Népszabadság;Pecina;

2016-10-19 08:13:00

Pecina prés alatt

Az osztrák Profilban hétfőn nyomtatásban is megjelent az osztrák Heinrich Pecina teljes interjúja. Ő az az ember, aki Karintiában bíróság előtt áll, mert a vád szerint 4,3 millió eurós veszteséget okozott egy banknak még a 2009-ben elhunyt, szélsőjobbos Jörg Haider tartományfőnöksége idején, és ezzel hozzájárult az osztrák gazdaság egyik legnagyobb pénzügyi csődjéhez. A Lajtától keletre pedig arról hírhedt, hogy az ő cége tulajdonában lévő Mediaworks záratta be október 8-án puccsszerűen a legnagyobb példányszámú politikai napilapot, a Népszabadságot.

Azt, hogy az üzletember minden szava - amellyel a redőny lehúzását indokolja - hazugság, tételesen bizonyította a lap szerkesztősége. Most nem is ezekkel foglalkoznánk, hanem azzal, amiben elárulja önmagát. "Megbocsáthatatlan hiba, hogy a magyarországi menedzsment rosszul kommunikált, és alábecsülte az ellenséges reakciókat" - mondta, amit megerősít, hogy a Népszabadság fuldoklását okozó hullám első hete két vezérigazgatót is elsodort. Pecina, aki a kormány strómanja lett Simicska Lajos G-napja után, hiszen nyakán ragadt a Népszabadság, alaposabban hazudott volna. Ám jött jött a hisztérikus döntés a bezárásról, mert a gutaütés szele környékezte meg a legfelsőbb politikai vezetést, amely még az eredménytelen népszavazást is hajlamos a sajtó nyakába varrni, főként, ha az olyan vehemens, mint a lap volt utolsó heteiben. Pecina szerint azonban csak a rossz kommunikáció volt hiba, s most azt mondja: elege lett, megfontolja, kivonul az egész Mediaworksből. Elég hosszú ideje fontolgathat, amit sokáig lefojthatott a kormánybúra alatti közös üzletelése Spéder Zoltánnal, aki viszont a fideszes árok szélén maradt, oly annyira, hogy a napokban kapott visszautasíthatatlan ajánlatot, tűnjön el az FHB Bank éléről. Pecina most ott áll egyedül, a kormányzat által megrendelt, pokolba kívánt médiabirodalommal, amint a legfőbb hadúr alsó madárfogásban markolja legnemesebb szervét. Sziszegve hazudik, és még örülhet, ha fájdalma enyhéért virágzó birodalmát fillérekért belenyomhatja valamelyik fideszes mameluk markába.

Van úgy, hogy egy strómant átvernek. Nevethetnénk, de nincs kedvünk. 2010 óta Magyarország 48 helyet esett vissza a világ sajtószabadság-rangsorában.