2018.12.24

Percenként új beteg

Magyarországon irreálisan magas az orvos-beteg találkozások száma. A téli, járványos időszakban egyes házi gyermekorvosok egy nap átlagosan 60 beteget látnak el, nagyjából 3 óra alatt, de nem ritka az óránkénti 100 beteg sem

2018.05.31

Visszavágnak a károsultak

Senkit nem hagynak az út szélén? Sok év elteltével kaphatnak anyagi elégtételt azok, akiknek rokkantsági ellátását jogsértően csökkentette a kormány.

2018.05.15

Másfél éves gyereket is ellátott az álorvos

Többrendbeli kuruzslás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat egy álorvos ellen a siófoki ügyészség.

2018.01.29

A Honvéd Kórházhoz hívta a sajtót Karácsony Gergely, nem véletlenül

Végigfutott a sajtón - na, nem a hajdan a közt szolgáló mára már a kormányt kiszolgálóknál vagy a csatlósoknál - az a történet, amelyről a Népszava is beszámolt: fél napi várakozás után került műtőbe egy beteg, aki aznap délután már vért hányt, ám a Honvéd Kórház sürgősségi osztályán ez nem adott okot a sietségre.

2017.10.26

"Másállapot a szülészeten" - Videó a flashmobról

Az EMMI épülete előtt tartották meg a Mese habbal c. villámcsődületet Budapesten, ( ugyanebben az időben Baján és Szegeden is zajlott flaschmob)  azt jelezve, hogy elég volt az üres szavakból, elszállt ígértekből! 

2017.08.12

Élet lakcím nélkül

Két év alatt majdnem tízezerrel nőtt azoknak a száma, akiknek lényegében használhatatlan a lakcíme.

2017.04.26

Budaörsi raktártűz - Figyelemmel kísérik a gyógyszerellátást

A budaörsi raktártűz után az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) az érintett gyógyszergyártókkal folyamatosan figyelemmel kíséri az ellátást - közölte a hatóság főigazgatója. 

2016.12.08

Az országban elsőként Zuglóban - Addiktológia serdülőknek

Az országban elsőként Zuglóban indult gyermek- és serdülő droghasználókat fogadó ambuláns addiktológiai szolgáltatás.

2016.11.16

Rettegünk attól, hogy ki legyünk szolgáltatva az egészségügynek

Leginkább az egészségügy mostani helyzete miatt aggódnak a magyarok - már hónapok óta ezt igazolják az Ipsos 25 ország bevonásával készült felmérései.

2016.10.31

Hajléktalanok - Ígéret már van az ellátásra

Mindenkit, aki igényli, el tud látni a Magyra Máltai Szeretetszolgálat, férőhelyek is bőven vannak a melegedőkben - mondta Aba Csaba, a szervezet intézményvezetője hétfőn.

2016.10.10

Télen hatezer migránst látnak el

Szerbia a téli időszakban el tudja látni azt a hatezer migránst, aki most a területén tartózkodik, akkor léphetnek fel gondok, ha ez a szám növekedni kezd - hangsúlyozta Ivan Gerginov, a szerbiai menekültügyi főbiztosság munkatársa pénteken a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS).

2016.06.20

Félmillióan háziorvos nélkül

Az elmúlt hét évben drasztikusan nőtt azok száma, akik kiszorulnak az orvosi ellátásból, mert az túl drága, vagy túl messze van számukra, vagy rákerültek ugyan a várólistára de beutalót már nem kaptak a beavatkozásra– derül ki egy kutatásból, amelyről a Népszabadság ír.

2016.04.29

Hogy infarktusa lehet? Csak türelem!

Egyes szakorvosi rendeléseken átlagosan akár több mint negyven napot is várni kell a betegeknek a vizsgálatokra, a legnagyobb türelemmel a szívpanaszokkal rendelkezőknek kell lenniük – írja a hvg.

2016.01.29

Egészségügyi adattemetés

Rengeteg adat van az egészségügyi döntéshozók kezében a hazai ellátórendszer működéséről, de ezek jó részét nemcsak a közvélemény elől titkolják, szakmai körökben sem terjesztik.

2015.07.18
Lendvai Ildikó, volt országgyűlési képviselő

Ti jó emberek vagytok!

Egyszerre vagyok dühös és meghatott. Egyre dühösebb és egyre meghatottabb

2015.02.27

Rendhagyó teamilitáns akció

Egyedülálló kezdeményezést tudhat magáénak Kaczvinszky Barbara, közéleti-díjas újságíró,dokumentumfilm rendező. A teamilitáns nevű akció – melynek során minden nap forró teát osztanak hajléktalanoknak - tavaly novemberben indult

2015.01.02

Ilyen a világon nincs: a kormány ellátatlanul hagyja a rászorulókat

A Párbeszéd Magyarországért felháborítónak tartja, hogy  szegény emberek tömegei maradhatnak ellátatlanul, miután a kormány az önkormányzatokra bízta a szociális támogatások forrásának előteremtését.

2014.11.16

DK: embertelen a munkanélküli ellátás megszüntetése

A DK embertelennek és igazságtalannak tartja Orbán Viktor és kormánya tervét, amely szerint 2018-ra megszűnne a munkanélküli ellátás, az érintetteket pedig a közmunkaprogramba terelnék.

2014.07.26
2014.07.14

Ősszel jöhet a gázkáosz

Nincs reális alternatívája az orosz gáznak Európa ellátásában, ezért ha Brüsszel és Moszkva konfliktusa nem enyhül, akkor télen gázhiány alakulhat ki a kontinensen - jelentette ki a világ egyik legnagyobb energiamultijának vezetője a napi.

2013.10.29

MSZP: a munkanélküliek több mint fele semmilyen ellátást nem kap

A munkanélküliek több mint fele semmilyen ellátást nem kap - mondta el Gúr Nándor MSZP-alelnök.