Röghöz köti a kormány a munkavállalót

Nyugaton nagy a munkaerőhiány, keleten magas a munkanélküliség, vagyis költözni kéne a munka után. A kormány azonban megszünteti az albérlettámogatást.

Több más cafeteriaelemmel együtt a jövő évtől megszüntetné a mobilitási célú lakhatási támogatás adómentességét a kormány. A munkaerőpiac állapotát elnézve kevéssé érthető a lépés célja, különösen, hogy év elején még büszkén számoltak be arról: enyhítették az albérlettámogatás néven ismert kedvezmény igénybevételének feltételeit, sőt, az igénybe vehető összeget is több mint 30 ezer forinttal növelték. A havi legföljebb 82 800 forintos támogatást azon dolgozók kaphatják most (még), akiknek lakóhelyétől 60 kilométernél messzebb van a munkahelyük, vagy tömegközlekedési eszközzel oda-vissza legalább három órát kellene utazniuk.

„A foglalkoztatásnál kulcskérdés a munkaerő mobilitása, amelyet a kormány az adórendszeren keresztül, kedvezményekkel, illetve különféle mentességekkel segít – írta közleményében még januárban a Nemzetgazdasági Minisztérium. Varga Mihály tárcája azóta Pénzügyminisztériummá keresztelődött át, és úgy tűnik, már nem így látja a helyzetet. Pedig a munkaerőhiány egyre jelentősebb – már csaknem 80 ezer üres álláshely van az országban -, a lehetséges munkaerőutánpótlás pedig egyre fogy. Az ország keleti és nyugati fele között ugyanakkor e téren továbbra is jelentősek a különbségek.

Jól mutatja ezt a KSH Munkaerőpiaci folyamatok című kiadványában közölt térkép, amelyen együttesen jelölték a potenciális munkaerő-tartaléknak tekintett munkanélkülieket, alulfoglalkoztatottakat, dolgozni szándékozó, de munkát aktívan nem keresőket, inaktívakat és meglepő módon a máskor a foglalkoztatottak közé sorolt közmunkásokat. Az ábra alapján a lehetséges munkaerőpiaci utánpótlás éppen ott van, ahol a legnagyobb a munkanélküliség is. Az Észak-Alföldön több mint 125 ezren vannak, miközben itt a legmagasabb, 5,1-6,9 százalékos a munkanélküliség. Hasonló munkanélküliségi ráta jellemző a Dél-Dunántúlra is, ahol több mint 65 ezer főre teszik a munkaerőpiaci utánpótlás létszámát. Ehhez képest Nyugat-Dunántúlon alig 20 ezer a még munkába bevonhatók létszáma, a munkanélküliségi ráta pedig 2 százalék alatt van.

Még élesebben rajzolódik ki a különbség a megyék szintjén: a munkanélküliségi ráta alapján a legkedvezőbb, illetve legrosszabb helyzetben lévő megyék közti különbség több, mint 8 százalékpont. Miközben ugyanis az országos munkanélküliségi ráta már 3,9 százalék, addig Szabolcsban 9,2, Győr-Moson-Sopron megyében viszont 1,5 százalék alatti. Szabolcsban ráadásul több mint 26 ezer közmunkás él, miközben Győr-Moson-Sopronban csak 1258. A foglalkoztatás bővülése sem egyenletes mértékben ment végbe: Budapesten a lakosság elöregedése miatt tavalyhoz képest több mint 11 százalékkal esett vissza a foglalkoztatottak száma, a hátrányos helyzetű járásokat felölelő Dél-Dunántúlon pedig csaknem 5 százalékkal. Pest megyében viszont 26, a Nyugat-Dunántúlon 23 százalékkal nőtt a munkavállalói létszám.

