Ukrajna;harcok;ENSZ BT;tűzszünet;

2017-02-01 09:45:00

Súlyos harcok Kelet-Ukrajnában

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa felszólította a Kelet-Ukrajnában lázadó feleket, hogy haladéktalanul térjenek vissza a tűzszünethez. A testület zárt ajtók mögött tartott ülése után egyhangúan fogadta el az erről szóló határozatot. A BT tagjai „mély aggodalmukat" fejezték ki a helyzet, illetve a helyi lakosság körülményeinek rosszabbodása kapcsán. A BT elítélte továbbá, hogy olyan fegyvereket is bevetettek, amelyek betiltásáról megállapodtak a 2015-ös minszki megállapodás során.

A 2015 februárjában Minszkben megszületett egyezmény pontjait mind a mai napig nem ültették át a gyakorlatba. A 2014 áprilisa óta tartó konfliktusban eddig körülbelül tízezer ember vesztette életét. Brüsszel a kelet-ukrajnai lázadók támogatásával vádolja Moszkvát, ezért átfogó szankciókat fogadott el az ország ellen.

A szűnni nem akaró harcok miatt Avgyiivka városában 20 ezer embert kellett szükségszállásra költöztetni. Három nap alatt 13 személy vesztette életét, miközben a hőmérséklet mínusz 15 fokra csökkent, s összeomlott a gáz- és az áramellátás. Az EU szerint a harcok a tavaly december 23-án megszületett tűzszünet súlyos megsértését jelentik. Az ukrán hadsereg s az oroszbarát lázadók egymást vádolják a fegyvernyugvás megsértésével.