2019. október 10.

„Bárhol aknára léphetünk” – Kutató a frontvonalak mögött

Szíria, Irak, Afganisztán. Wagner Péter biztonságpolitikai szakértő egyike azon magyar tudósoknak, akik terepre is járnak.

2018. november 21.
2018. február 19.
2017. február 09.

Az igazság, a Nyugat és a rend utáni világ - Konferencia Münchenben

 Több száz vezető politikus vesz részt a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC), amely február 17-én kezdődik.

2016. szeptember 21.

Tűzparancs! - Nógrádi György szerint ez a menekültkérdés megoldása

Nógrádi György, akit biztonságpolitikai szakértőként tartanak számon, egy XVIII. kerületi lakossági fórumon kimondta: tűzparancsot kell kiadni a menekültek ellen. A…

2016. július 13.

Németországnak a bevándorlás "nyereség és esély"

Elkészült Németország új biztonságpolitikai stratégiája, a szerdán Berlinben bemutatott tervek szerint Németország készen áll arra, hogy nagyobb felelősséget…

2016. június 20.

Több munkát kap az unió földközi-tengeri flottája

Az Európai Unió elkötelezett a mediterrán térség biztonsága mellett, ezért egy évvel meg fogják hosszabbítani és ki fogják terjeszteni az unió földközi-tengeri…

2016. február 14.

McCain: Putyin fegyverként használja a menekültválságot

Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nem áll érdekében a partnerség a Nyugattal, és a menekültválságot fegyverként használja, hogy megossza a transzatlanti szövetséget és…

2016. február 13.

Kerry: Oroszország a legitim ellenzéket támadja Szíriában

 Oroszország a legitim ellenzéket támadja Szíriában, és ezen változtatnia kell, hogy legyen esély a békére - mondta John Kerry amerikai külügyminiszter szombaton az…

Törékeny egyezség a szíriai tűzszünetről

Münchenben tegnap megnyílt az 52. nemzetközi biztonságpolitikai konferencia. A fórumot Ursula von der Leyen német és Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter nyitotta…

2016. január 05.

Simicskó alaptörvényt módosítana?

A megváltozott biztonságpolitikai kihívások megvitatására jövő keddre ötpárti egyeztetést hívott össze Simicskó István honvédelmi miniszter a HM-be - közölte a…

2015. szeptember 19.

Csata a parlamentben

Megszavazták a japán biztonságpolitikát alapjaiban megváltoztató törvényjavaslatokat a tokiói parlament felsőházában, annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok…

2015. május 29.

Konfrontálódással nem lehet megoldani az ukrán válságot

A tárgyalások folytatására, valamint a minszki egyezményben vállalat tűzszünet és nehézfegyverzet-kivonás betartására szólította fel a kelet-ukrajnai konfliktusban…

2015. május 25.

"Az Iszlám Állam legyőzése fényévekre van"

Új gondolkodásra, új globális stratégiára van szükség az Iszlám Állammal és Irakkal kapcsolatban - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1…

2015. május 15.

Japán átírja biztonságpolitikáját

Abe Sinzo kormánya tegnap jóváhagyta az új biztonsági törvényeket, amelyek lehetővé teszik, hogy Tokió aktívabban lépjen fel a nemzetközi porondon. A történelmi…

2015. március 10.

Új biztonságpolitikát sürget Tusk

Az európai uniós országoknak a védelmi kiadások folyamatos csökkentését követően "fontolóra kellene venniük egy új és ambiciózus védelmi és biztonságpolitika"…

2014. július 17.

Maláj utasszállító - Kínos helyzetben a szeparatisták és Oroszország

Kínos politikai és diplomáciai helyzetbe kerülhetnek a szeparatisták és Oroszország a Malaysia Airlines Amszterdam-Kuala Lumpur járatának lelövése után - mondta Tálas…

2013. december 18.

Uniós védelmi tervek

Közös drónflotta, uniós légi szállítási parancsnokság, két EU-harccsoport. Az Európai Unió közös védelmi politikája alakul, noha az elmúlt években háttérbe…