2018.12.06

Orbánt szidta a rendező, letiltották a Csirkefejet

A bemutató előtt egy nappal tiltotta meg Spiró György kultuszdarabjának bemutatását a Párizsi Magyar Intézet. Az ok: a darab rendezője ismerősöknek küldött levelében kritizálta Orbán Viktort, arra panaszkodott

2018.11.27

6 ezer oldal blokkolását követelik a Google-tól Putyinék

Az orosz cenzúra nem viccel: mindjárt hatalmas büntetéseket vethetnek ki azokra a szolgáltatókra, akik nem "falazzák le" a nem kívánatos tartalmakat.

2018.11.26

Elmaradt a cenzúra, Moszkva perli a Google-t

A tech-óriást hiába kérte az orosz állam, hogy keresési eredményei közt ne jelenítsen meg illegálisnak minősített találatokat. Decemberben 700 ezer rubeles bírságot kaphatnak.

2018.11.19

Melegekről írt regényt, 10 év börtönre ítéltek egy kínai írónőt

Az ítélet komoly felháborodást váltott ki, a kínai internetezők szerint erőszaktevők sem kapnak ilyen súlyos büntetést.

2018.11.01

Oroszországban betiltották az amerikai filmet, amelyben megpuccsolják az orosz elnököt

A hivatalos indoklás persze bürokratikus hiányosságokról szól, de feltehetően Moszkvában nem nézik szívesen, ahogy az amerikaiak mentik meg a világot a lázadó orosz hadseregtől.

2018.10.23

Az MTI egyszerűen kihagyta a CEU nevét egy tudományos sikerről szóló hírből

Hatalmas összegű uniós pályázatot nyert el az MTA, a Prágai Egyetem és a Közép-Európai Egyetem (CEU) közös kutatási programja – erről a távirati iroda is beszámolt, épp csak a kormány számára nem kedves egyetemet cenzúrázták a cikkből.

2018.10.16

Elismerte a Google, cenzúrázott keresőt fejleszt Kínának

Sőt, kifejezetten jól állnak vele. A Google vezérigazgatója szerint a rezsim érdekeit kiszolgáló fejlesztés segít majd a rákos embereknek.

2018.10.02

Az MTA cenzúrája miatt lemondta előadását egy Széchenyi-díjas kutató is

Nem kíván cenzúrázott eseményen szerepelni Kertész János. Inkább szólt előre: az ő tudományterületét is lehet például korrupció kutatására használni.

Le kell rázni a cenzúrát!

A cenzúra megfojt minden bíráló szót, megakadályoz minden programadást

2018.09.17

Szájkosarat kaptak az állami kulturális intézmények

A Nemzeti Múzeum, vagy a Müpa sem tarthat csak úgy sajtótájékoztatót, ha előtte nem kért engedélyt a fenntartó minisztériumtól.

2018.07.16

Az elkobzott Népszava története

Nyolcvanöt éve ezen a napon kobozta el a rendőrség a Népszava aktuális számát, a lap „Demokrácia–diktatúra” című vezércikke miatt. Ennek emlékére a cenzúrázott cikk teljes szövegét közöljük.

2017.06.06

Terror - London a net cenzúráját és blokkolását fontolgatja

Theresa May brit miniszterelnök közölte: ha a nagy internetszolgáltató társaságok nem lépnek fel a radikalizáló hatású online tartalmak terjesztése ellen, a kormány fontolóra veheti olyan új intézkedési hatáskörök bevezetését, amelyekkel útját állhatja a hozzáférésnek e szélsőséges tartalmakhoz.

2017.03.29

„A lágy cenzúra egyik leghatékonyabb eszköze az állami reklámok tendenciózus elosztása: a kormány ugyanis a Mérték Médiaelemző Műhely szakértői szerint csak a lojális orgánumokba invesztálja a közpénzt” – olvasható a Népszava március 13-ai számában, az „Alattomos kormányzati reklám a rádiópiacon” című cikkben.

