2019. november 27.

Orban engedélye kell Orbánnak - Keményen fellép Románia a magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési nyomulása ellen

Veszélybe került Romániában a magyar kormány legnagyobb támogatási projektje, a Székelyföldi mezőgazdasági nagyberuházások elnevezésű pályázat.

2019. szeptember 30.

Közpénzeső hullik a NER szállodásaira

A Magyar Turisztikai Ügynökség 42 milliárd forint állami támogatást osztott szét a magyar szállodás szakmában. Egymilliárdnál többet csak a NER-oligarchák kaphattak.

2019. március 20.

800 millióból fejlesztenek egy törökszentmiklósi iparterületet

2020-ra lesz közvilágítás, térkő, új csarnok, parkoló, és még az olajjal szennyezett földet is elhordják.

2019. március 11.

Négymillliárdból zöldül ki a Blaha Lujza tér

Négy évig is eltarthat, amíg átalakítják a főváros egyik központi terét: a jelenleg lepukkant csomópontban új fákat ültetnek, és egy rendezvényhelyszínt is…

2019. január 03.
Szekeres Imre, volt honvédelmi miniszter

Fegyverbe?

2018. november 20.
2018. május 29.

Bagóért kerülhet Seszták köréhez a kisvárdai fürdő üzemeltetése

Több milliárdnyi közpénzt öltek a Várfürdőbe, üzemeltetési jogát most ennek töredékéért kaphatja meg egy Seszták Miklós érdekköréhez köthető cég.

2018. január 18.
2017. november 09.
2017. október 04.
2017. szeptember 23.

Dől a pénz Orbán kedvenc egyeteméhez

Újabb példátlan összegű infrastruktúra-fejlesztési támogatást kap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), amely kirívóan támogatott intézmény a modern magyar…

2017. június 29.

Félmilliárdból újítják fel a vásárcsarnokot Komlón

Félmilliárd forintból újítják fel a komlói vásárcsarnokot és piacteret, amelynek eredményeképpen több és színvonalasabb elárusítóhely jön létre - közölte a…

2017. május 23.

Fejlesztésre alig költöttek a gazdák

Jövedelem pótlásra költötték a magyar gazdák a területalapú uniós támogatás jó részét, technológiai, technikai fejlesztések helyett. Kódolva van…

2017. április 06.

Milliárdos fejlesztés a mosonmagyaróvári várban

A mosonmagyaróvári vár állagmegóvására és turisztikai célú hasznosítására a Nemzeti Vvárprogram támogatásával 1,3 milliárd forintot fordít a vagyonkezelő…

2017. március 23.

Markoló a Balatonban - Így építkeznek Mészárosék

Erősen aggályos módszerrel építenek hullámtörőt a dél-balatoni vasútfejlesztés során a vízparton vezető fonyódi pályaszakasz mellé. Környezetvédők jelezték,…

2017. február 23.

Folytatódik a Szent Margit Kórház fejlesztése

Több mint kétszázmillió forintból folytatódik idén az óbudai Szent Margit Kórház fejlesztése - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter az egészségügyi…

2017. január 12.

Önkifejezés VR-megoldásokkal

A virtuális valóság (VR) szemüvegek a 2016-os Mobile World Congressen robbantak nagyot; egyre több gyártó és szoftverfejlesztő dolgozik VR-megoldásokon, az élet…

2017. január 03.

A Misina-tető félmilliárdos fejlesztése - Ki lesz a befutó a közbeszerzésen?

Januárban megindul a pécsi Misina-tetőn található tévétorony és környékének fejlesztését célzó - félmilliárd forintos - beruházás kivitelezésének…

2016. december 16.

Jótékony videojátékok

A videojátékoknak legtöbbször a negatív hatásairól hallani, pedig nemcsak számos készséget fejleszthetnek, hanem kulcsot is adhatnak az oktatás megreformálásához –…

2016. november 18.

Vizet állít elő egy új napelem

Érdekes napelemet fejlesztett ki egy arizonai startup, amely az elektromos áram termelése helyett a tiszta víz előállítására helyezi a hangsúlyt – írja az sg.hu.

2016. szeptember 22.

Százmilliárd a moszkvai metróra

Miközben az orosz gazdaság a nyugati szankciók káros következményeit nyögi, az élet nem állt le, sőt néha meglepetésekkel szolgál. Ezúttal a moszkvai metró, illetve…

2016. augusztus 14.

Japán föld-levegő rakétát fejleszt

Japán föld-levegő rakétát fejleszt ki, hogy megerősítse a Szenkaku-szigetek védelmét, jelentette tegnap a Jomiuri című japán lap.

2016. augusztus 11.

Csökkent a nagyvállalatok beruházási kedve

A magyarországi nagyvállalatok következő egy éves beruházási aktivitása csökkenést mutat az előző negyedévhez képest, a cégek fele tervez valamilyen fejlesztést -…

2016. augusztus 03.

Füstbe ment útfejlesztési tervek

Úgy tetszik Orbán Viktor tavaly tavaszi országjáró road-swhow-jának a közúthálózat fejlesztéséről tett bejelentései a múlt hét csütörtöki, csöndben megtartott…

2016. július 26.

Százmilliárdos ígéretekkel dobálóznak

A napokban meghirdetett közlekedési kulcsberuházásoknak az előkészítése évekig is eltart és tízmilliárd forintnál is többet szán rá a kormány. Egyelőre nem…

2016. július 24.

Óriási fejlesztésekről döntöttek - Miből bővítik az M1-M7-est?

Több kulcsberuházásról döntött a kormány múlt heti ülésén, mint arról már beszámoltunk, a kiemelt projektek: az M7-es Budapest és Balatonvilágos közti…

2016. július 08.

A Balatontól vontak el többmilliárdnyi fejlesztési forrást

A csütörtöki Magyar Közlönyben a kormány visszavonta a tavaly novemberben született és a Balaton, mint kiemelt üdülőkörzet 2020-ig tartó fejlesztéséről szóló…

2016. június 29.

Hadsereget fejleszt a kormány

Fejleszti az önkéntes haderőt a kormány. Simicskó István szerint a cél, hogy hogy az ország mind a 197 járásában tevékenykedjen legalább egyszázadnyi önkéntes…

2016. június 24.

Még több támogatást remél a Váli-völgy

Csak bizakodni tudunk, mert más régiók is remek tervekkel előállva állnak sorba a szűkös forrásokért – válaszolta a Miniszterelnökség arra a kérdésünkre, hogy a…

2016. április 25.

A sürgősségi gyermekellátás fejlesztését ígérik

Tízmilliárd forintból fejlesztik a sürgősségi és baleseti gyermekellátást - jelentette be Köpeczi-Bócz Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős…