Előfizetés
2020. október 24.
„Kötéltáncot jár a jegybank, ami veszélyes produkció”

A hazai deviza az év eleje óta kilenc százalékkal gyengült, ami a legnagyobb esés a régióban. Veszélyes gyakorlatot folytat az MNB.

2020. október 02.
Nem jutott elég a gyógyításra

Tavaly az egészségügyre a GDP 4 százalékát költötte a kormány, kevesebbet, mint 2018-ban. Az állami bürokrácia viszont hízott.

2020. szeptember 25.
Már a jegybank is azzal számol, hogy a járvány miatt leépítések jönnek

A korábbi várakozásoknál lassabban lábal ki a világ és a magyar gazdaság a koronavírus-járvány okozta válságból – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB)…

2020. szeptember 23.
Féléves mélypontra esett a forint

Karnyújtásnyira a 370 forintos euró, a piacot nem győzte meg az MNB kommunikációja.

2020. szeptember 21.
Mélyrepülésben a forint, zuhan az OTP

Rég látott magasságokba emelkedett az euró ára, az OTP pedig hitelmoratórium meghosszabbításai miatt zuhant a tőzsdén.

2020. szeptember 17.
Uniós rekordon a magyar drágulás

Augusztusban az Európai Unióban a négy százalékos magyar infláció volt a leggyorsabb pénzromlás. A forint gyengül, újra 360 felett az euró.

2020. szeptember 04.
MNB: 5-7 százalékos recesszió – Bezuhant a forint

Az euró árfolyama áttörve a lélektani 360 forintot 361,6 forintig emelkedett, ez öthavi mélypont.

2020. szeptember 02.
Megütötte a forintot a második hullám

Utoljára áprilisban az elzárások kellős közepén és a teljes bizonytalanság idején volt ilyen gyenge a forint.

2020. augusztus 31.
Satuba került a forint

Az elemző szerint a következő tizenkét hónap során a forint lassú, mérsékelt értékvesztése valószínűsíthető.

2020. augusztus 11.
Elszálló élelmiszerárak, drága Balaton – Berobbant az infláció

Agyonverte az inflációt a forintgyengülés és a drága Balaton. Velünk maradtak a magas élelmiszerárak is.

2020. április 30.
Óriásit nyert a kormány a gyenge forinton

Több száz milliárd forinttal nőtt ugyan az államadósság, de az az uniós támogatásokon ezer milliárdos nyereséget könyvelhet el az állam.

2020. április 06.
2020. április 01.
Kamatot emelt az MNB, megállt a forint zuhanása

Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatemeléssel megállította a forint zuhanását. Az euró ára szerdán pánikszerűen 369,5 forintig emelkedett, ám 15 óra után hirtelen…

2020. március 19.
Új rekordon az euró – kamatemelést sürgetnek az elemzők

Nincs megállás, a forint és minden tovább gyengül, a befektetők a dollárba menekülnek. A forint gyengülését csak kamatemeléssel lehetne megállítani – vélik az…

2020. február 29.
Lassan fertőződik a magyar gazdaság

A derűlátók szerint nem hat a magyar gazdaságra a koronavírus. A vészmadarak a tavalyi felére rúgó, 2,5 százalékos idei növekedést se zárnak ki.

2020. január 28.
Nem lépett a forint védelmében az MNB

Még szóban sem avatkozott be a hazai deviza védelmében a jegybank, amely a kamatdöntő ülés után ismét gyengült.

2020. január 23.
340 forintig is drágulhat az euró

A forint sorsa az MNB kezében van, ugyanis amíg a jegybank fenntartja a gazdasági növekedést támogató extra alacsony kamatokat, addig a forint gyengülő pályán marad.

2019. november 30.
Kormányzati politika a forintgyengítés

A forint-mélyrepülés felelősei a jegybank és magyar kormány, ugyanis a gyengülő devizával tudják a növekedést fenntartani, de ez a tíz százalék feletti…

2019. szeptember 04.
Betegágyban a forint: a nagy jegybankok döntésétől függ az erősödése

A hazai deviza az uniós és az amerikai fizetőeszközön kívül a környező országok pénzeivel szemben is leértékelődött.

2019. szeptember 03.
2019. augusztus 29.
Történelmi mélységben a forint: drágább üzemanyagokra készüljön

Csütörtökön 331,9 forintot is ért egy euró, még soha nem volt még ilyen gyenge a hazai deviza a közös pénzzel szemben.

2019. augusztus 27.
Rekordgyenge forint jöhet

Az elemző szerint az elmúlt hetekben a feltörekvő piaci devizák gyengülése volt tapasztalható, ez alól a hazai fizetőeszköz sem tudta kivonni magát.

2018. július 18.
Gyenge a forint, de ettől még erős az utazási kedv

Egyelőre nem csökkent az utazási irodák forgalma a gyenge forint miatt. A jogszabályok pedig az eddigieknél is nagyobb biztonságot adnak a hazai turistáknak.

2018. július 02.
Zuhanó forint – Matolcsy nem megy a költségvetési bizottságba

A forintgyengülés költségvetési politikára gyakorolt hatásáról és az MNB terveiről kérdezték volna.

2018. június 30.
2018. május 22.
2017. augusztus 25.
Matolcsyék mesterségesen gyengítik a forintot?

A forint erősödő árfolyamtól féltették Matolcsy Györgyék a jegybank nyereségét, azt, amiből az alapítványaikat szokták feltőkésíteni.

2015. január 20.
A gazdaság helyzete nem indokolja a forintgyengülést

 A magyar gazdaság erős fundamentumai stabil forintárfolyam mellett szólnak és nem indokolják az euróval szemben az utóbbi időkben bekövetkezett gyengülését -  ezt…

2014. augusztus 26.
Év végére emelkedhetnek a fogyasztói árak

Aranyáron, 900-980 forintért mérik több piacon a citromot, de a többi déligyümölcs ára sem csökkent olyan mértékben, mint általában amikor a hazai termés is…

2014. március 07.
Nagyot esett a forint

Nagyot gyengült a forint a főbb devizákkal szemben péntek délután a bankközi piacon. Az árfolyamok azután kezdtek meredeken romlani, hogy a Gazprom orosz gázipari…