Srí Lanka véres húsvétja azt jelzi: az Iszlám állam immár a kisebb országokra koncentrál

Publikálás dátuma
2019.05.01. 11:39

Fotó: STR / AFP
A hatóságok újabb támadástól tartanak.
A húsvétvasárnapi, Srí Lanka-i terrortámadásokat feltehetően külföldön tervelték ki, és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet stratégiát válthatott, ami azt jelenti, hogy a jövőben kisebb országokat vesznek célba – hangoztatta Maitripala Sziriszena Srí Lanka-i elnök. Egy kormányzati forrás úgy nyilatkozott, hogy a rendőrséget és a többi rendvédelmi szervet is arra utasították, hogy továbbra is maradjanak a legmagasabb fokú készenlétben, mert a szélsőségesek a muszlim böjti hónap, a ramadán jövő heti kezdete előtt újabb támadást kísérelhetnek meg.  Emlékeztetőül: húsvétvasárnap összehangolt terrortámadásokban több mint 250 ember halt meg Srí Lankán, köztük legalább negyven külföldi.  Nagyon sok a roncsolódott holttest, leszakadt testrész, ezért lassan halad az áldozatok azonosítása. Sziriszena tudatta, hogy a hatóságoknak tudomásuk van arról, hogy Srí Lanka-iak egy kis csoportja az elmúlt évtized során külföldre utazott, és az Iszlám Állam szélsőségeseitől kaptak kiképzést. A nyomozók viszont azt már megállapították, hogy a merényleteknél használt pokolgépek Srí Lankán készültek.   A terrortámadásért a helyi hatóságok két, eddig kevésbé ismert, helyi szélsőséges csoportot tettek felelőssé, de az Iszlám Állam jelentkezett elkövetőként.
Szerző

Orbán szerint a Néppárt öngyilkosságra készül, de ő tudja, hogy élhet túl mégis

Publikálás dátuma
2019.05.01. 10:18

Fotó: Alberto PIZZOLI / AFP
A magyar miniszterelnök receptje szerint a szélsőjobbos Salvini szükséges ahhoz, hogy a legnagyobb jobboldali pártcsalád újra megerősödjön. Mindezt úgy állítja Orbán, hogy maga sem tudja, milyen erőt képvisel majd az olasz kormánypárt EP-választások után.
Matteo Salvinit, a Liga olasz kormánypárt vezetőjét nevezte Európa jelenlegi legfontosabb emberének a migráció megállítása és az EU átalakítása terén Orbán Viktor miniszterelnök, akivel a La Stampa olasz napilap közölt interjút, Salvini magyarországi látogatása előtt. A Paktum Salvinivel egy új Európáért című interjúban Orbán Viktor azt mondta, hogy az Európai Néppárt (EPP) öngyilkosságra készül, és "elsüllyed", ha ismét az európai baloldalhoz akarja kötni magát. Hangsúlyozta, hogy a EPP egyre sikertelenebb, egyre kevesebb néppárti miniszterelnök van Európában, és az EPP-nek májustól kevesebb mandátuma lesz. Arra a kérdésre, hogy nem a kizárás ítélete vár-e a Fideszre a néppártban, a pártelnök-miniszterelnök megjegyezte, hogy ítélettel az EPP-nek kell szembenéznie, mégpedig a választókéval. "Ne kössük össze magunkat a baloldallal, keressünk egy másik utat, az európai jobboldallal való együttműködés útját! Nem tudjuk, Salvini milyen formációt tud majd létrehozni, de reméljük, hogy erőset. A néppártnak együtt kell működnie az európai jobboldallal" - jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette, hogy a Salvini vezette jobboldal és az EPP közeledésében a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszországnak (FI) van kulcsszerepe. Hogy mennyire lehet sikeres Salvini protezsálása a Néppártnál, arra Manfred Weber egyik interjúja ad választ, a Néppárt a konzervatív pártcsalád csúcsjelöltje ugyanis azt mondta a német Spiegel hetilapnak, hogy "Orbán Viktor rossz úton halad. Különösen a demokratikus rend alapvető kérdéseiben mutat azonosságot Salvinivel és Jaroslaw Kaczynskivel (utóbbi a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság elnöke - a szerk.) Ez nem az én utam, ez nem az EPP útja".   Orbán szerint a migrációra nincs közös európai megoldás: egy, az uniós pénzügyminiszterek tanácsához hasonló testületet javasol, hogy a schengeni országok belügyminiszterei kormányközi megoldásokat találjanak. Ami a migrációt illeti "tehát Brüsszelnek, a bizottságnak és az Európai Parlamentnek félre kell állnia" - jelentette ki.    A nacionalizmus veszélyét firtató kérdésre Orbán Viktor úgy válaszolt, nem osztja a nacionalizmus negatív értékelését, és jelenleg a veszélyt Brüsszelben látja. "A brüsszeli elit azt mondja, hogy mi a nacionalizmust tápláljuk, mi viszont úgy gondoljuk, hogy a brüsszeli elit az, amely nagy veszélyt gerjeszt azzal, hogy birodalmat akar kiépíteni. De rendben, hagyjuk magunk mögött a nacionalizmussal kapcsolatos terminológiai küzdelmet, írja azt, hogy patrióta vagyok" - mondta. Orbán Viktor hozzátette, azt sem osztja, hogy a nyugati multikulturalizmus képviseli a fejlődést. Ezzel szemben Magyarország nem akarja feladni identitását, és a kereszténységet tartja nemzetmegtartó erőnek - hangoztatta.
Frissítve: 2019.05.02. 09:36

