2017. április 10.

Dési András: nehéz lesz visszajönni a lejtmenetből

Már a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezetet is aggasztja a magyar média helyzete, ezért kérték fel országtudósítónak Dési Andrást. Az újságíró szerint a…

2017. március 11.

Juhászéknak ismét tilos kifütyülni Orbánt

A standok felállítását lehet korlátozni, megtiltani egy tömegrendezvényen, például biztonsági okokra hivatkozva, ám amennyiben a hatóságok csak az Együtt síposztó…

2017. március 08.

NOlimpia - 151 ezerig számolták a szignókat

A népszavazást jogi kötelesség lenne kiírni, hiszen megvannak a szükséges aláírások, a törvény pedig úgy rendelkezik, a referendumot ebben az esetben meg kell tartani…

2017. március 07.

Fót - A gyerekek csak rosszul járhatnak

Gyorsan döntött a kormány a fóti Károlyi István Gyermekközpont bezárásáról, ám arról nem sietnek tájékoztatást adni a kabinet illetékesei, hogy pontosan mit…

2017. március 04.

Mennybe megy Tuzson a saját brosúrájában

Csaknem negyven saját fotóval illusztrált, nyolc oldalas színes brosúrában számol be a tavalyi év teljesítményéről választókerületében Tuzson Bence.

2017. március 03.

Homokszem a kommunikációs homogenitásban

Két oka lehet, hogy a Kormányinfón megpróbálták letagadni Orbán Viktor az "etnikai homogenitás megőrzésével" kapcsolatos szavait: lehet, hogy valóban nem ez a…

2017. február 13.

NOLimpia - Őrült sprint a célszalagig

Információink szerint sikerült összegyűjtenie a Momentum Mozgalomnak (MoMo) az olimpiai népszavazáshoz szükséges, 138 ezer aláírást. Ugyanakkor a szervezet folytatja a…

2017. február 07.

Közlekedési káoszba költöznek a budai Várba

Jelentős változásokra lenne szükség ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen a Várba költöző hivatalnokok élete, mivel a hely jelenleg nem alkalmas kormányzati központnak -…

2017. február 02.

Már délután kifütyülték Putyint - Videó!

Az Oktogonnál fütyülték ki Vlagyimir Putyint fél kettő körül az Együtt aktivistái, akiket kitiltottak az Alkotmány utcából. A hatóságok a nagyjából 10 fős…

2017. február 01.

Fütyülnek a TEK-re és Putyinra

Holott a TEK már három hete tud az Együtt tüntetéséről, nem emelt kifogást a helyszín ellen, így a párt kételkedik a jóhiszemű joggyakorlásban. Ugyanakkor…

2017. január 28.

Lattmann Tamás bejelentkezett

Nem derült ki pontosan, hogy az ellenzéki pártok mit gondolnak Lattmann Tamásról, aki bejelentkezett a baloldal miniszterelnök-jelölti posztjáért - csak a Párbeszéd…

2017. január 25.

Juhász mondhat véleményt Rogánról

"A bíróság száz százalékban utasította el Rogán Antal ellenem beadott keresetét, ez azért fontos, mert minden a propagandaminiszterrel kapcsolatos állításomat ezzel…

2017. január 23.

Busztragédia - Hosszú folyamat a feldolgozás

A traumafeldolgozásról kötegnyi szakkönyv létezik, ám a hosszú folyamat sok személyes tényezőtől függ - vázolta Bagdy Emőke. A klinikai szakpszichológus kifejtette,…

2017. január 20.

Bayer Zsolt eltemette a liberális Amerikát - Trumpot ünnepelték Pesten

Nagyjából százan, többnyire nyugdíjasok gyűltek össze péntek délután 5 órára, a budapesti Szabadság térre, hogy az '56 Lángja Alapítvány felhívására…

2017. január 18.
2016. december 14.

Kormánykézben a reklámplakátok

Konkrétumokat nem tartalmaz az a településkép-védelmi törvény, amelyet tegnap fogadott el a Ház. Ugyanakkor a rendelet értelmében egyedül a kormány határozhatja meg,…

2016. június 30.

L. Simonnak kitelt a szolgálat - A Vár-projektbe bukott bele?

Elégedetlen volt munkájával, ezért menesztette L. Simon Lászlót a Miniszterelnökségtől Lázár János. A kancelláriaminiszter a Kormányinfón példaként említette,…

2016. május 13.

Kicsinálja a Class FM-et a Médiatanács?

A Médiatanács régóta arra készül, hogy ellehetetlenítse a Class FM rádióadót, amelynek novemberben jár le ötéves frekvencia-szerződése. Erről lapunk is, beszámolt…

2016. március 30.

Bell: egy torz iszlámban hisznek, amely daganat a békés közösségeken

A terrorizmus feléleszti lelkünk ősi félelmeit, és ösztönösen arra sarkall, hogy démonizáljunk egyes társadalmi csoportokat, ezek pedig tovább szíthatják a…

2016. február 26.

Kopaszok: hárít az NVI

Rend volt a Nemzeti Választási Irodában kedd délelőtt - vélekedett Pálffy Ilona az ATV-ben. A hatóság vezetője szerint ő maga semmilyen mértékben nem felelős a…

2016. február 02.

Közmunka a „levesbe”

Mivel a közfoglalkoztatottak többsége szinte véglegesen bent reked a lényegében szociális funkciókat ellátó közmunkaprogramban, s csupán 10-13 százalékuk képes…

2016. január 05.

Gary Anderson megint a csúcson

Megvédte világbajnoki címét Gary Anderson a 2016-os PDC darts világbajnokságon, miután a döntőben 7-5-re verte az angol Adrian Lewist. A skót idegesen kezdte a…

2015. december 30.

Taylor végül feltámadt

Önmagához képest jócskán alul teljesített, de végül bejutott a Professional Darts Corporation (PDC) világbajnokság harmadik körébe a világranglista harmadik helyén…

2015. december 15.

Hunvald-ügy: a Szegedi Ítélőtábla nem ismeri a törvényeket

„Fájónak tartom, hogy egy felsőbb bíróság nincs tisztában az összbüntetés kötelezően alkalmazandó intézményével” – vélekedett lapunk megkeresésére Sebes…

2015. július 15.

Negyven éve EFOTT

Négyórás megakoncerttel ünnepli negyvenedik születésnapját az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT). Az eseményt ezen a héten…

2015. július 12.

"Undorító a másságotok!" - Az ellentüntetők oldalán

A radikálisok délután fél négy körül érkeztek a Nagymező utca és az Andrássy út kereszteződésébe, ahol egy viseltes szivacsmatracot tartottak a magasba: "Undorító…

2015. június 25.

Valaki rászólhatott Orbánra

Csak találgathatunk, miért hátrált meg a kormány. Lehetséges, hogy valaki felhívta a miniszterelnököt és azt mondta neki, hogy ezúttal súlyosak lesznek a magyar…

2015. június 01.

"Nem vagytok magyarok!" - inzultálták az Orbán-mise ellen tüntetőket

Ételosztással fejezték ki nemtetszésüket a Köztársaság téri ételosztók és a Teamilitánsok nevű civil szerveződések tagjai a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend…

2015. április 20.

Egyre nagyobb lábon élhetnek Orbán vejéék

Újabb nagy értékű állami tendert nyert el a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios Innovatív Zrt.. Az újpesti Szusza Ferenc stadion 109 milliós renoválása…