2019. január 16.

Kúria: lehet azt mondani, hogy Matolcsy György közpénzt lopott

Matolcsy György jegybankelnök még 2016-ban perelte be Bárándy Gergelyt, aki a közpénz ellopásával vádolta meg a Parlamentben. A Kúria most a volt szocialista…

2018. március 06.

Bárándy Gergely: Czeglédy ügyében is kettős mércével mér az ügyészség

A büntetőjogász szerint Czeglédy Csaba esetében egyértelműen nem állnak fenn az előzetes letartóztatás feltételei, az ügyészség politikai láthatóan feladatot…

2018. január 26.

Bárándy Gergely gyakorlatilag elbúcsúzott az MSZP-től

Nem egyszerű választókerületi vita áll annak hátterében hogy Bárándy Gergely kiszáll a szocialista nagypolitikából, és nem áll rajtvonalhoz a tavaszi…

2017. november 14.

Az MNB "rendelt" egy törvénymódosítást

A pénzügyi felügyeletről szóló törvénymódosítás kapcsán Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője azt mondta az Országgyűlésben, hogy az MNB ismét…

2017. november 09.

Pártok visszafizetési kötelezettsége - Emelnék a támogatási limitet

Szigorítást fogadott el az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóságát célzó indítványhoz az Országgyűlés Törvényalkotási…

2017. március 13.

Matolcsy magyarázza a puccsát

Nem adja fel Matolcsy György jegybankelnök: az Országgyűlésben képviselői kérdésre ma ismét megerősítette, hogy 2014-2015 táján "valakik" megpróbálták…

2017. február 16.

Matolcsy pert vesztett

Bárándy Gergely elsőfokon pert nyert Matolcsy György ellen - írja közleményében az MSZP.

2016. június 20.

Helyretette az MSZP-s képviselő a kötekedő Soltészt

Az általam adott interjú önmagáért beszél, Soltész Miklós egyházügyi államtitkár közleménye pedig valami másról. Aki a szavaimból keresztényellenességet…

2016. június 07.

Matolcsy perel - Reagált Bárándy

A jegybank elnöke polgári pert indított velem szemben, mert bírálni mertem tevékenységét. Jól látszik ebből, hogy Matolcsy fél, fél attól, hogy a lavinaszerűen…

Matolcsy beperelte az MSZP-s képviselőt

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi joga megsértése miatt polgári pert indított Bárándy Gergely szocialista…

2016. március 25.

Rogán-féle offshore cégeket vizsgálnának

Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követelte tegnap ismét az MSZP-s Bárándy Gergely, hogy végre kiderüljön az igazság a letelepedési kötvények…

2015. május 26.

Néma termet csinál a Parlamentből az állami tévé

Elfogadhatatlan, hogy a magát évi 80 milliárd forint közpénzből fenntartó állami média nem hajlandó a költségvetés vitájának közvetítésére! - írja…

2015. április 07.

Bárándy: Tarsolyt márpedig időben ki kellett volna hallgatni

Az Országgyűlésben ma, az azonnali kérdések sorát nyitó Bárándy Gergely saját, előző heti, a Quaestor-ügyről szóló kérdésére tért vissza. A képviselő…

2015. március 31.

Polt Péter szuper hazugsága

„Egy potenciális gyanúsított nem hallgatható ki tanúként, ez minden emberi jognak ellentmondana” – jelentette ki hétfőn a parlamentben Polt Péter, mégpedig…

2015. március 20.

Nem hagyja annyiban az MSZP

Plenáris ülésre fogja kérni korrupcióellenes csomagját az MSZP-s Bárándy Gergely, miután az Országgyűlés igazságügyi bizottságának kormánypárti többsége…

2015. január 29.

Többé ne használják politikai célokra a rendőrséget!

Megcáfolta a Budai Központi Kerületi Bíróság a belügyminisztert és az országos rendőrfőkapitányt, amikor kimondta: törvénysértő volt az Ökotárs Alapítvány…

2014. december 12.

Feljelenti az MTI vezérigazgatóját Bárándy Gergely

Bárándy Gergely szocialista országgyűlési képviselő rágalmazás gyanújával feljelenti Gazsó L. Ferencet, az MTI vezérigazgatóját, mert a hírügynökség megtagadta…

2014. december 09.

Ami Orbán válaszából az MTI tudósításában kimaradt

A tegnapi napon az MTI tudósításában elmulasztotta megemlíteni, hogy Orbán Viktor nem volt hajlandó érdemben válaszolni arra a neki feltett kérdésemre, mely így…

Szijjártó a köztévében érvel: Goodfriend igenis megmondhatná

Volna rá lehetőség, hogy André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője Magyarországon, magyar bíróság előtt tárja fel bizonyítékait és védje meg…

2014. november 15.

Az RTL elleni bosszú "szükséges minimum"

„Szükséges minimumnak” tartja Lázár János azt a mintegy ötmilliárd forintot, amit egyedül az RTL Klubnak kell megfizetnie reklámadó címén – a…

2014. szeptember 21.

Hallgassa meg a legfőbb ügyészt is az igazságügyi bizottság!

Nincs ellenünkre az ombudsman meghallgatása, ha ugyanarra a napra a legfőbb ügyész meghallgatását is indítványozza az igazságügyi bizottság elnöke. De ha már az…

2014. július 08.

MSZP: Megsemmisítő csapás a három csapásra

Az Alkotmánybíróság a három csapás néven ismertté vált törvénymódosítás lényegét helyezte hatályon kívül, mely szerint bizonyos esetekben a bírónak kötelező…

2014. március 21.

Centralizált Magyarország - Megtépázott jogvédelem

Boldogabb országokban a demokratikus közjogi rendszer a népet védi a hatalomtól, az Orbán-rendszer viszont a hatalmat védi a néptől - jelentette ki Mesterházy Attila, a…

2014. március 20.

Bárándy Gergely írásbeli kérdése Polt Péter legfőbb ügyészhez

Sajtóinformációk szerint a Simon Gábor ügyében zajló eljárásban az ügyészség jelentős bizonyítékokat vár Welsz Tamástól, aki a Sólyom Airways új…

2013. december 20.

Kudarc a Fidesznek

Rétvári Bence szerint elültek az alaptörvény körüli viták. Ám a Rákosi- vagy a Szálasi-rendszerről sem cikkeznek ma már, ez azonban nem azt jelenti, hogy bárki…

2013. november 15.

Hazudós jogalkotás

Miközben a Fidesz már a hatodik alaptörvény-módosítást tervezgeti, az ötödikkel összefüggő salátatörvényről december elején szavaz a parlament. A jogszabály…

2013. november 05.

Lex Gavra: Távolabb húzta az MSZP a fideszes kést a sajtó torkától

A gondatlan közzétételt - egy MSZP-s módosításnak hála - nem torolja a lex Gavra, ám így is számos fehér folt van a jogszabályban, például egy játékfilm is lehet…