyreállításhoz.