Orbán Viktor;Trump;

2019-05-17 18:35:52

Szijjártó szerint ebben hasonlít leginkább Trump és Orbán

A külügyminiszter úgy véli, a keresztény értékek megőrzésének kérdésében mély egyetértés van a két vezető között.

Az új fejezetükhöz érkező magyar-amerikai kapcsolatoknak stabil lelki alapot ad a keresztény közösségek védelméről szóló politika és a ragaszkodás a keresztény értékek megőrzéséhez - jelentette ki Szijjártó Péter pénteken Washingtonban folytatott tárgyalásairól a közmédiának nyilatkozva.

Elmondta: ennek jegyében az Eximbank és a Világbank-csoport megállapodott abban, hogy olyan országokban finanszíroznak technológiai, infrastrukturális beruházásokat, amelyek nehéz helyzetben vannak, és ennélfogva a migrációs folyamatok forrásai. Az általuk finanszírozott beruházások révén a migrációs nyomás csökkenthető lesz - hangoztatta Szijjártó.

Bejelentette azt is:

A két egyetem együttműködése is a keresztény értékek megőrzéséről és a keresztény közösségek védelméről szól - tette hozzá Szijjártó.  

Ennek jegyében pénteken megerősítették a legnagyobb amerikai kormányzati segélyszervezet (USAID) és a magyar kormány együttműködését abban, hogy a Közel-Keleten a keresztény közösségek támogatása során közösen, egymás hatékonyságát növelve járnak el.

A nap folyamán tartott találkozót Washingtonban az egyik vezető amerikai konzervatív republikánus politikai közösség, a Nemzetpolitikai Tanács, ahová Szijjártót is meghívták.  Felszólalásáról Szijjártó elmondta: „ahogy az európai politikában, úgy

és ennek egyik eleme az, hogy a kereszténységről, a keresztény értékekről, a keresztény közösségek védelméről gyakorlatilag csak »eget rengető bátorsággal« lehet beszélni, holott alapvető lenne, hogy a keresztény történelemre visszatekintő országok teljes természetességgel beszéljenek róla. A kereszténység a »legüldözöttebb vallássá« vált a világon, a vallása miatt üldözött minden öt emberből négy keresztény” - fejtette ki Szijjártó. „Nem szabad engedni, hogy a nemzetközi közéletben a keresztények elleni megkülönböztetést a diszkrimináció utolsó elfogadott formájaként tartsák nyilván, és