2016.09.10

VG: nálunk nincs cenzúra

A Világgazdaság szerkesztőségében nincs cenzúra - ezzel a felütéssel adott ki a gazdasági napilap szerkesztősége közleményt, amit aztán az újságírók tettek közzé Facebook-oldalaikon.

2016.09.03

Szombaton életbe lépett az előzetes cenzúra

Minden ország életbe léptette a cenzúrát. Hadviselő és semleges országok egyaránt fontos érdeknek tartják - az ország érdekeit

2016.04.21

Olvastam a minap a keményen kormánypárti Magyar Hírlapban bizonyos Almássy Ferenc rajongását, aki 2010-ben vallomása szerint francia állampolgársága ellenére azért választotta büszkén a korlátlan magyar szabadságot, mert elviselhetetlenné vált számára a gall sajtó antidemokratikus cenzúrázása Az ottani hatalom kíméletlen önkénye, amely a közszolgálati fórumok munkatársaiba vad erőszakkal belefojtja a szót.

2015.10.20

Ha a magyar királyi hírügynökségről az jutna eszünkbe, hogy állam az államban, akkor persze nem tévednénk, de nem is fejeznénk ki a teljes igazságot.

2014.12.06

DK: 40 milliárdból épül az állami cenzúrahivatal

Az Orbán-kormány a sajtószabadság leépítése után a hatalom eszközével a médiát és a kultúrát is erőszakosan szállja meg - olvasható a DK közleményében. A teljes szöveget az alábbiakban közöljük.

2014.10.16

Elkobozták a Népszava pénteki számát

A Népszava pénteki száma vezércikkben is foglalkozott a Féja Gézát sújtó súlyos ítélettel. A cikket az ügyészség inkriminálta és a budapesti törvényszék vizsgáló-bírója B

2014.09.30

Kína cenzúrázza a hongkongi híreket

Lehet, hogy az elmúlt napokban világszerte a hírek élvonalában szerepelnek a megszaporodott hongkongi tüntetések, ám ami magát Kínát illeti, ott gyakorlatilag nemigen tudhatnak a hajdani brit koronagyarmaton a demokratikus választási jogok pekingi megnyirbálásának szándéka miatt kirobbant demonstrációkról.

2014.08.23

Betiltottak egy Indira Gandhiról szóló filmet

Az indiai kormányzat megakadályozta az egykori miniszterelnök, Indira Gandhi meggyilkolásáról szóló film bemutatását.

2014.07.30

Woody Allen elfelejtett filmje

Mint a nagy rendezők többségének, Woody Allennek is van egy elfelejtett filmje, amelyet annak idején csak kevesen láttak.

2014.07.29

Cenzúrázta a melegcsókot az RTL

Az RTL Klub a Glee - Sztárok leszünk egyik epizódját nyeste meg, Kolosi Péter szerint elővigyázatosságból - írja az Origo.

2014.03.14

Vissza a sajtószabadságot

Arra a kérdésre, hogy van-e ma Magyarországon cenzúra, a határozott válaszom az, hogy nincs. És arra, hogy van-e sajtószabadság ma Magyarországon, az a feleletem, hogy nincs

2014.03.12

Ellehetetleníti a Fidesz az újbudai ellenzéki jelöltet?

Cenzúrázni akarták a fideszes irányítású XI. kerületben az MSZP-s Józsa István képviselő-jelölti anyagát

2014.03.10

Nem kérnek a cenzúrából

Tizenegy rap és a slam műfajban alkotó művész mondta vissza szereplését a nemzeti ünnepen, március 15-én, mert műveiket cenzúrázni akarták. Az ügyről elsőként lapunk számolt be. 

2014.01.23

Köztér - Jogerő

Hangosan koppanhatnak most a homlokok ott az MTVA irányítóközpontjában a mahagóni asztalokon. Nem kaptak jó híreket