Benjamin Netanjahu;Vlagyimir Putyin;Kreml;

2017-03-11 06:32:00

Putyinék új szövetségesi hálózatot építenek

Erősödik az az új szövetségesi rendszer, amit az egyre nagyobb nemzetközi elszigeteltségbe került orosz államfő, Vlagyimir Putyin épít maga köré. Moszkva látványosan tömörítette a nemzetközi porondon imidzsgondokkal küszködő vezetőket és szokványosnak nem mondható új szövetséget kezdett kialakítani, azonos érdekszférába terelve olyan ősellenségeket, mint Recep Tayyip Erdogan török államfő és Bassár el-Aszad szíriai elnök, valamint az iráni vezetés.

A tavalyi orosz-török kiegyezés óta, amely feloldotta az orosz vadászbombázó törökök általi lelövése okozta diplomáciai feszültséget, Ankara gyakorlatilag feladta a harcot Aszad ellen, sőt, már azt sem kifogásolta, hogy a Törökország által támogatott szíriai lázadó erők átadjanak egy települést a kormányerőknek. Nyilván, Ankara engedékenységét is elsősorban a kényszer táplálja, hiszen Erdogan viszonya korábbi szövetségeseivel, az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal, diktatórikus intézkedései és a tavaly júliusi puccskísérlet utáni tisztogatás miatt ugyanúgy megromlott, mint Moszkva és a nyugat viszonya.

E partnerség tegnap Moszkvában tovább erősödött az orosz-török kormányközi tanács hatodik ülésével. A moszkvai török delegáció tagja volt Erdogan elnök és Binali Yildirim kormányfő egyaránt. Az orosz államfő beszámolója szerint a miniszterelnökök a gazdasági kapcsolatok "teljes körű" helyreállításáról folytattak megbeszélést, előtérbe helyezve a Déli Áramlat és az akkuyui atomerőmű építését, de az egyeztetések egyik központi témája a szíriai háború és rendezés kérdése volt. Putyin úgy fogalmazott, hogy "bizalmon alapuló és hatékony" párbeszéd alakult ki a két ország védelmi tárcái és titkosszolgálatai között a világ súlyos válságai, elsősorban a szíriai krízis megoldásának ügyében. Az eddigi egyezmények alapján elsősorban az orosz gazdasági-energetikai-stratégiai érdekek érvényesülnek Putyin és Erdogan egymásra találásában. Hogy mit nyer Ankara, amelynek ugyancsak vannak stratégiai érdekeltségei Szíriában, az még a nyilvánosság előtt nem körvonalazódik.

Csütörtökön Benjamin Netanjahu volt a Kreml vendége. Az izraeli kormányfő azóta vonta szorosabbra a szálakat Moszkvával, amióta megromlott viszonya az Obama-adminisztrációval.