kiállítás;Bajor Gizi Színészmúzeum;Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet;Zsámbéki Színházi Bázis;Színészkatonák;fogolyprimadonnák;Roboz Elek;

2014-07-29 07:45:00

Színészkatonák molinón

Augusztus 10-ig látható a Zsámbéki Színházi Bázison az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet által rendezett Színészkatonák, fogolyprimadonnák című kiállítás, amely az első világháború alatt működő frontszínházakat, illetve a magyar nyelvű szibériai hadifogolyszínházakat mutatja be. A tizenkét molinóból álló tárlat később a Bajor Gizi Színészmúzeumban, Dunaújvárosban és Miskolcon is látható lesz. 

Izgalmas, sőt olykor egészen abszurd kortörténeti kuriózumokkal találkozhat, aki végignézi azt a molinókból álló tárlatot, amely Színészkatonák, fogolyprimadonnák címmel nyílt a Zsámbéki Színházi Bázison. A helyszín egyébként találó, hiszen korábban a bázis épületei katonai célokat szolgáltak. A tizenkét molinót a bázis egyik legnagyobb hangárában láthatjuk. A molinókon sok az olvasnivaló, de találunk fotókat, levelezőlapokat, levél és naplótöredékeket is.

A kiállítás az első világháború alatt működő frontszínházakat, illetve a magyar nyelvű szibériai hadifogolyszínházakat mutatja be. A tárlat előzménye egy korábbi, csaknem tíz évvel ezelőtti hasonló tematikájú időszaki kiállítás, melyet a Bajor Gizi Színészmúzeumban rendeztek.

A mostani, felújított, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) által utaztathatóvá alakított tárlat pedig a világháborús centenáriumi emlékév keretében valósult meg. Nemrégiben a Pécsi Országos Színházi Találkozó keretében láthattunk egy kiállítást, amely megrázó módon tudósított a második világháborús színészáldozatok sorsáról, a különböző háborús táborokban, gettókban működő színházakról.

A harc akkor szimplán az esetleges életben maradásról szólt, de kiderült, így is sok színházi ember nem élte túl a háborút. A mostani zsámbéki kiállítás, amelynek kurátorai Csiszár Mirella és Sipőcz Mariann, még másféle időkbe avatja be a látogatót. Ezek a képek, naplók, dokumentumok nem nélkülözik a háborús romantikát és persze az ezzel járó, már említett abszurditást.

Már a frontszínházak létrejöttében is van bőven abszurd momentum, hiszen ezek a frontszínházak, mint azt a molinókon olvashatjuk: a lövészárkok "otthonossá tétele" érdekében és a katonák pszichés állapotának szinten tartására, az otthon hagyott élet illúziójának felkeltésére szerveződtek.

Azt is megtudhatjuk, hogy a német hadvezetést követve az Armee Oberkommando kezdeményezésére az Országos Színészegyesület Roboz Elek vezetésével szervezte meg az első harctéri színházat 1917 márciusában. Az így létrejött Első Magyar Tábori Színház Komjáthy János igazgatásával a keleti fronton, Lembergben mutatkozott be 1917. április 3-án.

Júliusban már Pázmán Ferenc állt a nevét Első Magyar Front Színházra változtató társulat élén. 1918 nyarán ismét átszerveződött a társulat, és a Magyar Frontszínházat Iványi Dezső vezetésével az olasz harctérre irányították. Úgy látszik még a frontszínházak esetében is gyakori a direktorváltás.

Ebben az időszakban nagy igény mutatkozott kabaréműsorok iránt, ezért alkalmi kabarétársulatok, például a Szőke Szakáll Frontkabaré is felkereste a harcoló egységeket. Egyes katonai egységek is rendeztek alkalmi előadásokat. Sőt a 20. Honvédosztály egységeinél Egyed Zoltán újságíró állandó frontszínházat is alapított.

A kiállítás első részét az Első Magyar Frontszínház életét remekül illusztráló fotók alkotják, melyeket a társulat tagjai készítettek harctereken, lövészárkokban, pihenésük közben. Ezeket Pázmán Ferenc, a társulat vezetőjének albuma őrizte meg, mely aztán az OSZMI tulajdonába került.

Egészen elképesztő, hogy a fotókon elegáns színésznők és színészek pózolnak a csoportképeken, olyan, mintha a fotók nem is a harctéren, hanem egy polgári szalonban készültek volna. Persze vannak azért árulkodó jelek, például a színésznők a lövészárokban tematikájú fénykép, ezen láthatjuk, hogy a művészek még a lövészárkot is kipróbálták, feltehetőleg a háborút népszerűsítő célzattal.

