bíróság;ítélet;Tátrai Miklós;Császy Zsolt;Sukoró-ügy;

2015-09-30 14:24:00

Sukoró-ügy: Császy szerint nem a bíróságé az ítélet

Az egész eljárás nem rólunk szólt, hanem a politikáról – mondta lapunknak Császy Zsolt. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt értékesítési igazgatóját 3 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte délelőtt első fokon, a Szolnoki Törvényszék.

Császy elmondta, hogy nem érti miért lettek "lecibálva" Szolnokra, hiszen az Alkotmánybíróság visszamenőlegesen megállapította: alkotmányellenes az a jogszabály, amely az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének biztosította az ügyáthelyezés lehetőségét. Az MNV volt értékesítési igazgatója kiemelte: fél attól, hogy a mostani ítélet nem is a bíróság saját döntése volt, hanem valami "sokkal nagyobb erőé".

Természetesen fellebbeznek az ítélet ellen - hangsúlyozta Császy. A többes szám úgy értendő, hogy nemcsak a volt értékesítési igazgatót, hanem az MNV volt vezérigazgatóját, Tátrai Miklóst is letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

„A fellebbezést már helyben bejelentettük a felmentés érdekében” - mondta a Népszavának Dezső Antal. Tátrai ügyvédje kijelentette: amit indoklásként hallottak, az ügyhöz képest nagyon rövid volt, de ami a nagyobb baj, hogy teljesen ellentétes a bizonyítékokkal. Dezső példaként hozta, a bíróság kizárólag az ügyészségi szakértő véleményére alapozva állapította meg, hogy hamis volt a sukorói telekcsere ügyletét megalapozó értékbecslés. Az ügyvéd kiemelte: a bíróság nem fejtette ki, hogy ki hamisította meg, csupán annyit válaszoltak, hogy ez „ma már nem megállapítható”.

A bíróság az első- és a másodrendű vádlottat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, Tátrait mint elkövetőt, Császyt pedig mint bűnsegédet ítélték el. A büntetésbe a fogva tartásban eltöltött időt beszámítják, ám a szabadságvesztés kiszabása mellett mindkettőjüket négy évre eltiltották a közügyek gyakorlásától.

Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és F. Zsolt értékbecslőt felmentették a vád alól, miközben V. Bálint ügyvédet kétrendbeli közokirat-hamisítás miatt pénzbüntetésre ítélték: az összesen 600 ezer forint meg nem fizetése esetén fogházbüntetésre változik.

A per a Fejér megyei Sukoró község melletti területen tervezett, ám meg nem valósult King’s City kaszinóberuházás kapcsán indult. Az állam képviseletében eljáró MNV 2008. július 30-án kötött - egy tervezett turisztikai beruházáshoz kötődő - telekcsere-szerződést egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, Joav Blum izraeli-magyar üzletemberrel. A Központi Nyomozó Főügyészség ezzel kapcsolatban 2009 áprilisában nyomozást indított. A Fővárosi Ítélőtábla 2011. június 13-án jogerősen semmisnek mondta ki a szerződést, azzal, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot - magyarán a bűncselekmények elkövetése meg sem valósulhatott. Az ügyészség ennek ellenére fenntartotta az MNV egykori vezetői ellen a vádat, mert szerintük a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot.

Emlékezetes az is: az ügyhöz kapcsolódó másik eljárásban jogerősen felmentette Joav Blum izraeli-magyar üzletembert is a közokirat-hamisítás vádja alól a Székesfehérvári Törvényszék. A Sukoróra tervezett King's City-projekttel kapcsolatos telekcsere ügyében ismertté vált Blumot azzal vádolták, hogy közokirat-hamisítást követett el, amikor 2008-ban csak névlegesen létesített lakóhelyet Sukorón, azaz az általa megvásárolt ingatlant nem akarta életvitelszerűen használni, és nem is élt ott.