2018.07.11

Elios-ügy: még mindig nincs gyanúsítottja a 14 milliárdos botránynak

Harangozó Tamás kérdésére Polt Péter azt válaszolta, hogy az ügyet a Nemzeti Nyomozóiroda kapta, és egyelőre nincs gyanúsított.

2018.04.24

Indul az Elios-alku Brüsszelben

Elkezdődött az Európai Bizottság és a magyar kormány között az a tárgyalás, amelynek végén kiderül, mennyi pénzt veszít az ország a kormányfő vejének volt érdekeltsége miatt.

2018.04.07

A rénszarvas, az örökös, a lámpa meg a kémek

Hónapok óta pusmogtak arról, hogy Simicska Lajos olyan ügyeket robbant majd ki a kampányban, amelyek megrengethetik egykori barátjának, Orbán Viktornak a rendszerét.

2018.03.31

Elios-modell Tiborczék szoftverüzletében

Két cég révén is pénzhez juthatott Tiborcz István, Orbán Viktor kormányfő veje a kormányzati intézmények túlárazott szoftverbeszerzéseiből.

2018.03.27

Elios - 87 év alatt térül meg a hatvani közvilágítás-fejlesztés

Hatvannal együtt vagy 20 város kapott levelet az OLAF-tól, annak vizsgálatát követően, írja az Átlátszó.

2018.03.26

Elios - Harminc nap alatt tett meg 300 métert a posta

Polt Péter megpróbálja letromfolni az OLAF vezetőjét, és azt bizonygatja, hogy itt komoly nyomozás folyik Elios-ügyben. Az élet és a posta azonban rácáfol erre.

2018.03.21

Jegesmedve, kormányváltás, kerítésszaggató – elszabadult az Országgyűlés

A közvilágítás megjavítás igazolt hiányzásnak számít; az MNB tartalékaiból az összes devizahiteles problémáját meg lehetne oldani; a szemkilövető és a gárdista együtt turbékol – a parlament rendkívüli ülésén döbbenetesen elszabadultak a mondások.

Polt sem ment el a Vej-bizottságba

A legfőbb ügyész szerint neki csak a Parlamentben kell válaszolni a kérdésekre. Ha az ellenzéki képviselők választ akarnak, akkor írjanak neki levelet.

Fantomcég Tiborcz István után

Megduplázódott az Elios-ügyben kulcsszerepet játszó kft. miután Tiborcz István kiszállt a cégből. Épp osztalék előtt osztódott a társaság.

2018.03.19

Elios - A cég nélkül fele annyiba került a közvilágítás fejlesztése

Sokkal jobban járt pénzügyileg több olyan település is, ahol nem a Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Innovation Zrt. végezte a közvilágítás korszerűsítését, írja a Magyar Nemzet. A lap példaként Kozármisleny esetét emeli ki.

Elios - Gräßle: Orbánék derítsék ki, mi történt

A Tiborcz-ügyet is vizsgáló EP-bizottság elnöke, Ingeborg Gräßle többek közt a magyarországi korrupcióról és a nyomozás megindításának szükségességéről beszélt az Azonnalinak adott interjújában.

2018.03.14

Tudja a "nép", hogy Orbán és Tiborcz van az Elios-botrány mögött

Az emberek négyötöde hallott az Elios-botrányról, és a túlnyomó többség nem hiszi, hogy az Európai Unió Csalás Elleni hivatala (OLAF) jelentése brüsszeli kampányhúzás lenne – írta a 24.hu, az IDEA Intézet felmérése alapján.

2018.03.13

Nem érdekelte az Eliost az OLAF-jelentés

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) hónapok óta tartó nyomozása és a magyar ügyészségnek küldött súlyos kifogásai sem fékezték az Elios lendületét tavaly.

No komment

Czeglédy Csaba büntetőeljárását felfüggesztette a NVB, és ki is engedték előzetes letartóztatásából, mert képviselőjelölt lett, ezért megilleti a mentelmi jog.

2018.03.09

Változás Szövetsége: Tiborcz vagyonából fizessék az Elios-büntetést!

Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője és Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségének tagja akciósorozatot indított "Zár alá vesszük a Tiborcz-vagyont!" címmel, hogy bemutassák Orbán Viktor vejének csodaszámba menő vagyonosodását és több tízmilliárd forintot érő ingatlan-portfólióját.

2018.03.08

Elios - Cegléd, Kecskemét és Keszthely nem adta ki az OLAF-levelezést

Miskolc és Tamási igen, Cegléd, Kecskemét és Keszthely viszont nem adta ki az OLAF levelét - írta az

2018.03.07

Elios - Orbán továbbra is hallgat

Harangozó szerint a vizsgálóbizottságukkal csak lehetőséget akartak adni Orbánnak, hogy tisztázza, hogy személyesen döntött-e az Elios-pályázatról, mivel a választási kampányt eldöntheti az Elios-ügy.

2018.03.05

Elios - Írásbeli kérdéssel fordul Pintérhez az MSZP

Az MSZP azt firtatja, tudott-e a belügyminiszter arról, milyen összefonódások vannak az Elios Zrt.-hez köthető, az önkormányzatoknak kiírt közvilágítás-korszerűsítési pályázatoknál - tudósít az MTI.

2018.03.03

Czeglédy Csaba akcióra készül

Politikai és üzleti okok miatt indult ellene eljárás – mondta lapunknak Czeglédy Csaba. A kormánynak azt üzente: nála is vannak Elios-iratok.

2018.03.02

Álom

Álmomban Orbán Viktor, mivel nem tájékoztatják a család üzleti ügyeiről, az OLAF-jelentés hatására magához hívatta Tiborcz vejét, és mélyen a szemébe nézett.

A bulinegyedben is akad Elios-szál

Egy korábban egységes civil közösség életét is megmérgezi már a napi politika: megvonták az admin- és posztolási jogát a bulinegyed vadhajtásai ellen fellépő Élhető Erzsébetvárosért! Facebook-csoport alapítóinak, csak mert megosztottak egy cikket, melyből kiderült, Tiborcz István korábbi üzlettársa érdekeltségébe tartozik az egyik legnagyobb VII.

Elios - Mélyen hallgatnak Orbán szerepéről

Nincs válasza a kormánynak arra a vádra, hogy a legmagasabb szintről egyengették a terepet Orbán vejének egykori cége, az Elios előtt.

2018.03.01

Elios - Hibás pályázattal is simán nyertek Tiborczék

A hódmezővásárhelyi lámpakorszerűsítési tender során az állami és az önkormányzati szereplőket egyáltalán nem zavarta, hogy Orbán Viktor kormányfő vejének cége alapvető számszaki hibát követett el ajánlatában.

Orbánnak tudnia kellett a gyanús Elios-sikerekről

A kormányfő szoros felügyelete alatt lévő fejlesztési minisztérium hatékonyan segítette a miniszterelnök vejének érdekeltségét.

2018.02.28

Elios - Igazi nyomozást sürget az EU főellenőr

„Valódi nyomozást szeretnék látni Orbán vejének az ügyében” - nyilatkozta a Ingeborg Grässle az Európai Parlament Költségvetési ellenőrző bizottságának az elnöke, parlamenti képviselő a Politico.eu brüsszeli portálnak.

Szorosabb a nyakkendő - Nyilvános a hódmezővásárhelyi Elios-szerződés

Az Unió szerint szervezett csalás eredményeképp létrejött szerződést Lázár János írta alá Orbán vejének érdekeltségével.

2018.02.27

Elios - Minden eszközt bevetnek, hogy falaznak a csalásnak

Egy nappal megalakulása után máris akcióba lendült az Elios-botrányt vizsgáló ellenzéki árnyékbizottság: Harangozó Tamás (MSZP), Hadházy Ákos (LMP), Szilágyi György (Jobbik) és Varju László (DK) a kecskeméti városházán próbálta megtekinteni a kormányfő vejéhez, Tiborcz Istvánhoz kötődő helyi lámpakorszerűsítési projekt iratait.