A kiállítás újabb hat molinója már a magyar nyelvű szibériai hadifogolyszínházak működésével foglalkozik. A hadifogolyszínházakról viszonylag keveset beszélünk, pedig a dokumentumokból az derül ki, hogy több is működött Szibériában és bár nem a művészi értékteremtés volt az elsődleges céljuk, mégis gyakran színvonalas produkciókat hoztak létre. A társulatok megszervezői, vezető művészei gyakran hivatásos színészek voltak.

Színésznők hiányában megjelent egy új "szerepkör" a nőt játszó férfiszínész, mely különösen érdekessé, izgalmassá tette ezeket az előadásokat. Mint olvasható a tablókon a "férfiprimadonnák" kiváltságos helyzetet élveztek a táborban, s olyan megbecsülés övezte őket, mint "kolléganőiket" odahaza. Képeket, illetve hadifogoly újságokban megjelent dokumentumokat is tanulmányozhatunk, melyekből kiderül, miként sminkelnek, "változnak át" az adott szerepre.

Magyar nyelven játszó hadifogolyszínház működött Berezovkában, Krasznaja Recskában, Krasznojarszkban, Nyikolszk-Usszuriszkijban, Tomszkban, Troickoszavszkban, Verhnyeugyinszkben és Pjescsankában.  Krasznojarszkban tiszti és legénységi színház is működött. A tisztek 1916-ban "Thália-társulat" néven kezdték meg működésüket Frinth Antal főhadnagy vezetésével. Első bemutatójuk eredeti operett volt, melynek szövegét egy fiatal hadnagy, Nagy László írta.

Az előadást a templom-barakkban rendezték meg, nagy sikerrel. De a sikersorozat nem folytatódhatott, betiltották működésüket. 1917-ben Mészáros Sándor László, a Nemzeti Színház titkára vezetésével újjászerveződött az együttes, s külön színházépületet emeltek előcsarnokkal, pénztárral, páholyokkal, zenekari árokkal, próbateremmel stb.

A nézőteret - 474 ülőhely - a színpad felé lejtősen képezték ki. A színház előfüggönyét - két faun kerget egy lengeruhájú nimfát - Petrányi Miklós festőművész festette. Ennek a függönynek a rekonstrukcióját láthatják a kiállítás látogatói is - Juhász Tibor, a kiállítás látványtervezőjének keze munkája. A színház felszólította a tábor lakóit, hogy írjanak előadandó darabokat.

A színházban több mint húsz premiert tartottak, játszották többek között Molnár Ferenc, Lengyel Menyhért, Offenbach és Kálmán Imre műveit. A szövegek egy részét emlékezetből jegyezték le. A hadifogolyszínházakban szinte mindben műsorra tűzték a Csárdáskirálynőt, illetve Jacobi Viktor Leányvásár című operettjét, de Huszka Jenő Gül baba című operettjei is több táborban hódított.

Az utolsó két tablón a hátország világháborús színházi életének pillanatképeit is megszemlélhetjük. A háború kezdetén bezárták ugyan a színházakat később a színházak egy része újra játszani kezdett. Először a háborút éltető, a győzelmet megjósoló alkalmi műveket adtak elő, később azonban feltűntek azok a jelenetek, dalok is, amelyek a veszteségekről, sebesültekről, fogságba esett katonákról szóltak.

A művészvilág számos kiválósága jótékonysági esteken vállalt fellépést. Fedák Sári és mások is a sebesültek megsegítésében önkéntes ápolóként vettek részt, erről tanúskodik több fénykép, újság címlapkép is. Fedák még meleg holmit is kötött a katonáknak.

A tárlat keretében korabeli háborús filmhíradó-részleteket is vetítenek, a filmkockák alatt pedig, melyeken lőnek, vagy éppen hajókat süllyesztenek el egészen furcsán hatnak a közben hallható gyakran negédes mozgalmi dalok, indulók.

A kiállítás mellé kísérőkiadvány is készült. Színészkatonák, fogolyprimadonnák - Frontszínházak, hadifogolyszínházak az első világháborúban címmel. A tárlat Zsámbék után vándorútra indul, először a Bajor Gizi Színészmúzeumba költözik, majd Dunaújvárosban, később pedig Miskolcon láthatók az első világháborús színházi dokumentumok.