Előfizetés
2021. március 31.
Jobbak a matematika- és a nyelvtanjegyei az edzettebb diákoknak

Futás után kellett feladatokat megoldaniuk a kísérletben résztvevő gyerekeknek. Nem meglepő, hogy a kutatók azt állapították meg: a mozgás fontos a gyerekek testi és…

2021. február 10.
Kordonszalaggal fogadták Stumpf Istvánt a tiltakozó pécsi diákok

A kormánybiztos az egyetemi „modellváltás” ügyében érkezett a rektori hivatalhoz. A vezetők hamar eltávolították az ellenállás szimbólumát.

2021. január 25.
Milliárdokat ad a kormány a nyelvtanároknak, hogy diákjaik ne csak magyarul tudjanak megszólalni

Évente 1,5 milliárd forintot szánnak a katasztrofális helyzet javítására, mert a magyarok több mint a fele csak magyarul ért.

2020. december 07.
2020. október 28.
2020. június 29.
Koronavírus: egy órával később kezdenek az iskolák, ha a fővároson múlik

A diákokkal kitömött metrókat, villamosokat, buszokat tenné szellősebbé Budapest vezetése, így akadályozva a kórokozó terjedését.

2020. április 10.
A törvényszék elutasította a kiutasított iráni diákok keresetét

Hangsúlyozták, hogy a rendvédelmi szerv kiutasításra vonatkozó javaslatát az idegenrendészeti hatóságnak – a törvény szerint – kötelezően figyelembe kellett…

2020. február 23.
Karanténba kerülnek az Olaszországból hazatérő magyar középiskolások

Szálláshelyük mindössze 13 kilométerre volt a lezárt területtől. A Budapest Airport eközben közölte: felkészült az észak-olaszországi járatok szűrésére.

2020. február 05.
Egyre kevésbé macho-párt a Fidesz a fiataloknál

Bár a 30 év alattiak körében még mindig a Fidesz a legnépszerűbb, korántsem annyira, mint más korosztályokban. A kormánypárt ugyanis nem hozza az újdonság…

2019. november 21.
2019. szeptember 06.
2019. március 19.
A médiahatóság a kormányzati kommunikáció legfőbb fegyverét készül felszámolni

Az NMHH hadat üzent az álhíreknek, és ha a harcot sikerrel vívná meg, az bizonyos értelemben éppen a Fidesz számára lenne a legnagyobb csapás. Vagy ez a gondolatmenet…

2018. december 31.
A felét is elvehette az EMMI a diákok idei téli szünetének

Hiába tüntettek hónapokon keresztül a diákok, túlterheltségük csökkentése helyett a szünidejükből faragtak le a minisztériumnál.

2018. december 17.
Batka Zoltán
2018. június 29.
2018. június 04.
Nem figyel a diák? Mesterséges intelligencia árulkodik a tanárnak

Arcfelismerő buktatja le egy kínai középiskolában azokat a diákokat, akik nem figyelnek órán - írja a Mashable alapján a 24.hu. A rendszer "kétélű fegyver":…

2018. május 17.
2018. május 10.
Dühös diákok ezrei az utcákon Spanyolországban

Több ezer diák vonult utcára szerte Spanyolországban csütörtökön, mert botrányosnak tartják a navarrai bíróság két hete hozott ítéletét, amelyben szexuális…

2018. március 09.
Tüntetés Szlovákiában, Fico összehívta a Biztonsági Tanácsot

Több tucatnyi szlovákiai városban készülődnek ma tüntetések „Egy tisztességes Szlovákiáért” néven, írja a Hírek.sk, illetve a Felvidék.ma. Az akcióhoz…

2018. február 08.
2018. január 31.
2018. január 24.
Visszaszámlálás - Egy hetet adnak a diákok

A szülők is egyetértenek a múlt heti diáktüntetésen elhangzottakkal. A Független Diákparlament "meglepetés-akciókkal" készül, ha a kormány nem reagál…

2018. január 19.
Folytatjuk! - Tüntettek a diákok a Kossuth téren (videó)

Több ezren gyűltek össze péntek délután Budapesten az Alkotmány utcában, hogy tiltakozzanak az elavult oktatási rendszer ellen, és felhívják a kormányzat figyelmét:…

2018. január 16.
Ismét utcára mennek a diákok

Január 19-én (pénteken) délelőtt ne menj suliba, délután 4-kor pedig közösen tüntetünk a Parlament előtt az oktatási rendszer igazságtalanságai miatt! - szól a…

2017. december 12.
Károsult diákokból Fidesz-biodíszlet

Meglehet, már pénzükhöz juthattak volna a Czeglédy-ügy károsultjai, ha a magát képviselőjüknek valló Fidesz-közeli érdekvédő nem a kormányfőhöz siet.

2017. szeptember 16.
Putyin, a diszpolgár - Diákok tüntettek az Emmi előtt

Az orosz elnök debreceni egyetemi kitüntetése és a diákok demokratikus jogainak hiánya miatt szervezett tiltakozó akciót a Független Diákparlament.

2017. szeptember 11.
DK: szégyen, hogy diákokat vezényeltek a határra

A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint diákokat vezényelnek a határra "statisztálni a kormányzati kampányhoz", ami szégyen.

2017. augusztus 28.
Többezer menedékkérő diák tanulhat ősztől - Nem Magyarországon

Mintegy ötezer, befogadóközpontokban lakó, menekültkérvényének jóváhagyására váró óvodás- és iskoláskorú fiatal kezdi meg tanulmányait szeptember elején…

2017. május 22.
Magyar diákok kisbuszát dobálták meg Calais-nál

Kövekkel vagy téglákkal dobálták hétfő hajnali háromnegyed öt körül Franciaországban azt az Opel Vivarót, amelyben a kecskeméti Kandó Kálmán Szakgimnázium és…

2017. május 15.
A „fideszes tanár úr” eltűnt a gyerekek pénzével

Gyanús körülmények között nyoma veszett az V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium diákjait támogató alapítvány pénzének, ami nagyrészt a…