2019. január 02.

Családokról kérdezték, de az interjú negyedében csak az ellenzéket szidta Novák Katalin

A színvonaltalan ellenzéki képviselők csak pólót húzni tudnak - mondta el az államtitkár a "családok évének" lezárulta kapcsán. Novák szerint a fröccsöntött…

2018. december 27.

Kilakoltatás: a családok évében szakítottak el gyerekeket szüleiktől

Az elmúlt években közel 10 ezer család került az utcára kilakoltatások során, legalább nyolc gyerek pedig gyámügyi felügyelet alá is került otthona elvesztése miatt.

2018. december 22.

Betesz a rabszolgatörvény a családoknak

A kormány sok milliárd forintot költ arra, hogy a „Családok Évében” intenzív kampánnyal és a szokásos irányított kérdésekkel operáló nemzeti konzultációval…

2018. november 19.
2018. november 16.

A szivárványos háttér már nem fért bele a Családok Évébe

A Háttér Társaság a másság elfogadásáról szervez közösségi napot, de hiába szerettek volna csatlakozni a kormány által indított családi programhoz, nem is…

2018. november 14.

Kilakoltatott családok éve: eddig 2400 otthont számoltak fel

Miközben az Orbán-kabinet saját családtámogatási programját dicséri, eladósodott állampolgárok ezrei kerülnek utcára. A kormánypárt eközben leszavazta a lakhatási…

2018. november 13.

A Fidesz egyszerűen leszavazta a kilakoltatott családok védelméről szóló javaslatot

A DK politikusa bizottságot alakított volna a lakhatási válság kezelésére. Miféle válság? - üzente voksaival a kormánypárt. Történik mindez a „Családok…

2018. október 08.

Ha nincs cipő, elveszik a gyereket - segítség helyett szívat az állami védelem

Több ezerrel nőtt a védelembe vett gyerekek száma 2015-2017 között. Az intézkedés elvben jó célt szolgál, de anyagi és emberi erőforrások hiánya miatt sokszor csak…

2018. március 12.

Kilakoltatás - Közeledik már a moratórium vége

Úgy tűnik, a kormány hiába nyilvánította 2018-at a Családok Évének, azok, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá, idén sem várhatnak sok segítséget és…

2018. február 19.

Döntöttek: a Fidesz tényleg engedi a családok kilakoltatását

Sem a Fidesz-frakció, sem a fideszes házelnök nem támogatta, hogy az Országgyűlés még a téli kilakoltatási moratórium vége előtt megtárgyalhassa a…

2018. január 04.