Századvég;

2016-04-12 14:17:00

Századvég-saga: drasztikus nyugdíjreform, fizetős állami egészségügy

Több évnyi per után jutott hozzá a VS.hu az Orbán-kormány munkáját segítő Századvég intézet több tízezer oldalnyi kutatásához és elemzéséhez. Cikksorozatuk harmadik részében feltárul, hogy az érdemi kutatásokban milyen kormányzati ötleteket szondázott a cég, illetve milyen válaszok érkeztek a választóktól, amikor egy-egy emblematikus ügyről kellett véleményt mondani.

A grafikonokat itt nézheti meg!

A teljes cikket itt olvashatja.

Megírtuk: Ravasz, de átlátszó manipuláció

Igen érdekes módszerrel adta ki a Miniszterelnökség a kiperelt, 4,1 milliárd forint értékű Századvég-elemzéseket a VS.hu-nak. Lázár János tárcája ugyanis az eredetileg ígért 30 ezer oldal helyett mintegy 80 ezer oldalnyi dokumentumot küldött a portálnak: mindezt úgy oldották meg, hogy az ábrákat és a betűméretet felnagyították.

Ráadásul csupán az adathalmaz negyede valódi elemzés, a maradék, mintegy 60 ezer oldal olyan közvélemény-kutatási nyersanyag, amelynek szakértők szerint az iratok közt nem is lenne keresnivalója. Emellett a formátum miatt az anyagokban keresni, azokból másolni nem lehet, továbbá az sem látható, mikor keletkeztek, és ki írta azokat.

Az anyagokból kiderült, hogy a Századvég számos "igen érdekes" közvélemény-kutatást végzett 2012 és 2014 között. Egy több száz oldalasra felduzzasztott kutatási jelentés született például arról, hogy az emberek mennyire elégedettek a termelői piacok hangulatával, és ennek függvényében mely párttal szimpatizálnak. A válaszokból valamiként arra a következtetésre jutottak, hogy aki teljes mértékben elégedett a vásárok hangulatával, az nagy valószínűséggel MSZP-szavazó, ha inkább elégedetlen, akkor jó eséllyel LMP-s.

Pert indít a Századvég
A Századvég szerint a Fővárosi Ítélőtábla ítéletéből egyértelműen kitűnik, hogy a Századvéggel kapcsolatosan a vs.hu következetesen valótlanságokat állít és tudatosan tájékoztatja félre a közvéleményt. Mindezt megerősíti a mai napon a vs.hu portál által írt, a Századvég-tanulmányokkal kapcsolatos írás is, ugyanis szerintük nem igaz, hogy a Magyar Kormány négymilliárd forintot fizetett ezekért a tanulmányokért a Századvégnek, ezért a Századvég sajtó-helyreigazítási pert indít a vs.hu ellen.
A Századvég minden esetben az előírásoknak és a megrendelések szakmai- és formai követelményeinek megfelelő, a teljesség igényével elkészített anyagokat nyújtott át a teljesítései során. A Századvég egyben visszautasítja a cikk szerzőinek szakmaiatlan állításait, melyek a legtöbb esetben a közvélemény-kutatási adatok találomra történő kiválasztásából és az összefüggések téves értelmezéséből állnak. A cég azt kérte a vs.hu-tól, hogy nevezze meg azokat a cikkben említett, „közvélemény-kutatások készítésében jártas, a piacot évtizedek óta ismerő szakértő” kollégákat, akik szakmailag minősítették számukra a dokumentumokat, mert ha valóban ilyen kiváló szakemberek segítették a vs.hu munkáját, akkor nehezen képzelhető el, hogy nem csupán a félrevezetés szándéka vezérelte az ismeretlen szerzőket.