Orbán Viktor;Soros György;CEU;maffiaállam;

2017-12-01 12:13:00

Soros újabb videóüzenete - Orbán Viktor "megromlott"

Soros György újabb videóüzenetben bírálta Orbán Viktor rendszerét. Szerinte Orbán maffiaállamot hozott létre, aminek egyetlen célja a személyes meggazdagodásuk és saját maguk hatalomban tartása. 

Soros György pénteken újabb videóüzenetben mondta el a véleményét a magyarországi belpolitikai helyzetről - szúrta ki a 444. A magyar származású milliárdos ismét felidézte, hogy a rendszerváltás előtt sokat segített a Fidesznek, illetve személyesen Orbán Viktornak is: ösztöndíjat adott neki alapítványa, hogy külföldön tanulhasson. A videóüzenetből kiderül, sokáig kapcsolatban volt a magyar miniszterelnökkel, mára viszont ez megváltozott, nem is tudja mikor találkoztak utoljára.

Kapcsolatunk megromlott, mert ő megromlott, nagyon megváltozott – mondja Soros, aki azzal folytatja, hogy annak idején Orbán volt az egyike azoknak a vezetőknek, akik segítették a demokrácia létrejöttét. De Orbán mára a demokráciát egy demokráciaellenes rendszerré alakította át, maffiaországot teremtetett, ahol arra használják ki a vezető pozícióikat, hogy uralmon tartsák magukat és személyesen meggazdagodjanak.

Sorosnak nem személyes az ellentéte a magyar miniszterelnökkel, elvi különbségek vannak köztük. Ő Orbán számára mostanra ellenséggé vált, akit ki akarnak irtani Magyarországról. Személyesen magát Sorost nem éri el Orbán, mert nincs jelen Magyarországon, de támogatottjai érzékelik az üldöztetést. Szerinte a mostani rendszer jobban elnyomja az embereket, mint az az orosz megszállás alatt történt. Akkor sikeresebben tudták támogatni a társadalmat abban, hogy információt és segítséget kapjanak.

Soros György nagyon büszke a CEU-ra és azt mondja, ha az intézményt elüldöznék Magyarországról, akkor száműzetésben is fenntartja majd azt, és ha Orbán eltűnik, az egyetem itt lesz újra, amíg csak tud.