Előfizetés
2021. április 16.
2021. április 08.
Mégis megvan a Klubrádió elveszettnek hitt keresete

Bár korábban még azt állították, most kiderült, hogy a Médiatanács nem küldte el a szerkesztőség beadványát a Fővárosi Törvényszéknek.

2021. március 31.
2020. december 23.
2020. december 22.
A bíróság kimondta, hogy nem lehet felfüggeszteni az SZFE-n a tanulmányi félévet

A Fővárosi Törvényszék elrendelte az azonnali jogvédelmet, amely biztosítja a félév eredményes befejezését addig is, amíg a kuratórium elleni per folytatódik.

2020. december 04.
Honfitársnőit dolgoztatta a pesti bordély kínai ura, fegyházba megy

Nem jogerősen 12 év vár a férfira, akit ki is utasítottak Magyarországról. A másodfokú bíróság döntését letartóztatásban várja.

2020. december 03.
Törvénysértő az Iszlám Állam terroristájának ítélete

Tényleges életfogytiglani szabadságvesztést kellett volna kiszabni a bíróságnak, azonban az ítélet szerint 30 év múlva feltételesen szabadlábra helyeztető Hassan F.

2020. december 02.
2020. november 17.
2020. október 13.
Simonka György mindent tagadott a tárgyalásán

A fideszes képviselő és társai elleni vád szerint összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak Simonkára 8,5 évi fegyházbüntetés is várhat.

2020. szeptember 15.
2020. augusztus 04.
2020. június 29.
2020. június 15.
Meghallgatás előtt - válaszok nélkül

Június 15-én, vagyis ma hallgatja meg a Fővárosi Törvényszék (FT) elnöki posztjára pályázó mindkét jelöltet az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke – tudta…

2020. június 08.
Kínos pályázati malőr: kinek szurkolnak a bírók a Fradi pályán?

Helyesírási hibával együtt emelt át korábbi pályázatából egy mondatot a Fővárosi Törvényszék (FT) elnöki posztjára aspiráló Tatár-Kis Péter, aki Kovács…

2020. június 02.
Összbírói értekezlet a Fradi-pályán

A Ferencváros stadionjában, a Groupama Arénában rendezik meg június 8-án a Fővárosi Törvényszék (FT) márciusra tervezett, ám a koronavírus-járvány miatt…

2020. április 10.
A törvényszék elutasította a kiutasított iráni diákok keresetét

Hangsúlyozták, hogy a rendvédelmi szerv kiutasításra vonatkozó javaslatát az idegenrendészeti hatóságnak – a törvény szerint – kötelezően figyelembe kellett…

2020. február 17.
Fővárosi Törvényszék: két pályázó biztos van

A legnagyobb hazai bíróságnak több mint két éve nincs rendes, hat évre kinevezett elnöke.

2019. július 07.
2019. június 17.
Kovács Zoltán államtitkár sógora került a Fővárosi Törvényszék élére

Egy év határozott időre Tatár-Kis Pétert, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár sógorát bízta meg a Fővárosi Törvényszék (FT)…

2019. június 11.
Fenyegetést vagy ajánlatot kapott Handó Vadász Viktortól?

Különös meghallgatás előzte meg a Fővárosi Törvényszék elnöki pályázatának eredménytelenné nyilvánítását.

2019. május 29.
Továbbra sincs elnöke a Fővárosi Törvényszéknek

Meghallgatta tegnap a Fővárosi Törvényszék (FT) elnöki posztjára pályázó mindkét bírót Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke.

2019. május 27.
Mégis tart meghallgatást Handó

Május 28-án, kedden hallgatja meg a Fővárosi Törvényszék (FT) elnöki posztjára pályázó mindkét bírót az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke.

2019. május 23.
Ki lesz a Fővárosi Törvényszék elnöke?

Bár május 28-ig kellene Handó Tündének döntenie a Fővárosi Törvényszék (FT) elnöki tisztségére kiírt pályázatról, információnk szerint az Országos Bírósági…

2019. április 26.
Felmentő ítéletet hoztak Szilvásy Istvánék ügyében

Az ÁEK egykori vezetőjét és két vádlott társát hűtlen kezelés bűntettével vádolta az ügyészség. A döntés nem jogerős, az ügyészség három nap gondolkodási…

2019. április 15.
2019. március 30.
Jogszerűtlen adatgyűjtés – A bíróság szerint jogosan bírságolták meg a szcientológusokat

A Fővárosi Törvényszék elutasította a NAIH határozata ellen benyújtott keresetet. A Szcientológia Egyház közölte: nem ért egyet az ítélettel, és jogorvoslatért…

2019. március 11.
Prisztás-gyilkosság: elkezdődött a perújítási tárgyalás

Az ügyvédek bizonyítási indítványokat terjesztettek elő. A bíróság június 14-re tűzte ki a következő tárgyalást, ahol a tervek szerint Jozef Rohácot hallgatják…

2019. február 28.
2019. február 15.
Túszul ejtette az őrt, majd megszökött egy rab a Fővárosi Törvényszékről – Elfogták a rendőrök (videó)

A fegyverest többször meglőtték, a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, de estére sikerült stabilizálni az állapotát. Ott kezdődtek a…