Putyin parancsolta meg a venezuelai diktátornak, hogy tartson ki az országban

Publikálás dátuma
2019.05.01. 09:25

Fotó: Hugo Passarello Luna / AFP
Legalábbis az amerikai diplomácia ezt állítja, miközben Trump totális embargóval fenyegeti Kubát, mivel a szigetország Maduro elnököt támogatja.
Nicolás Maduro venezuelai elnök kedden készen állt arra, hogy elhagyja az országot és Kubába meneküljön, de Moszkva maradásra bírta - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a CNN hírtelevíziónak adott interjújában. Az amerikai diplomácia irányítója szerint a repülőtér egyik kifutóján már indulásra készen állt a gép, hogy Madurót Kubába vigye. "Információink szerint az oroszok kérték arra, hogy maradjon az országban" - fogalmazott Pompeo. A miniszter hangsúlyozta: Venezuelában a helyzet nagyon képlékeny. (A CNN egyébként bejelentette, hogy a venezuelai kormány - a BBC spanyol nyelvű adásával egyetemben - betiltotta a CNN nemzetközi adásának sugárzását.) Percekkel Pompeo interjúja előtt Donald Trump amerikai elnök Twitteren felszólította Kubát, hogy hagyjon fel a Maduro-rendszer katonai támogatásával. Ellenkező esetben - írta Trump - az amerikai kormány "totális embargót" vezet be a szigetország ellen. Egyik korábbi Twitter-bejegyzésében Trump már támogatásáról biztosította a venezuelaiakat, leszögezve, hogy "nagyon szorosan" figyelemmel követi a fejleményeket. Nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton azonban ultimátumszerű felhívást intézett közvetlenül a venezuelai kormányzat egyes tagjaihoz, sejtetni engedve, hogy egyes caracasi kormánytényezők titokban egyeztetéseket folytattak Washingtonnal. "Lejárt az időtök. Ez az utolsó esélyetek" - írta Bolton a mikroblog-oldalon, Vladimir Padrino venezuelai védelmi miniszternek, Ivan Hernandeznek, az elnöki gárda vezetőjének és Maikel Morenónak, a legfelsőbb bíróság elnökének címezve bejegyzését. Egyik korábbi Twitter-üzenetében Bolton azt írta, hogy amennyiben most nem sikerül az áttörés, akkor Venezuela "diktatúrába zuhan". Mindazonáltal a Fehér Ház előtt újságíróknak nyilatkozva azt fejtegette, hogy Washington "békés hatalomátadást" akar Nicolás Maduro elnök és Juan Guaidó ellenzéki vezető között. "Ez még mindig lehetséges, ha a rezsim megfelelő számú kádere úgy dönt, hogy az ellenzéket támogatja" - mondta Bolton. Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: ami most zajlik Venezuelában az nem katonai puccs. Nyilatkozott az amerikai sajtónak Elliott Abrams, az amerikai külügyminisztérium venezuelai különmegbízottja is. Abrams részletek közlése nélkül azt mondta: korábban "érdekes tárgyalásokat" folytatott mind az ellenzék vezetőivel, mind a Bolton-bejegyzés három címzettjével. Mint fogalmazott: a Maduro-rendszer tisztségviselőivel "a demokrácia helyreállításának módjairól" folyt az eszmecsere, csakhogy a Madurót támogatók később nem tartották be ígéreteiket. A különmegbízott szerint Moszkva kontraproduktív, azaz a szándékával ellentétes hatású szerepet játszik Venezuelában. Washingtonban sajtóértekezletet tartott Juan Guaidó képviselője, Carlos Vecchio is, arra szólítva fel a venezuelaiakat, hogy "maradjanak az utcán a szabadság kivívása érdekében", a hadsereg tagjait pedig arra ösztökélte, hogy csatlakozzanak a tüntetőkhöz. "Eljött a pillanat Maduro számára, hogy távozzon a hatalomból" - fogalmazott Vecchio az újságíróknak. 
Szerző