Év Sportolója;Hosszú Katinka;

2016-12-26 13:47:00

Ronaldo győzött, Hosszú Katinka a harmadik

Az Aranylabdás labdarúgó, a portugál Cristiano Ronaldo végzett az élen a 27 európai hírügynökség – köztük a magyar MTI – szavazatai által december 26-án kihirdetett „Európa 10 legjobb sportolója 2016-ban az európai hírügynökségek szerint” elnevezésű listán, ahol másodikként a brit teniszező, Andy Murray, harmadikként a háromszoros olimpiai bajnok magyar úszó, Hosszú Katinka végzett. 

A lengyel PAP által lebonyolított voksoláson az idén a válogatottal Európa-bajnok, a spanyol bajnokságban érdekelt Real Madriddal pedig Bajnokok Ligája- és klubvilágbajnokság-győztes játékos 24 ponttal előzte meg a második helyen végző brit teniszezőt, a Rióban olimpiai bajnoki címét megvédő és a világranglistán élre ugró Andy Murray-t. A nyári játékokon három arany- és egy ezüstérmet nyerő Hosszú Katinka 68 pontos hátránnyal lett harmadik. Érdekesség, hogy az úszószövetséggel, illetve annak korábban lemondó első emberével, Gyárfás Tamással többször összekülönböző éremhalmozó úszó így is a legjobb női sportoló lett a listán, ahol soha korábban nem végzett elsőként Magyarországot képviselő sportoló.

Fotó: Szalmás Péter

Fotó: Szalmás Péter

Az első húszba még egy magyar fért be, méghozzá a Rióban szintén háromszor győztes Kozák Danuta kajakos, aki 17. helyen végzett. Kozákkal kapcsolatos hír még, hogy a sportolónő jövőre nem indul versenyeken, mert gyermeket vár. „Jövőre nem indulok versenyeken STOP. Babát várok STOP. Boldog vagyok STOP. Remélem, velem örültök STOP. Részletek hamarosan, ugyanit, STOP” – közölte Kozák hétfőn a közösségi portálon. 

Európa 10 legjobb sportolója 2016-ban az európai hírügynökségek szerint:
1. Cristiano Ronaldo (portugál, labdarúgás) 204 pont
2. Andy Murray (brit, tenisz) 180
3. HOSSZÚ KATINKA (úszás) 136
4. Nico Rosberg (német, Forma-1) 115
5. Mohamed Farah (brit, atlétika) 93
6. Angelique Kerber (német, tenisz) 77
7. Martin Fourcade (francia, sílövészet) 74
8. Marcel Hirscher (osztrák, alpesi sí) 54
9. Anita Wlodarczyk (lengyel, atlétika) 42
10. Chris Froome (brit, országúti kerékpár) 38
...17. KOZÁK DANUTA (kajak-kenu) 16