Az LMP kevesli és megkésettnek tartja a jövő évi 1,6 százalékos nyugdíjemelést, valamint az időseknek nyújtandó fejenkénti 10 ezer forintos ajándékot. Schmuck Erzsébet frakcióvezető szerdai sajtótájékoztatóján rámutatott: a jegybanki alapítványok megszüntetésével 250 milliárd forintot nyerne a költségvetés, abból például akár havi százezer forintnyi utalványt is adhattak volna az időseknek.
Méltányosabb és kisebb egyenlőtlenségeket mutató nyugdíjrendszert, valamint az idősek életminőségének javítását követelte tegnap a Párbeszéd Magyarországért szóvivője. Tordai Bence azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök megalázza és megpróbálja átverni a nyugdíjasokat, mert az 1,6 százalékos nyugdíjemelés még mindig csak a fele annak, ami a jogosultaknak járna. Pártja javaslata alapján - idézte fel - körülbelül három százalékkal kellene felemelni a nyugdíjakat.
Hasonló mértékű emelést tartana jogosnak az MSZP is.
Az Együtt azt kifogásolja, hogy az alábecsült infláció miatt a nyugdíjasok hitelezik a költségvetést.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök "a közfelháborodást érzékelve" jelentette b e a magasabb emelést. Az emelés így is méltánytalanul alacsony, hiszen nem követi az inflációt. Hozzátették, a juttatás ráadásul "nem takarhatja el", hogy tízezrek rokkantnyugdíját vették el, megszüntették a szolgálati nyugdíjakat, a legtöbb termékre "világrekord" 27 százalékos általános forgalmi adó rakódik és nagyon sok életmentő gyógyszer is megdrágult.