Hirdetések;kamara;TASZ;Péterfalvi Attila;Kunetz Zsombor;

2017-11-17 06:04:00

Pert vesztett a kamara - Ki kell adnia az adatokat

Első fokon pert nyert az az orvos, akitől az orvosi kamara pénzt kért a gazdálkodását bemutató adatok átadásért. A bíróság szerint a kamarának ki kell adnia a Kunetz Zsombor által kért információkat egyebek mellett arról, hogy az elnökség tagjai milyen javadalmazásban részesültek és milyen egyéb béren kívüli juttatást kaptak 2010 óta. Azt is ki kell adni, hogy a köztestület gazdasági társulásainak alapításánál, illetve megvásárlásánál használtak-e fel tagi kölcsönt, és hogy milyen forrásból finanszírozzák a vállalkozások veszteségeit.

Kunetz Zsombor azután fordult a TASZ segítségével az adatokért a bírósághoz, miután májusban a Magyar Orvosi Kamara az orvos közérdekű adatigénylésére válaszul először azt közölte, hogy azokért fizessen 88 ezer forintot. Az adatokért pénzt – reagálást Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője is helytelenítette, így az orvosi kamara elnöke néhány, köztük a saját jövedelmével kapcsolatos adatot nyilvánossá tett, további hat kérdésre azonban továbbra sem válaszolt. Ezek közlésére kötelezte most a kamarát a bíróság.

Időközben a kamara is aktív volt, és etikai eljárást kezdeményezett az orvos ellen. Első fokon megrovásban részesítették a sajtóban tett nyilatkozataiért. Az erről szóló határozatot a másodfokú etikai bizottság megsemmisítette, és az eljárás megismétlését rendelte el. Időközben ez az eljárás is lezajlott, bár Kunetz Zsombor szerint ügyének újabb tárgyalásán nem sikerült kiderítenie a testületnek, hogy mi is a vád ellene. Az eljárást kezdeményező Éger István, a MOK elnöke és Cser Ágnes, az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete elnöke pedig nem jelent meg a tárgyaláson, így most ez az eljárás függőben van.

Lapunknak Kunetz Zsombor azt mondta: most arra vár, hogy kapjon valamilyen határozatot az új eljárás eredményéről. Hozzátette: a TASZ segítségével megnyert pernek örül, mert mint fogalmazott: „Nincs több sumákolás, ki kell adniuk azokat a gazdálkodási adatokat, amelyek bizonyíthatják az esetleges hűtlen kezelés, vagy egyéb esetleges bűncselekményeket.”