Előfizetés
2016. május 05.
Bűnösnek találták a „savas” orvost

Elítélte a bíróság B. Krisztián volt kórházigazgatót, aki az ellene felhozott vád szerint 2013-ban saját lakásában megverte, majd lúggal öntötte le volt szeretője…

2016. április 26.
Eutanázia Kanadában

Bevezeti a kanadai liberális kormány az eutanáziát, amiről Justin Trudeu miniszterelnök pártja javaslatot nyújtott be a helyi parlamentnek. A törvények az asszisztált…

2016. április 23.
Titkosít, majd zsarol a trójai vírus

Magyarországon is tömegesen terjednek a felhasználók adatait titkosítással hozzáférhetetlenné tevő zsaroló programok. Amíg tavaly csak alig páran jelezték havonta,…

2016. április 08.
Perek a kórház ellen - Ítélet van, de cafeteria nincs

Perek százai indulhatnak az egri Markhot Ferenc kórház ellen, mert az intézmény vezetése a három évvel ezelőtti állami tulajdonba vétel óta nem fizet cafeteriát…

2016. április 01.
Börtön a mobilozásért

Az okostelefonok számának növekedésével és azok felelőtlen használatával arányosan a gyalogosbalesetek száma is nő. Ezért most - több amerikai város után - New…

2016. március 21.
Virágkorát éli a „politikai pedofília”

Vizsgálatot indított tavaly áprilistól az Eötvös Károly Intézet és a Történelemtanárok Egylete, pedagógusok ugyanis arra panaszkodtak, a kisebb települések…

2016. március 18.
Elhagyatott Illatos út

Bejárást tartottak a volt Budapesti Vegyiművek területén tegnap. Az eseményt ugyan a felszámoló cég hirdette meg, képviselőik mégsem vettek részt rajta. Csupán a…

2016. március 12.
Drónok: továbbra is törvényen kívül

Egyre több drónt lehet látni hazánk egén. Az ilyen eszközök viszonylag könnyen hozzáférhetőek, és külön jogosítvány sem kell használatukhoz. Azzal viszont csak…

2016. március 11.
Kutya egy törvény jöhet

Százötven kutyafajta hazai, közokiratnak minősülő törzskönyvezésének megszüntetését fogadhatja el a kormány a Földművelésügyi Minisztérium tervei alapján.…

2016. február 27.
Veszélyesen spórolnak a Pest megyei kórházban

Félreérthető módszerrel látják el a betegeket a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház neurológiai osztályán. Az egyik kórteremben az infúziós állványok tetején a…

2016. február 22.
Az állatokért tüntettek

Több ezer ember tüntetett hétvégén az állatok kínzása ellen, illetve az állatvédelmi törvények szigorításáért. A demonstráció szervezőinek célja az volt, hogy…

2016. február 18.
Titokban fogadták el a szigorított tervezetet

A kormány korábbi ígéretével szemben még múlthét szerdán megtárgyalta a taxis személyszállításról szóló, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által…

2016. február 12.
Van, ahol tilos kidobni az élelmiszert

A jövőben a francia szupermarketeknek kötelező lesz felajánlaniuk a megmaradt termékeiket az élelmiszerbankoknak, vagy segélyszervezeteknek - erről döntött a minap a…

2016. január 25.
Brutális agresszió a neten

A gyermekek rengeteg problémával kénytelenek szembesülni az online világban, ezért mind nagyobb igény mutatkozik a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány…

2016. január 16.
A Főtaxi nyíltan háborúzik az Uberrel

Nem nyugszik a hagyományos taxitársaságok, valamint az Uber közötti viszály. A Főtaxi Zrt. egy üzenetben arra kérte dolgozóit, hogy készítsenek fényképeket "Uberes…

2016. január 13.
A Netflix lesz a filmletöltés réme?

Magyarországon is elérhető vált a nemzetközi porondon jól bevált filmletöltő oldal, a Netflix. A szolgáltatás ugyan még némi "problémával" küzd, de könnyen lehet,…

2016. január 06.
2015 legdurvább katasztrófái

Emberéletek ezreit követelte 2015-ben a természeti- és légikatasztrófák, halálos közlekedési balesetek. Tavaly több légi utas vesztette életét olyan légi…

2015. december 23.
Figyelem! Boltzár már csütörtök déltől

A kormány által korábban megváltoztatott nyitvatartási szabályok értelmében szenteste napján csak legkésőbb délig, az ezt követő három napon pedig egyáltalán nem…

2015. december 22.
Hibás adatok alapján szabják a büntetéseket

Nincs minden rendben az új lézeres szuper traffipaxokkal, azok ugyanis már kisebb mozgatásra is félremérnek. A műszerek szoftverei így vélhetően hibásak, a rendőrség…

2015. december 05.
Harc a kuruzslók ellen

Nyílt harcot hirdetett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) az alternatív gyógyászat ellen. Ennek oka, hogy számos olyan áltudományos hír, eredmény jelenik meg, amelyek…

2015. november 28.
Legális tudatmódosítás, avagy a designer drogok hatása

Az utóbbi években rengeteg új szintetikus anyag kerül a hazai drogpiacra, amelyek összetételéről, hatásáról a fogyasztók, a hatóságok, de még a toxikológusok sem…

2015. november 24.
Valóban károsak az élelmiszer kiegészítők?

Sokan - nem egészen alaptalanul - félnek az élelmiszerek címkéin található E betűktől, de kevesen vannak tisztában azzal, hogy azok mit is jelentenek pontosan. A…

2015. november 20.
A szuperbaktérium

A gyógyszereknek ellenálló (rezisztens) baktériumok megfékezésének lehetséges módozatait számos kutatócsoport vizsgálja évek óta, jelentős sikert azonban még egyik…

2015. október 27.
Egyre több a tragédiával végződő szelfi

Egyre nagyobb teret hódít a szelfi-kultúra szerte a világban. Sokan - leginkább fiatalok - saját életüket is kockára teszik, csak hogy egyedi képet posztolhassanak a…

2015. október 20.
A játékszenvedély a gyerekeket sem kíméli

Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a kiskorúak körében a szerencsejátékok, annak ellenére hogy hivatalosan nem vehetnének abban részt. A jelenség már az…

2015. október 19.
Roma Pride - A büszkeséget nem vehetik el

Idén harmadik alkalommal rendezte meg Az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat és a Romaversitas Alapítvány más roma szervezettel együttműködve a Roma Büszkeség…

2015. október 13.
Aki megbetegszik, az gyógyíthatatlanná válik

Új halálos kór terjed hazánkban - számolt be a napokban több hazai sajtóorgánum is. A híresztelésekkel szemben a tüdőgyulladásra hasonlító betegség terjedéséről…

2015. szeptember 22.
Trükk vagy szolgáltatás?

Egyre több üzlet hívja fel a vásárlók figyelmét arra, hogy ha nem elégedett a megvásárolt termékkel, visszakaphatja a vételárat. E csábító ajánlat feltételeiről…

2015. szeptember 12.
Mobil minden gyerek kezében?

Ma még sok iskolában problémát jelent a tanulók egyre okosodó, egy számítógép tudásával is rendelkező mobiltelefon használata. Ugyan a fiatalok számára az eszköz…

2015. január 26.
Műtőasztalon az egészségügy

Nagy kérdés, valóban belevág-e az egészségügyi reformba az Orbán-kormány, hiszen az ágazat strukturális átalakítása a szakmai közvélemény szerint ugyan…