Mindebből az következik, hogy a lehetséges munkaerő-utánpótlás nem ott van, ahol valójában igény volna rá, a munkahelyek nem ott vannak, ahol a munkaerő. Vagyis a mobilitás ösztönzésére továbbra is szükség volna.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ennek ellenére helyesli a mobilitási célú cafeteriaelem megszüntetését. Érdeklődésünkre azzal érvelt: a miskolci és a nyíregyházi munkaadók fel vannak háborodva, hogy ilyen támogatás létezik, mert nekik is szükségük van a munkaerőre. Szerinte csak részlegesen igaz, hogy nincs munkalehetőség a keleti országrészben: Eger, Miskolc, Debrecen környékén munkaerőhiány van. Leszögezte: nem jó stratégia, ha csak a nyugati országrészre koncentrálunk.

Az albérlettámogatást ugyanakkor nemcsak arra lehetne felhasználni, hogy valaki a keleti országrészből a nyugati megyékbe települjön át, hanem arra is, hogy például Borsod vagy a Dél-Dunántúl aprófalvas településein élők számára is elérhetőek legyenek a közeli, de helyi járatokkal gyakorlatilag megközelíthetetlen nagyvárosi munkahelyek.

A munkásszállókra már inkább külföldről érkeznek

Úgy tűnik, a kormány albérlettámogatás helyett inkább a munkásszállásokkal gondolja megoldani a munkaerőmobilitás problémáját, a dolgozók munkásszálláson történő elhelyezése legalábbis továbbra is adómentes marad, sőt, némi könnyítés is jön a jogosultság terén.

Az országban mintegy 20-30 ezer dolgozó él munkásszálláson: szétszórtan bérelt lakásokban, építkezések mellett felhúzott konténerszállásokon vagy nagy létszámú szállókon. Zömmel a „kékgalléros” munkavállalókat helyezik el ilyen módon. Családdal egy ilyen költözés nem alternatíva, hiszen a hozzátartozók elszállásolását már nem támogat(hat)ja a munkaadó.

A munkaerő kiválasztása gyakran rendkívül gyors ütemben történik: behívnak 50 jelentkezőt, majd 20-at fölvesznek, akinek viszont már másnap munkába kell állniuk. Ilyen gyorsan képtelenség megfelelő albérletet találni, ami drága is - magyarázza Kondor András, a munkaerő professzionális szállásoltatásával több mint 10 éve foglalkozó Staff House vezérigazgatója a munkásszállás előnyeit. Szerinte a cégek is érzékelik ezt, és igyekeznek szállást biztosítani dolgozóiknak. A Staff House 42 szállást működtet, ahol mintegy 4200 „kékgalléros” dolgozó él. A cég a gyárakkal és a munkaerőközvetítőkkel áll kapcsolatban, ők küldik hozzájuk a munkavállalókat, akik a szállást a fizetés mellé járó juttatásként kapják. Kondor András úgy látja: ma már másképp nem is nagyon lehet munkaerőt szerezni, hiszen már nem működik, hogy egy cég letelepül valahol, majd a környékről fölvesz 150-200 munkást, mert sem képzettségben, sem létszámban nem találni megfelelő munkaerőt a közelben. Céges buszjáratokkal legfeljebb 40-50 kilométeres körben lehet összeszedni a munkásokat, az ennél távolabbról érkezőknek szállás kell. A Staff House szállásai zömmel az ország nyugati felében találhatók, a keleti országrészből ugyanakkor egyre kevesebb munkavállaló érkezik hozzájuk. A munkások egyre inkább Szerbiából és Ukrajnából érkeznek, a szállásaikon már nagyjából fele-fele arányban vannak a külföldi és a magyar munkavállalók.

A mobilitást persze nem csak albérlettámogatással lehetne segíteni, hanem például kistérségi buszjáratokkal. A GKI Gazdaságkutató Zrt. pár éve ki is számolta, hogy évi 30-40 milliárd forintból egy kistérségi buszhálózattal össze lehetne kötni 20-30 falut a kistérségi központokkal, ahová így már megérné a vállalkozóknak odatelepülni. A keleti országrészben és a Dél-Dunántúlon ugyanis sok az olyan apró falu, ahol nincs semmilyen munkalehetőség. A vállalkozóknak nem éri meg odamenni, mert kevés a munkavállaló. A közlekedés pedig a mai napig megoldatlan, így az ottélők nem tudják a nagyobb települések munkalehetőségeit kihasználni. Molnár László, a GKI vezérigazgatója szerint az önkormányzatok számára kellene állami forrást biztosítani a kistérségi buszjáratok működtetéséhez. Ezt a javaslatukat azonban elvetették, így jelenleg a cégek próbálkoznak buszjáratokkal, de nekik csak a közelebbi, nagyobb létszámú munkaerőt küldő településekről éri meg beszállítani a munkavállalókat.

