2018. május 29.

Gyengén startolt az új Star Wars-történet

A várakozásokhoz képest jóval kisebb premierhétvégi bevétellel kezdte meg forgalmazását Észak-Amerikában és más piacokon a Disney új Star Wars-filmje.

2017. szeptember 12.
2017. május 09.

A nagyobb bevétellel tartható a hiánycél

A magasabb áfabevételnek köszönhetően a költségvetés jobban áll, mint egy évvel ezelőtt. Az év első négy hónapjában 121,5 milliárd forint volt a központi…

2017. február 20.

Visszaesett a terrorszervezet bevétele

Az Iszlám Állam (IS) nemcsak jelentős területeket vesztett el Szíriában és Irakban, de a harctéren elszenvedett kudarcok mellett bevételei is jelentősen megcsappantak. A…

2016. december 24.

A Disney milliárdjai

Eddig még más stúdiónak nem sikerült az, ami a Disneynek: egyetlen év alatt 7 milliárd dolláros összbevételre tett szert.

2016. december 22.

Kaszált a Disney

A Disney a nagy hollywoodi stúdiók közül elsőként ért el hétmilliárd dolláros (2079 milliárd forintos) globális bevételt egyetlen év alatt. A rekordot olyan…

2016. május 12.

Milliárdos bevétele volt a Fidesznek

Több mint egymilliárd forintból gazdálkodott tavaly a Fidesz, bevétele nagy része költségvetési támogatásból származott.

2015. június 11.

Csúcsbevételt hozott a Mayweather-Pacquiao mérkőzés

Minden idők legnagyobb bevételt generáló egynapos sporteseménye lett az amerikai Floyd Mayweather és a Fülöp-szigeteki Manny Pacquiao május 2-i összecsapása, amelyet az…

2015. március 05.

Hoppá! Csökkent az RTL nyeresége

Csaknem 25 százalékkal csökkent az RTL Group (RTL Csoport) nyeresége tavaly a luxembourgi központú társaság csütörtökön kiadott éves jelentése szerint.

2015. január 18.

Honnan a luxus? Sztárokra "szállt" az adóhivatal

Nehéz napok várnak a szerbiai énekesekre, mert a szerb adóhivatal egyre jobban érdeklődik fellépéseikből származó jövedelmük iránt, pontosabban aziránt, hogy…

2014. november 19.

Az elszegényedés éve jön

Az adóterhek mértéke 2015-ben sem változik, viszont annak a gazdaság szereplői - a háztartások és a vállalkozások - közötti szétosztása igen. Ez a legfőbb…

2014. augusztus 26.

Még becsülni sem tudták a reklámadó bevételét

Hiába végzett előzetes számításokat a reklámadó bevezetése előtt a kabinet, nem tudták megbecsülni a különadóból várható bevétel összegét - ez éppen a…

2014. június 19.

Kiemelkedően sikeres évadot zárt a Budapest Bábszínház

A látogatottság és a díjak tekintetében is kiemelkedően sikeres évadot zárt a Budapest Bábszínház, ahol a jövő szezonban egy felújítás és négy bemutató -…

2014. június 11.

A mi százezerrel több autónk

Az elmúlt évben 312 ezer autó készült a három magyarországi gyárban, idén azonban százezerrel több gépkocsi gördülhet le a szalagokról - írja a Napi Gazdaság.

2014. május 20.

Gazdagodott a TV2

A TV2 csoport tavalyi nettó árbevétele 16,2 milliárd forint volt, vagyis a társaság 13,6 százalékkal növelte azt az egy évvel korábbi pénzügyi mérlegében szereplő…

2014. május 16.

Jó pénzt keresett az OTP csoport

Az OTP csoport az idei első negyedévben az elemzői várakozásoknál magasabb, 5,864 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, ami az előző év azonos…

2014. március 20.

Rossz évre számít a Magyar Telekom

Bevételének és nyereségének csökkenésére, beruházásainak szinten tartására számít az idén a Magyar Telekom, a társaság közgyűlési anyagaiban megfogalmazott…

2013. december 17.

E-útdíj - 75 milliárd forint felett a bevétel

A júliusi bevezetés óta több mint 75 milliárd forint bevétel folyt be a használat-arányos elektronikus útdíjból - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

2013. október 31.

Ingatag a büdzsé bevételi oldala

A jövő évi büdzsé tervezett bevételi oldalával kapcsolatban már a kormányhoz közel álló szervezetek is kifejezték kétkedésüket. A Policy Agenda most arra hívja…