2018.06.04

Lebuktatta betörőt, kis híján belehalt

A váci besurranó többször is döfött, és csak azután menekült, áldozata életveszélyesen megsérült.

2018.05.30

Gyáli autós üldözés: három férfi előzetesbe került

Elrendelte a bíróság annak a három férfinak az előzetes letartóztatását, akiket a Gyálon történt bántalmazás ügyében, emberölés kísérletének gyanúja miatt vettek őrizetbe –

2018.05.18
2018.03.05

Czeglédy előzetes letartóztatását kérte az ügyészség

Ismét indítványozta az ügyészség a pénteken este őrizetbe vett Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t. 

2018.03.04

Befogta Czeglédy száját a hatalom

Vasárnap már tüntetésen követeltek tisztességes eljárást a baloldali képviselő-jelölt Czeglédy Csabának, aki újabb Elios-iratok birtokába jutott alig pár órás szabadsága alatt.

2018.03.03

Czeglédy Csabát nem engedi el az ügyészség

Indítványozni fogja az ügyészség a pénteken este őrizetbe vett Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szombaton az MTI-t.

2018.02.14

Milyen szinteken "hullhat a fej?" - Előzetesbe kerülhet egy kormánytisztviselő

A hivatali visszaéléssel gyanúsított belügyminisztériumi kormánytisztviselő és társa előzetes letartóztatását indítványozza a Fővárosi Főügyészség - adja hírül az MTI.

2018.02.09

Gyilkosság Iharoson - Súlyosan bántalmazta ismerősét, nem élte túl

Előzetes letartóztatásba került a férfi, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta ismerősét, hogy a sértett a helyszínen belehalt sérüléseibe - írja honlapján a rendőrség. 

2018.01.24

Gyilkosság Rákoskeresztúron - Előzetesben a késelő fiú

Házi őrizetből előzetes letartóztatásba, javítóintézetbe került a januárban történt rákoskeresztúri gyilkosság fiatalkorú gyanúsítottja - közölte a Fővárosi Törvényszék.

2018.01.03

Gyilkosság Szegeden - Előzetesben a gyanúsított

Elrendelte a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája szerdán harminc napra annak a 29 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint újév napján meggyilkolta nála néhány évvel fiatalabb barátnőjét a csongrádi megyeszékhelyen - közölte Hernádi Gyula, a gyanúsított ügyvédje.

2017.12.13

Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásban marad

 Meghosszabbította Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását a bíróság.

2017.12.04

Előzetesben a „kötözős rablók”

A Miskolci Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a két taktakenézi fiatal férfinak, akik november 29-én a késő esti órákban megtámadtak egy idős embert – írja a Borsod Online.

2017.11.23

Pónival mentek lopni, rablás lett belőle

Rablás miatt került előzetesbe az a két battonyai férfi, akik piti tolvajokból váltak rablókká. Összesen csupán két zsák kukoricát sikerült zsákmányolniuk. Most előzetesbe kerültek.  

2017.11.02

Előzetesben a volt katalán kormány több tagja

Rács mögé kerültek a feloszlatott regionális kormány Katalóniában maradt tagjai. Carles Puigdemont egykori vezető mindeközben kivár, brüsszeli jelenléte azonban Belgiumban is belpolitikai feszültséget okoz.

Előzetesbe helyeztek nyolc volt katalán kormánytagot

Előzetes letartóztatásba helyezte a leváltott katalán kormány nyolc volt tagját a spanyol központi büntetőbíróság csütörtökön Madridban.

2017.08.22

Előzetesben marad a lúgos orvos

A Fővárosi Ítélőtábla elutasította Dr. B. Krisztián ügyvédjének az előzetes megszüntetését kérő indítványát. Az orvos így nem kerül szabadlábra, továbbra is rácsok mögött várja a tárgyalást - írja a Blikk.

2017.07.16

Czeglédyt még ki sem hallgatták – Meghosszabbították az előzetest

Az ügyészség kérésére három hónappal meghosszabbította Czeglédy Csaba, a Human Operator Zrt. igazgatóság elnökének, a szombathelyi közgyűlés baloldali frakcióvezetőjének előzetes letartóztatását a bíróság

2017.07.13

Bőnyi rendőrgyilkosság - Előzetesben marad a gyanúsított

Újabb három hónappal, október 27-éig meghosszabbította a Győri Járásbíróság a bőnyi rendőrgyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatását csütörtökön. 

2017.05.12

Tragikus! Pulóverével akasztotta fel magát a zárkában

Öngyilkosságot követett el egy előzetes letartóztatásban lévő 23 éves férfi a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet egyik objektumában pénteken - közölte a Büntetés-végrehajtási Szervezet szóvivője.

2017.03.03

Simonka-ügy - Előzetesben van az üzlettárs?

Előzetes letartoztatásba került Simonka György fideszes országgyűlési képviselő egyik üzlettársa – értesült a Magyar Nemzet.

2017.02.04
2016.12.22

Előzetesben a soproni emberölés gyanúsítottjai - Videó

Jogerősen előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság csütörtökön a soproni emberölés két gyanúsítottját - közölte Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivője.

2016.12.21

Előzetesben a társát felgyújtó férfi

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy meggyújtotta egy másik férfi ruházatát a főváros VIII. kerületében, a sértett belehalt sérüléseibe - közölte a Fővárosi Törvényszék

2016.11.30

Előzetesben az MNA egyik vezetője

Lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettének gyanúja miatt egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezett egy férfit a Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán.

2016.11.10

Kétmillióért kiengednék a gázoló nőt

Nyomkövető alkalmazása mellett lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Budai Központi Kerületi Bíróság  egy idős férfit hétfőn elgázoló nő ellen, miután kétmillió forint óvadék ellenében megszüntette előzetes letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék.

2016.11.04

Előzetesben marad a körúti robbantás gyanúsítottja

A Budai Központi Kerületi Bíróság október 21-én egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szeptember 24-én egy budapesti belvárosi járdaszakaszon robbantást követett el, amelynek következtében az ott járőrszolgálatot teljesítő két rendőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

2016.10.16

Előzetes letartóztatásba került az a szír férfi, aki Röszke külterületén a határzár mellett támadt egy ott szolgálatot teljesítő honvéd őrvezető nőre.

2016.08.26

Előzetesben a rendőrök elől menekülő taxis

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki kedden Budapesten az általa vezetett taxival menekült az őt igazoltatni próbáló rendőrök elől - közölte a Fővárosi Törvényszék.

2016.08.23

Késsel fenyegettek egy buszsofőrt

Előzetes letartóztatásba került az a fiatal, aki fényes nappal kést rántott a 214-es buszon és megfenyegette a sofőrt. A Fővárosi Főügyészség hétfői tájékoztatásából kiderült: a támadó nem sokkal korábban szabadult.

2016.08.18

Előzetesbe került az alvilág "Kisbandija"

Elrendelte Lakatos Andrásnak, az alvilág Kisbandi néven elhíresült bankárának előzetes letartóztatását a Debreceni Járásbíróság - erősítette meg a Debreceni Törvényszék szóvivője.

2016.08.08

Előzetesben az embercsempészek

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezett a Battonyai Járási Ügyészség két pakisztáni és egy román férfit, akik egy huszonöt emberből álló csoportot hoztak illegálisan Magyarországra a múlt héten - közölte a Békés Megyei Főügyészség hétfőn.

2016.05.23

Robbantásokkal fenyegetőzött - Előzetesben a telefonáló

Nem jogerősen előzetes letartóztatásba helyezték azt a 22 éves budapesti férfit, aki budaörsi áruházak felrobbantásával fenyegetőzött - közölte a fővárosi főügyész.

2016.03.18

Lövöldözés a bíróságon - A tettes "semmire sem emlékszik" (fotó)

A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte pénteken annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki szerdán egy gépkarabélyból több lövést adott le a Kiskunhalasi Járási Ügyészség épületében - mondta el Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának munkatársa a helyszínen újságíróknak.

2016.03.11

Előzetesben a kakucsi lány feltételezett gyilkosa

Előzetes letartóztatásba helyezte harminc napra a Budapest Környéki Törvényszék azt a húszéves kakucsi férfit, aki az alapos gyanú szerint március 5-én hajnalban megölte nőismerősét, majd a holttestet elrejtette Dabas külterületén - közölte a törvényszék szóvivője.

2016.03.02

Gyerekpornót árult az interneten - Videó!

Előzetes letartóztatásba helyezte a Debreceni Járásbíróság szerdán azt a férfit, aki a gyanú szerint gyermekekről készült pornográf tartalmú felvételeket tett közzé és értékesített az interneten - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság megbízott szóvivője.

2016.02.26

Előzetesben a késsel fosztogató tini (videó)

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy 17 éves lányt, aki a megalapozott gyanú szerint késsel két embert kirabolt Budapest VIII. kerületében - közölte a fővárosi főügyész pénteken.

2016.02.18

Ölelgette diákjait - Előzetesben egy kollégiumi tanár

Előzetes letartóztatásba helyezett egy kollégiumi tanárt a személyi szabadság megsértése, valamint két rendbeli szeméremsértés vétsége miatt a bíróság - erősítette meg az erről szóló sajtóinformációkat az MTI megkeresésére a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője.

2016.02.13

Előzetesben a fővárosi késelés gyanúsítottja

A bíróság elrendelte B. Norbert előzetes letartóztatását, akit a héten Budapesten elkövetett késeléssel gyanúsítanak - közölte a rendőrség.

2016.01.29

Fenyegették, kirabolták a 82 éves nénit

Vádat emeltek három férfi ellen, akik 2014 őszén csuklyában támadtak egy 82 éves vecsési asszonyra, majd elvették tőle az értékeit - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.

2016.01.25

Előzetesben az Uber-sofőr két támadója

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy további két társukkal együtt péntek éjjel megtámadt egy autóst a fővárosban.