A keleti és a nyugati országrész eltérő helyzetét egyébként az is okozza, hogy a jobb infrastruktúra miatt Nyugat-Magyarországra települtek a nagy beruházók, mint az Audi, a Suzuki vagy az Opel, ráadásul az osztrák szomszédok is tárt karokkal várják a magyar munkavállalókat. Így itt hamar lecsökkent a munkanélküliség, és nagy a munkaerőhiány. A Dunától keletre és a Balatontól délre élők viszont korábban zömmel a mezőgazdaságban dolgoztak, ahol ma már a gépesítés miatt nincs szükség akkora létszámú munkaerőre, legföljebb idényjelleggel – magyarázza Molnár László. Ami pedig a potenciális munkaerőtartalékot illeti: valójában nem tudni, ez a réteg rendelkezésre áll-e, ugyanis a hivatalos statisztikák jelentős eltérései miatt azt sem lehet megmondani, egyáltalán az országban vannak-e még, vagy már külföldön. Nem tudni, akik nem vállalnak munkát, miért nem teszik, miért nem költöznek a munka után, van-e esetleg beteg hozzátartozójuk, akit nem tudnak otthon hagyni – sorolja, hozzátéve: minderről rendszeres és gyors felméréseket kellene végezni, hiszen a munkaerőpiaci helyzet most rendkívül gyorsan változik.

Ahol magasabb a fizetés, ott drágább a lakás is

A munkaerőpiaci mobilitást nagyban nehezítik a fejlettebb régiók jóval magasabb ingatlanárai, hiszen a hátrányos térségekben hátrahagyott ingatlanokért kapott pénzből lehetetlen a jobb infrastruktúrával és munkalehetőségekkel megáldott országrészekben lakást vásárolni. A fizetés pedig hiába magasabb a fejlettebb régiókban, ha a lakásárak is lépést tartanak vele, sőt, meg is előzik.

A fővárosban például a legmagasabb a nettó átlagfizetés, mégis itt kell a legtöbbet dolgozni egy 50 négyzetméteres lakásért: 113 havi, azaz közel 10 évi fizetésre van szükség az átlagosan csaknem 30 millió forintba kerülő ingatlan megvásárlásához – derült ki az ingatlan.com elemzéséből. Nemcsak az ingatlanok ára tér el megyénként, a nettó fizetések között is óriásiak a különbségek, ami alapvetően meghatározza az adott térség ingatlankeresletét – summázza az elemzés tanulságát Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Pest megyében például Budapesthez képest alacsonyabbak az árak: az átlagosan mintegy 20 millió forintba kerülő 50 négyzetméteres lakás megvásárlásához ezzel együtt 103 havi bérre van szükség, mivel az átlagkereset is 70 ezer forinttal kevesebb. Győr-Moson Sopron megyében ugyanakkor 84 havi átlagfizetésből már megvásárolható az ott 18-19 millió forintért kínált 50 négyzetméteres lakás. Bács-Kiskun megyében viszont az alacsonyabb bérek miatt 97 hónap fizetése kell ehhez, Somogy megyében pedig már 100 havi nettó jövedelem szükséges. A nettó fizetések Szabolcsban, Békés és Nógrád megyében a legalacsonyabbak, de itt a lakások ára is alacsony: 30-50 havi nettó bérre van szükség a vásárláshoz. Jász-Nagykun-Szolnokban, Tolnában és Békésben a községekben egy 100 négyzetméteres családi ház 3 évi fizetésből megvásárolható lenne, de nincs igazán rá kereslet.