2019. január 17.

Meg akarta vesztegetni a börtönőrt egy fogvatartott Szegeden

A férfi 100 ezer forintot fizetett volna azért, hogy mobiltelefonhoz jusson.

2018. augusztus 18.

Négy szintre jut egy körletes – Széthajtják a börtönőröket

Nemcsak a rabok, a börtönőrök körülményei is borzasztóak – pár nagy büntetés-végrehajtási intézményben mindenképp, állítja Harangozó Tamás. A hivatalos…

2017. június 29.

Börtönőrökre támadt egy rab Budapesten

Hivatalos személy elleni erőszak, valamint súlyos testi sértés miatt vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség az ellen a 27 éves, jogerős…

2017. január 30.

Halálra vertek a börtönőrök egy rabot Budapesten?

Bakanccsal tiporták az arcát, összesen 43 ütés és rúgás nyomát találták meg annak a rabnak a holttestén, akit a gyanú szerint három börtönőr vert halálra még…

2017. január 12.

Halálra vert fogvatartott - Előzetesbe kerültek a börtönőrök

Előzetes letartóztatásba került az a három börtönőr, akik a gyanú szerint 2016 novemberében bántalmaztak egy fogvatartottat, aki a sérülések következtében életét…

2016. augusztus 03.

Börtönőröket toboroz jó fizetésért a BV

A férőhelybővítési programmal párhuzamosan munkavállalók toborzásába kezdett a büntetés-végrehajtás; az új intézetekben várhatóan 2500 munkalehetőséget teremt…

2016. február 29.

Egy börtönőr késelt egy szórakozóhelyen

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette, és gyanúsítottként hallgatta ki azt a börtönőrt, aki a gyanú szerint vasárnapra virradóra megkéselt egy…

2015. augusztus 08.

Szegedi keményfiúk - Újabb börtönőrt gyanúsítottak meg

A Szegedi Nyomozó Ügyészség pénteken újabb férfit, egy korábbi börtönőrt hallgatott ki gyanúsítottként a július 18-án történt bántalmazással összefüggésben…

2015. július 24.

Kick-boxolt is a nőverő ex-börtönőr

A Magyar Kick-box Szövetség fegyelmi bizottsága azonnali hatállyal felfüggesztette annak a férfinek a szövetségi tagságát, aki Szegeden megvert egy diáklányt.

2015. március 10.

Borotvapengével akarta megvágni a börtönőrt

Hivatalos személy elleni erőszak bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy fogvatartott ellen, aki…