2018.02.26

Elios - Ellenzéki árnyékbizottság alakul

Nem csak a hazai ellenzék, de a külföldi sajtó is a Fidesz történelmi vereségeként értékeli a Hódmezővásárhelyen történteket, és ha az "egy fecskéből" talán nem is lehet messzemenő következtetéseket levonni, az biztos, hogy az egyik legnagyobb ellenféllel, a közömbösséggel, apátiával is küzdő magyarországi ellenzék jókora lendületet kaphatott Márki-Zay fölényes győzelmétől.

Sorvezető

Gulyás Gergely frakcióvezető kiadta szórólapokon a frakció tagjainak, mit kell mondani, ha kérdéseket tesznek fel a Tiborcz István cége elleni OLAF-vizsgálattal kapcsolatban.

2018.02.23

Felcsúton is megjelent Tiborcz barátja

Orbán Viktor miniszterelnök faluja sem marad ki a közvilágítási botrányból a Magyar Nemzet szerint, ugyanis Felcsúton is az a társaság, a Sistrade Kft.

2018.02.22

Polt elismerte: költségvetési csalást gyanít az Eliosnál az Unió

Költségvetési csalás és kapcsolódó bűncselekmények miatt javasolt nyomozást az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a Magyar Ügyészségnek írott ajánlásában az Elios Zrt.

2018.02.21

Az Elios a drágább ajánlattal vitte a jászberényi tendert

Egyharmaddal olcsóbban tudta volna megoldani Jászberény közvilágításának felújítását az SAG Hungária Kft., mint az Elios

2018.02.20

Kancellári hátszéllel futott körbe az országban az Elios

Újabb jele van annak, hogy Orbán Viktor uniós pályázati csalással hírbe hozott „olafos” vejének, Tiborcz Istvánnak keze alá dolgoztak az állami hivatalok – derül ki a 24.

2018.02.19

Tiborcz áradat balról, migráns fröcsögés jobbról

Orbán Viktor kihagyta a parlament ülését, így nem kellett tiborczozással bajlódni; a szocialista képviselők kimentek aláírást gyűjteni; a kereszténydemokrácia nincs teljesen magánál – a tavaszi ülésszak első napja.

Elios - Több száz millió kifizetését titkolta el a Miniszterelnökség

A kormány eddig nem verte nagy dobra hogy közpénzből is ráköltöttek közel egymilliárd forintot tizennégy gyanús közvilágítási projekt finanszírozására.

2018.02.17
Vas András

Emelt szinten

Néhány órával azután, hogy a magyar közvéleményre ráömlött az OLAF-jelentés Zalaegerszegre vonatkozó, megannyi visszaélést, törvénytelenséget, korrupciós technikát bemutató része, Szombathely kormánypárti képviselői megszavazták, korszerűsítik a város közvilágítását.

Tiborczéknál nem ég a világ

A közbeszerzési csalás miatti közvilágítási botrány kirobbanása óta nem látták állandó lakóhelyén Tiborcz Istvánt. Tegnap nyilvánosságra került, hogy a kormányfő vejének egykori cége Kalocsa önkormányzatát is átverte.

2018.02.16

Elios - Az MSZP szerint szervezett bűncselekmény-sorozatról van szó

Az MSZP szerint szervezett bűncselekmény-sorozatról lehet most már beszélni az Elios közvilágítási beruházásai ügyében, mert az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) most nyilvánosságra került kalocsai jelentésében ugyanazokat a szabálytalanságokat tárta fel, mint amilyeneket Szolnokon elkövettek.

Világos

Közhely, hogy az emberek a nagy számokat nem tudják felfogni. Az, hogy egy gázszerelő egy év alatt százmilliárdot szed össze, emiatt nem okoz nagy felháborodást

A közelmúlt kormányzati botrányainak – amelyek ismertetésétől a Török Gábor kifejezésével élve kommunikációs óvóhelyre menekített állampolgárokat, a „közmédia” és a fideszes pártsajtó olvasóit megkímélték – van egy közös konklúziójuk.