2019.01.10

Leszámolás: „Semmi kétség, meg akarnak semmisíteni”

Felszólítást kapott a Politikatörténeti Intézet, hogy egy hónapon belül hagyja el az Alkotmány utcai épületet. A PTI ellenáll.

2018.08.17

Ezúttal egy ingatlanért megy a kultúrharc

Az állam ellehetetlenítené az utolsó olyan intézményi háttérrel rendelkező kutatóintézetet, amely a kormánytól függetlenül vizsgálja a múltat – erre utal legalábbis, hogy a Politikatörténeti Intézettől (PTI) megfelelő kártalanítás nélkül vennék el a székhelyéül szolgáló épületrészt.

2016.12.21
2016.10.12

Földes György a Szabad Sajtó Alapítvány felelősségéről

A napokban több szó esett a Szabad Sajtó Alapítvány a Népszabadság sorsával kapcsolatos felelősségéről. A tisztázás érdekében Földes György, az alapítvány egykori elnöke lapunkhoz fordult

2016.05.12

Szociográfiai műhelyek kellenének

Ma ugyanolyan szükség lenne a társadalmi folyamatok hiteles leírására, mint a múlt század harmincas éveiben, amikor a legnagyobb hatású szociográfiai munkák születtek Magyarországon – indokolta a Népszava kérdésére a Politikatörténeti Intézet vezetője, hogy miért szerveztek tegnap konferenciát a hazai szociográfia eredményeiről, helyzetéről és lehetőségeiről.

2016.01.27

Könyv a Kádár-korszak külügyeiről

Bemutatták tegnap Földes György "Kádár János külpolitikája és nemzetközi tárgyalásai" című kétkötetes könyvét. A beszélgetést Mitrovits Miklós vezette, Rainer M. János, Stefano Bottoni és a szerző részvételével.

2015.12.16

Feltárni az igazságot, mi miért történt

Ma jelenik meg Földes György, a Politikatörténeti Intézet főigazgatójának kétkötetes könyve Kádár János külpolitikája és nemzetközi tárgyalásai címmel a Napvilág Kiadó gondozásában.

2015.11.05

A PTI huszonöt éve

A Politikatörténeti Alapítvány az idén novemberben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját

2014.06.19

Ellenzéki stratégiákról tárgyaltak a PTI-ben

Az MSZP-nek azt kell megértenie, hogy nem egy nagy párt, és ez egyúttal az újrakezdés lehetősége - mondta Tóbiás József az MSZP-frakció megbízott vezetője, aki szerint  kiüresedett a párt szellemi, szakmai holdudvara.

2013.12.14

Látszódjon, hogy az igazunkért harcolunk

Az ellenzéki összefogás napjainkban nem pusztán lehetőség, hanem kényszer - mondja Földes György történész.

2013.11.22

Az aktuális Ady Endre

Ady Endre modernségéről és magyarságáról tartottak konferenciát tegnap a Politikatörténeti Intézetben az 1877-ben született költő mai születésnapja előtt tisztelegve.

2013.10.14