Pintér Sándor;Belügyminisztérium;

2018-12-18 20:43:00

Pintérék szerint nem alkalmaztak túlzó erőszakot a rendőrök

„Budapest helyett nyilvánvalóan egy másik európai fővárosban történtekre reagál” az Amnesty egyik vezetője – közölte a Belügyminisztérium.

A Belügyminisztérium (BM) szerint – az Amnesty International (AI) civil szervezet állásfoglalásával ellentétben – a magyar rendőrség a támadások ellenére higgadt maradt, nem alkalmazott „felesleges, túlzó erőszakot” a kormány ellen tüntetőkkel szemben.

A BM keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy az Amnesty International hétfő este Londonban kiadott egy állásfoglalást, amely szerint a magyar rendőrségnek a békés tüntetőkkel szemben nem szabad felesleges és túlzott erőt alkalmaznia, beleértve a könnygáz használatát. A felhívás szerint, amelyet Massimo Moratti, az Amnesty International európai programjának igazgatóhelyettese jegyez, a vasárnap esti tüntetésen az AI a békés tiltakozókkal szembeni szükségtelen és eltúlzott erő alkalmazásának megnyilvánulásait tapasztalta, könnygáz bevetésével együtt, és ennek nem szabad megismétlődnie.

A BM kommünikéjében úgy fogalmazott: Massimo Moratti „Budapest helyett nyilvánvalóan egy másik európai fővárosban történtekre reagál”; egy olyan rendőri beavatkozásra, amelynél a tüntetők ellen hang-, víz- és könnygázgránátokat, vízágyúkat, lovasrohamot vetettek be.

Hangsúlyozták: a magyar rendőrség annak ellenére nem alkalmazott felesleges, túlzó erőszakot, hogy a gyülekezők „15 rendőr sérülését és a rendőrség eszközeiben kétmillió forint kárt okoztak”. Azt írták, nem békések azok, akik azt skandálják, hogy „égjen a karácsonyfa, égjen a rendőr!”, akik át akarták törni a passzív rendőrsorfalat és akik úgy nyomták társaikat a rendőrsorfalra, hogy a rendőröknek kellett az „eszméletüket vesztett, légszomjjal küzdő” embereket a még súlyosabb sérülések megelőzése miatt kimenekíteniük.

Hozzáfűzték, hogy a szabad véleménynyilvánítás jogának gyakorlása nem összeegyeztethető a nemzet karácsonyfája körül elhelyezett, a rászoruló gyermekeknek szánt szánkók megrongálásával, ellopásával vagy felgyújtásával. Középületek, közterületek feldúlása, beszennyezése erőszakos cselekmény; ezeket tüntetők követték el – közölte a BM.