2018. november 28.

Kétmilliárdot tüntettek el a trükkös tejkereskedők

Szlovák tejet adtak el nettó áron a magyar piacon, az áfát pedig „elfelejtették” befizetni a fegyházbüntetésre ítélt vállalkozók.

2018. június 22.

400 milliónyi eltitkolt áfa, strómanok, fiktív számlák

A NAV Észak-alföldi pénzügyi nyomozói egy akcióval két Hajdú-Bihar megyében tevékenykedő bűnszervezetet is kivontak a forgalomból. A négy főből álló társaság…

2018. május 17.
2018. február 19.

Milliárdos áfacsalás - Bűnbandát buktatott meg a NAV (videó)

Kilencszázhúsz millió forintos áfacsalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) egy Győr-Moson-Sopron megyei bűnbanda ellen, amelynek tagjai ipari…

2017. június 30.

Rafkós műtrágya-kereskedők

Csaknem háromszázmillió forintos költségvetési csalással gyanúsít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hat embert, akik az áfa megfizetése nélkül importáltak nagy…

2017. április 18.

Győzikét a strómanok buktatták le

A végtelenségig trükközhettek volna az áfával Gáspár Győzőék, ha követik a hazai illegális autókereskedők mintáját – írja a Bors.

2017. február 10.

Milliókat csaltak el fiktív számlákkal

Két év alatt 55 millió forint költségvetési kárt okozott társával egy férfi, aki fiktív céget alapíttatott számlagyártásra egy gondnokság alatt álló…

2016. december 05.

Mennyi az annyi? - Húsipari termékek áfáját csalta el egy bűnszervezet

Többszörösen körözött, Szlovákiába menekült győri férfi vezetésével húsipari termékek általános forgalmi adóját (áfa) csalta el egy bűnszervezet, csaknem…

2016. december 01.

Kétmilliárdot csalt el a borsodi bűnszervezet

Alumíniumtömbök kereskedelmével több mint kétmilliárd forint áfát csalt el egy bűnszervezet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, harminchárom gyanúsítottal szemben…

2016. november 28.

Importhússal csalták az áfát - Lecsapott a NAV

Tíztagú bűnözői csoportot lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi pénzügyi nyomozói, a társaság tagjai mintegy másfél milliárd forint…

2016. július 07.

Félmilliárdos áfacsalás - Nyomoz a NAV

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoznak a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának pénzügyi…

2016. július 01.

Félmilliárdnyi áfát csalt el egy balatonboglári vállalkozó

Kínai lámpákat adtak-vettek papíron egymás között a cégeiken keresztül, így 470 millió forint áfát csalt el egy balatonboglári vállalkozó a társaival - közölte…

2016. június 22.

Többmilliárdos áfacsalás - Huszonhat ember ellen emeltek vádat

Huszonhat ember ellen emeltek vádat egy kiskunfélegyházi étolajgyártó cég működése ügyében egyebek mellett bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni…

2016. április 20.

A késlekedéssel időt nyernek az áfacsalók

Töredékére, 27-ről 5 százalékra csökkenhet 2017. januárjától a baromfihús, a tojás és a tej általános forgalmi adója. A szakmai szervezetek évek óta arról…

2016. március 19.

Milliárdnyi (!) áfát csaló bűnszervezetet buktatott le a NAV

Egy a gyanú szerint több mint egymilliárd forintnyi áfát elcsaló bűnszervezetet lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a hivatal…

2016. február 25.

2,5 milliárd forint áfát csalt el a bűnszervezet

Egy bűnszervezet elsősorban étolaj és cukor kereskedelemmel foglalkozó cégláncolatot működtetve több mint két és félmilliárd forint áfát csalt el, a Nemzeti…

2016. január 29.

Áfacsalás - Megdöbbentő részletekre derült fény a letiltott jelentésből

Lesújtó tanulmányt írt az élelmiszeripari áfacsalásokról az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI), de a Földművelési Minisztérium nem hagyta, hogy megjelenjen –…

140 milliót csalt el rákos betegek kezelésével

Mintegy 140 millió forint áfát csalt el egy ukrán származású pécsi férfi, akinek cégcsoportja külföldről közvetített betegeket magyarországi onkológiai…

2015. november 26.

Százmilliós áfacsalást derített fel a NAV

Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) és a HU-GO elektronikus útdíjrendszer adatainak összefuttatása segítette egy százmillió forint…

2015. október 09.

Milliárdos adócsalás vassal és acéllal

Több mint egymilliárd forinttal károsította meg a költségvetést egy budapesti és zalaegerszegi lakosokból álló bűnszervezet fémkereskedelmen keresztül. 

2015. szeptember 08.

Akár 20 évet is kaphat az áldiplomata

Csaknem félmilliárd forint áfát csalt el egy magát nagykövetségi alkalmazottnak kiadó férfi a társaival együtt, az ügyben költségvetési csalás és…

2015. július 31.

Itt a NAV-botrány jelentés!

Az elmúlt évek áfacsalásairól tett közzé jelentést honlapján az LMP. A legfontosabbnak azt tartják: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azonnal állítsa vissza a…

2015. július 20.

LMP: Vida Ildikónak másfél évvel ezelőtt kellett volna távoznia

Az LMP szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének már akkor távoznia kellett volna, amikor az évi százmilliárd forintos kárt okozó áfacsalási ügyben csak…

2015. július 02.

Gyanúsan olcsó volt a tej: leleplez a NAV

Gyanúsan olcsó UHT tejet forgalmazó cégláncolatot derített fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fővárosban, az adóellenőrök csaknem 55 millió forint nettó…

2015. június 15.

90 milliónyi áfát csalhatott a volt NAV-vezető

Kilencvenmillió forintos áfacsalásban vehetett részt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik volt osztályvezetője, aki ellen a Központi Nyomozó Főügyészség vádat…

2015. május 26.

Négyszázmilliós csalás - Számlagyárra csapott le a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói egy hússal kereskedő bűnszervezet tevékenységét számolták fel, akik csaknem 400 millió forint áfát csaltak…

2015. május 08.

300 milliós áfacsalás - Számlagyárra csapott le a NAV

Több mint 300 millió forintos áfacsalásra derítettek fényt egy számlázási láncolat felszámolásával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóellenőrei. A cégláncolat…

2015. április 20.

1,2 milliárdnyi áfát csalt a "cukros" bűnbanda

Felszámoltak a közelmúltban a pénzügyőrök egy cukorral kereskedő bűnszervezet, amely 1,2 milliárd forintnyi áfát csalt el - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal…

2015. március 19.

Vida Ildikó selyemzsinórt kap?

Lavina indult, amely könnyen maga alá temetheti Vida Ildikó adóhatósági elnököt. Áfacsalási ügyben gyanúsított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik vezetője,…

2015. február 23.

Két és fél milliárdnyi áfacsalás - Lebukott a parfüm-maffia

Több mint két és fél milliárd forintnyi áfát titkolt el egy illegális parfüm-nagykereskedő bűnszervezet, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói…