Fehér Ház;Donald Trump;James Mattis;Rex Tillerson;

2017-08-29 07:39:00

Rex Tillerson posztja is inog

Rex Tillersonnal ebédelt tegnap Donald Trump. Az amerikai elnök már jóideje elégedetlen külügyminiszterével, de a Fehér Ház hivatalosan ennek nem adott hangot. Trump rosszul viseli a kritikát, de nyilvánosan nem reagált arra, hogy a külügyminiszter hétvégén egyértelműen elhatárolódott főnökétől a FoxNews vasárnapi műsorának nyilatkozva. Tillersont annak kapcsán kérdezték, hogy Trump a Charlottesville-i neonáci erőszakcselekményt nem ítélte el egyértelműen, s többször is egyenlőségjelet tett a fehér felsőbbrendűség hívei és az ellenük tiltakozók közé. Az amerikai diplomácia vezetője kitérően válaszolt, hangsúlyozva, hogy a külügyi tárca által képviselt amerikai értékek nem változtak, elkötelezettség a szabadság, az egyenlő bánásmód, a diszkrimináció elutasítása mellett. Tillerson úgy vélte, senki nem kérdőjelezi meg az Egyesült Államok értékeit. „És az elnökét?” – kérdezett vissza a műsorvezető, Chris Wallace. „Az elnök a saját nevében beszél” – válaszolta Tillerson.

Az ExxonMobil olajcég volt vezérigazgatója már nem első alkalommal fogalmazott másképp, mint az elnök, így a párizsi klímaegyezmény felmondása kapcsán is más álláspontra helyezkedett, ám nem tudta meggyőzni Trumpot, hogy változtasson álláspontján, de az iráni nukleáris megállapodás ügyében is különbözik a véleményük. Tillerson a virginiai neonáci támadást követően erélyesen elítélte a fehér felsőbbrendűség híveit. A Fehér Ház és a State Department között sem olajozott az együttműködés, Tillerson személyi javaslatait nem hagyják jóvá az elnöki rezidencián, a külügyminisztériumban számos poszt betöltetlen. A súrlódások miatt azt rebesgetik, nem kizárt, hogy Trump hamarosan megválik fődiplomatájától.

James Mattis védelmi miniszternek is lehetnek fenntartásai, legalábbis a külföldön szolgáló amerikai katonáknak szánt Facebook-üzenete alapján, amelyre a brit Guardian hívta fel a figyelmet. Mattis szerint Amerikának vannak problémái, s a fegyveres erőknek tartani kell a frontot mindaddig, amíg „országunk vissza nem tér egymás megértésének és tiszteletének útjára”. Garry Cohn, Trump fehér házi gazdasági főtanácsadója, a Goldman Sachs volt elnöke Charlottesville után hírek szerint a lemondását fontolgatta, de maradt.