Heinz-Christian Strache;Heinrich Pecina;

2019-05-22 06:45:00

Strache-botrány: magyar szál, sokasodó kérdésekkel

Noha Strache kijelentései alátámasztják azt, amit eddig is tudtunk, jogi következménye aligha lehet.

A napnál világosabb, hogy Orbán Viktor kormányfő nyakig benne van a botrányban – jelentette ki Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A szocialista politikus több kérdést tett fel a miniszterelnöknek a Heinz-Christian Strache osztrák szélsőjobboldali politikust, volt alkancellárt lebuktató videó kapcsán. A botrányos, 2017-ben titokban készült felvételen a magyar kormányfő szövetségese, az osztrák politikus többek között úgy fogalmazott: „Egy Orbán Viktoréhoz hasonló médiabirodalmat akarunk”. A Népszabadságot bezáró Heinrich Pecináról pedig azt mondta: ő egy „befektető, aki minden magyar médiát felvásárolt Orbánnak az utóbbi 15 évben és előkészítette neki őket”.

Harangozó többek között arra vár választ Orbántól: Mikor, hogyan és milyen körülmények között ismerte meg Heinrich Pecinát? Ki hozta őket össze? Tudott-e a kormányfő arról, hogy az üzletembert gazdasági bűncselekményekért ítélték el? Mikor állapodtak meg a magyar sajtó egy részének átjátszásáról?

Az MSZP közben más úton is megvizsgálná az ügyet, hiszen – mint arról már írtunk – a szocialista Ujhelyi István bejelentette: az osztrák hatóságokhoz fordulnak a Strache-ügy magyar vonatkozásai miatt, hogy kiderüljenek Heinrich Pecina és Orbán Viktor "közös bűnös üzelmei".

Noha Strache kijelentései alátámasztják azt, amit eddig is tudtunk, jogi következménye aligha lehet – így kommentálták a Népszava kérdésére szakértők Strache Orbánra és Pecinára vonatkozó kijelentéseit.

– Igen, Pecina egy stróman volt és nem gazdasági okok vezettek a Népszabadság bezárásához, a lap kicsinálása a hazai médiatérkép átszabásáról szólt – fogalmazott lapunknak Urbán Ágnes, a Mérték Médiaelemző Műhely kutatója, közgazdász. Ettől függetlenül Urbán Ágnes úgy látja, a kiszivárgott videófelvétel miatt nem fogja jobban, másként vizsgálni a magyar médiapiacon történteket az EU, mint eddig.

Dojcsák Dalma, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Politikai Szabadságjogi Projektjének a vezetője osztotta a Mérték kutatójának az álláspontját. – Habár a jogi eljárásokban Strache-videója nem releváns, arra erősebben rámutathat az EU-nak, hogy Magyarországon jól összehangolt, tudatosan felépített médiabirodalom működik, amelynek a kormányzati üzenetek közvetítése az elsődleges és egyetlen célja – mondta.

Attól függetlenül, hogy Orbán Viktornak nem kell tartania jogi következményektől, a teljes kormányzat és a hozzá tartozó sajtóbirodalom kínosan hallgat az osztrák botrányról. Urbán Ágnes biztos abban, hogy figyelnek erre a helyzetre, de nem tudják jól kommunikálni. – Orbán egyik fontos külföldi szövetségéről volt szó, akivel még két héttel ezelőtt is együtt parolázott. Gyakran idézett mondataiban a kormányfő pedig követendőnek minősítette az osztrák modellt. Kínos ezt tálalni, amikor valami védhetetlen, akkor a legjobb megoldás a hallgatás. Ez pedig védhetetlen – vélekedett a kutató.