2017. december 30.

Visszapillantó - Bienerth távozott, Wladár váltotta

A Magyar Úszó Szövetség szeptemberben két közgyűlést is tartott. Előbb visszahívta az elnököt, majd újat választott.

2017. szeptember 02.

Hátat fordítottak Bienerthnek

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) rendkívüli közgyűlésén a küldöttek úgy döntöttek, nem akarják Bienerth Gusztávot elnöknek.

2017. szeptember 01.

Botrány a MÚSZ-közgyűlésen - Visszahívták Bienerthet

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) pénteki rendkívüli tisztújító kongresszusán a tagok visszahívták posztjáról Bienerth Gusztáv elnököt.

Bizalmi szavazást kért önmaga ellen a MÚSZ elnöke

Bienerth Gusztáv azt tervezi, ő maga fogja kérni a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) mai közgyűlésén, hogy szavazzanak a képviselők arról: maradjon-e úszóelnök vagy…

2017. augusztus 21.

Sportminisztérium: csak a név változhat

Év elején még biztosnak tűnt a sporttárca újraélesztése, azóta viszont nagy a csend. Ha lesz is új kormányszerv, ugyanazokat a feladatokat látja majd el, mint a…

2017. augusztus 18.

Újabb lemondás - Három tagja maradt a MÚSZ-elnökségnek

Pénteken lemondott dr. Rákosfalvy Zoltán, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökségi tagja, így az eredetileg 15 tagból álló testület létszáma ezzel háromra…

2017. augusztus 12.
2017. augusztus 07.

Bienerth a TV2-ben vágott vissza a MÚSZ-elnökség lemondott tagjainak

Bienerth Gusztáv a TV2 reggeli műsorában nyilatkozott a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) hat elnökségi tagjának lemondásáról, amivel működésképtelenné vált a…

2017. augusztus 04.
2017. augusztus 03.

Bukás előtt Bienerth - Lemondott a MÚSZ-elnökség hat tagja

Működésképtelenné vált a Magyar Úszó Szövetség, miután az elnökség hat tagja (Becsky András, Cseh László, Danks Emese, Dr. Török Enikő, Törös Károly és…

2017. augusztus 01.

A MÚSZ-elnök lemondását követelik az olimpiai bajnokok

Az úszó sportág számos meghatározó személyisége tarthatatlannak gondolja a MÚSZ-ban jelenleg, Bienerth Gusztáv vezetése alatt uralkodó állapotokat – közölte…

2017. június 30.

Bienerthnek mennie kell

Néhány hónap alatt kiderült, hogy Bienerth Gusztáv nem alkalmas a magyar sikersportág, az úszás vezetésére, ezért még a nyáron távoznia kell a szövetség éléről.

2017. május 23.

A MÚSZ elnöke magyarokat jelölt a FINA-ba

Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke tíz főt jelölt a 2017/2021-es ciklusra a vizes sportokat tömörítő világszövetség, a FINA különböző…

2017. május 21.

Úszószövetség - Bukott az elnök, de marad

Néha piaci vásárt idéző hangulatban zajlott az úszószövetség közgyűlése. Bienerth Gusztáv megbukott, normálisan működő elnökség és főtitkár nélkül áll a…

2017. május 20.

Teljesítetlen ígéretek

Szembesíthetik a küldöttek Bienerth Gusztáv elnököt a be nem tartott ígéreteivel az úszók vasárnapi, éves közgyűlésén.

2017. május 16.

Szexbotrány - Bienerth: a sajtó aláássa az úszósportot

Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke éles hangvétellel, videóüzenetben reagált a szerinte a nyári, budapesti vizes világbajnokságot ért…

2017. május 08.

Forrnak az uszodai indulatok

Húsz plusz egy kérdést küldött el az úszó szövetség (MÚSZ) elnökének Tóth István. A szentendrei klub elnöke szerint Bienerth Gusztávnak le kell mondania.

2017. március 31.
2017. február 28.

Bienerth tempóhátránya

Egyre csökken a hatalma és befolyása Bienerth Gusztávnak, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) januárban megválasztott elnökének. A jelentős politikai hátszéllel…

2017. február 03.

A turizmusfelelős bukása

A szakma és a felügyeletet gyakoroló fejlesztési tárca egyaránt fellélegzett, amikor Bienerth Gusztáv, a turizmus kormányzati átalakításának kormánymegbízottja…

2017. február 02.

Bienerth megoldást ígért az úszóknak

Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerdán a szervezet margitszigeti székházában találkozott a tavaly novemberben hétpontos nyilatkozatot…

2017. január 27.

Bienerth Gusztáv jött, látott, …

Erős politikai hátszéllel érkezett a Bienerth Gusztáv a magyar úszósportba, az üzletembert január 8-án választotta meg elnöknek a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ)…

2017. január 18.

Gyárfás utóda nyilvános átvilágítást ígért a MÚSZ-ban

Nyilvános lesz a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) átvilágítása a szervezet élére tíz napja megválasztott Bienerth Gusztáv szerint.

Török: törvénytelen volt az elnökválasztás

Törvénytelenül választott elnököt a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) közgyűlése január 8-án, amikor Gyárfás Tamás helyett Bienerth Gusztávot választották meg a…

2017. január 13.

Bienerth mindent megígért

Állítása szerint belevetette magát a munkába, és 2024-ig maradna a Magyar Úszó Szövetség elnöke Bienerth Gusztáv, a MÚSZ vasárnap megválasztott új első számú…

2017. január 09.
2017. január 08.

MÚSZ - Komikusan választották meg Gyárfás utódját (Fotók)

Komikus jeleneteket sem nélkülöző tisztújításon választotta meg elnöknek a leköszönő Gyárfás Tamás helyett Bienerth Gusztávot a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ)…

Döntött a MÚSZ - Bienerth lett Gyárfás utóda

Bienerth Gusztávot választották meg vasárnap a Magyar Úszó Szövetség elnökévé a MÚSZ rendkívüli közgyűlésén, amelynek egyetlen napirendi pontja az új elnök…

2017. január 06.

MÚSZ-elnökség - A kormány Bienerth Gusztávot választaná

Június közepére készül el a szinte teljesen átépített Komjádi Uszoda, amely a nyári vizes világbajnokság edzőközpontja lesz. Ezt Fürjes Balázs, a budapesti…