2018. május 23.
2018. május 17.
2017. december 07.

Jogot sérthetett az Állami Számvevőszék

Igaz, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) olyan szervezet, amely ellenőrzi a pártok finanszírozásának és működésének rendjét. A szervezet ugyanakkor arról híres,…

2017. december 06.

Csiki-csuki a bíróságon

Fogházba megy egy 32 éves nő, mert az autója elé ugró vad miatt balra rántotta a kormányt, majd ütközött. A vőlegénye mellette utazó testvére láthatta egyedül az…

2017. augusztus 09.

Igazoltatás közben meghalt férfi - Még nincs felelős

A napokban igazoltatás közben meghalt egy 57 éves férfi, de az ügyészség szerint nincsenek bűncselekményre utaló jelek.

2017. július 24.

Az etyeki stúdiótűznél is hibázott a 112-segélyhívó?

Nemrégiben a Népszava is beszámolt róla, hogy a 112 központi segélyhívó operátorának hibájából a Pest megyei Tóalmás helyett a Nógrád megyei Tolmácsra indultak…

2017. július 10.

Schmidt Mária: Brüsszel a nyelvünket is el akarja venni

Önellentmondásokkal, szakmai bukfencekkel tarkított felmérésének bemutatására tartott konferenciát a kormányközeli Századvég és a Schmidt Mária birtokába került…

2017. július 08.

Áder így is, úgy is a nyakunkon marad

Az „alaptörvényt vagy tisztsége gyakorlásával összefüggésben valamely törvényt szándékosan megsértő (…) köztársasági elnökkel szemben az országgyűlési…

2017. június 16.
2017. június 09.

Védett gyurgyalagokat pusztítanak a filmesek Dunakeszin

„Két napja munkagépek zaja verte fel a mező felé eső lovastanyával átellenben lévő egykori Tsz udvarát Dunakeszi alsón” - kezdi megrázó beszámolóját dr.…

Orbán tart az uniós ügyészségtől

Húsz uniós tagállam létrehozza az európai ügyészi hivatalt – döntöttek az érintett országok igazságügyi miniszterei tegnap. Több uniós ország, köztük…

2017. május 31.

Ma semmiképpen ne gyújtson rá! – pláne Csehországban ne

Ma van a Dohányzásmentes Világnap, melyet Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) kezdeményezésére 1988 óta május 31. óta tartanak meg. Az évről-évre…

2017. május 25.

Lealázta a Habony-médiát a Momentum

A kormánypárti sajtó gőzerővel szállt bele a Momentum vezetőinek lejáratásába. Legutóbb a Lokál igyekezett ízekre szedni a fiatal politikusokat – természetesen az…

2017. május 04.

Nem bűntény állatokkal szexelni

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett állatvédelmi törvénymódosító javaslat többek között új adóval sújtaná a kutyatartókat – írja az…

2017. április 23.

Ha tilalmak kieszeléséről van szó, a képviselők fantáziája féktelen

Helyi rendeletben határozhatják meg a közösségi együttélés alapvető szabályait, s ezek elmulasztásának jogkövetkezményeit az önkormányzatok, és a fantáziájuk…

2017. április 20.

Kötelező lesz a falunapokon a toborzás

Nagy erőkkel zajlik a tartalékos katonák toborzása, de a jelek arra mutatnak, hogy mindezt csekély érdeklődés kíséri.

2017. március 31.

Nem tisztul a térfigyelő kamerák képe

A kamerák által rögzített szabályszegések miatt indított eljárások felfüggesztésére kérte a III. kerület polgármestere a közterület-felügyelet vezetőjét. A…

Őrültektől semmi sem véd

30 kilométeres maximális sebességet vezetne be lakott területekre az Európai Unió – söpört végig a sajtón a hír. A szakember szerint azonban félreérthetik…

2017. március 29.

Veronai busztragédia - Alvászavarban szenvedett a sofőr

Kiborultak a gyászoló szülők, amikor megtudták, hogy a veronai buszbaleset idején vezető sofőrt korábban alvászavarokkal kezelték – írja a Bors.

2017. március 24.

Börtönbe is kerülhet az autós, ha Tarlósra hallgat

Bombaként robbant a közterület-felügyeletek körében Tarlós István bojkottfelhívása, mert sajátos, hogy a főpolgármester éppen az önkormányzati rendészeti szervek…

Tasnádi Péter újra rács mögött

Rejtélyes ügyben vették őrizetbe Tasnádi Pétert. A történet minden eleme talányos, nehezen érthető.

2017. március 21.
2017. március 12.

Újságírók küzdöttek az Arany Glóbuszért

Igazi presztízsharcok, vérre menő küzdelmek jellemezték a hétvégi Arany Glóbusz médiakupát, ahol a média dolgozói és hozzátartozóik versenyeztek fociban és…

2017. március 10.

Védtelen a körúti robbantó

Hónapokig is eltarthat, míg új ügyvéd veszi át a körúti robbantással gyanúsított P. László képviseletét – értesült a Népszava. A jelenlegi védő, Brunner…

2017. március 05.

Írjon dalt Salgótarjánról!

Kilencvenöt éve város Salgótarján, ebből az alkalomból dalpályázatot írt ki több helyi zenei egyesület és a városi művelődési központ – adta hírül a…

2017. március 01.

Több életfogytiglant kértek Portik Tamásra

Felbujtóként több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölésért életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását kéri Portik Tamásra is a…

2017. február 15.

Kátyúverseny indult

Évek óta szaporodnak a kátyúk a magyar közutakon, ami elsősorban a rossz kivitelezésnek és a hiányos karbantartásnak tudható be. Ráadásul a lyukak folytonos és…

2017. január 30.

Ítélet várható a Hiszékeny-ügyben

Várhatóan hétfőn hirdet ítéletet Hiszékeny Dezső szocialista parlamenti képviselő ügyében a Fővárosi Ítélőtábla. A volt XIII. kerületi alpolgármestert az…

2017. január 28.

Gumilövedékes fegyverrel lőnék a migránsokat

Lecsaptak a német hatóságok azokra a németekre, akik éles lőfegyvereket vagy gumilövedékes fegyvereket vettek. Német sajtóhírek szerint legalább 42 lőfegyvert adtak…

2016. december 29.

Elfogták a tomboló költőt

Budakeszin, a városházán fogták el azt a tomboló költőt, aki az ünnepek előtt botrányt okozott az önkormányzatnál, majd szétrombolta a városi művelődési ház…