Szalóczi Géza versei

MIND OTT VOLTUNK nem lehetett másként

holtak halandók nyűgös angyalok

és leendők szopva azt a lágy fényt

vajon én melyik csöpp barom vagyok

az öklendező-e rogyva térdre

ahogy leendek nyaktájon döfött

a festményt egy világgá kimérve

a keret arany strajfái között

vagy az ott a hat lábacskán álló

fejét vető fel a mennyezetre

sörényével hivalkodó ráró

ki küldetve leszek nem szeretve

vagy ki anyja csimbókgyapját tépi

az apadt tőgy akire rámaradt

az a homloknehéz csöppnyi férfi

ki tombol lenn a hasi menny alatt

ott vagyunk mind és már kiszemelve

s az ajtórésen az öreg herélt

mintha éppen engemet keresne

betolja barna párolgó fejét

NÉZZE ÚGY KEZDŐDÖTT hogy a szegycsont

kibukkant és hasító éle nőtt

mint hajónak orra suhant a felvont

dülledő vitorlamellek előtt

aztán a tatot is felfedeztem

a hátam rajta csúszkáló sirályok

ázott zászló csattogott felettem

sakkor húsomba fogtam a bárdot

s úgy szeletelődtem fel mint a vaj

tejfogpuhán cuppant bennem a vas

habzott a kék kísért a cáparaj

hullámok szálltak mind felhőmagas

csíkokra vágva szétszertelődtem

jónak mondom ön is csak egy darab

ujjbegynek látom fél hosszra tőlem

érintsen hát meg ha kérnem szabad

ÚJLÉNY HORD MAJD piros bogyókból fűzött karkötőket

emlős, vagy más jöttment fajzat kit a hideg kiválaszt

nem szerelmem, nem bírjuk túlalkalmazkodni őket

paták tiporják már a páfrányost a zsengenádast

meleg vért véreznek és eleven porontyot tojnak

négykézláb járnak a síkon az égre vetett fejjel

nevetik vaskos combod rövidke csápnyi kacsódat

krokodilcsőr ajkad ahogy csókot adni igyekszel

mi ezüst pikkelyben fázunk rajtuk lobogó szőrme

hol rontottuk el mit kellett volna csinálni máshogy

talán az időnek nem volt jókor állítva őre

nem láttuk hogy milyen jövőt követ és el hová fogy

talán egy földindulásban majd feltámadunk s eljő

és röptelenné romlott létünk értelemet nyer akkor

mer eljön egyszer Ő a minden lény szemében rejlő

hát csapj le ránk és ments ki minket innen Reijnbó Raptor