2018. január 11.
2017. október 30.
2017. október 28.

Újraválasztották Gaskó Istvánt a VDSZSZ élére

Újraválasztotta a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezte Szövetség taggyűlése Gaskó Istvánt a szervezet élére.

2017. március 28.

Gaskó, az óraszakértő az ATV-ben szólt be a riporternek

Milliókért vásárolt berendezési tárgyakat, ingóságokat Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetéhez (VDSZSZ) volt vezetője, amikor még a Liga…

2017. március 27.

Orbán miatt rendezett be luxusirodát Gaskó

Összesen közel ötvenmillió forintos, Gaskó Istvánhoz és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetéhez (VDSZSZ) kötődő számla került a Blikk birtokába, amelynek egyes…

2016. november 11.
2016. május 31.

Gaskó után új utakon a Liga

A Munka törtvénykönyve és a sztrájktörvény módosításáról is tárgyalna a kormánnyal a Liga Szakszervezetek - jelentette be egyebek mellett tegnapi tájékoztatóján…

2016. május 30.
2016. május 18.

Razzia Gaskóék irodájánál - Közleményt adott ki a Liga

Ismételten ellepték a hatóságok a Liga Szakszervezetek irodaházát - tudta meg a Blikk. A Liga Szakszervezetek (Liga) délután úgy reagált, hogy a NAV ellenőrzése…

2016. január 28.

Gaskó jól keres a lemondással

Több mint 4,4 millió forint "búcsúpénzt" kap a LIGA Szakszervezetektől Gaskó István - tudta meg a Magyar Hírlap. 

2016. január 25.

Lemondatták Gaskó Istvánt a Liga éléről

Rendkívüli elnökségi ülésen lemondatták Gaskó Istvánt a Liga Szakszervezetek konföderáció éléről – tudta meg az atv.hu több, egymástól független,…

2015. november 19.

Gaskó nyomásgyakorlásra készül

A Liga Szakszervezetek nyomásgyakorlásra készül a minimálbér emelése érdekében, miután a munkáltatói és munkavállalói álláspontok nem közelednek egymáshoz -…

2015. október 09.

Gaskó: nem bújtam el a rendőrök elől

A tudósítások hemzsegnek a valótlanságoktól, de ez nem a média hibája, hanem a forrásoké, amelyek dezinformálnak. Az irodámba még csak be sem néztek a rendőrök,…

2015. október 07.

Fegyveres rendőrök lepték el Gaskó irodáját (videó)

 Rendőrök érkeztek a Liga Szakszervezetek és tagszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) székházába - közölte szerdán több hírportál. A Liga…

2015. augusztus 27.

Gaskó bevallotta: 15 millióért tankolhatott

Mindennel el tud számolni és nem költötte jogtalanul a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezet Szolidaritás (VDSzSz Szolidaritás) millióit - állította a Népszabadságnak…

2015. augusztus 26.

30 milliós Audit vett a szervezete pénzén Gaskó István

Szőrén-szálán eltűnt az az Audi A6-os, amelyet Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezet Szolidaritás (VDSzSz Szolidaritás) korábbi elnöke 30 millió…

2015. július 01.

Gaskó egyelőre sérthetetlen

A Fővárosi Főügyészség közigazgatási jogi osztálya elutasította Bárány Balázsnak, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSzSz Szolidaritás)…

2015. június 19.

Jobbikos puccs miatt váltották le Gaskó Istvánt?

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) volt elnöke szerint rasszista, a Jobbikhoz köthető emberek tevékenysége áll a mögött, hogy a májusi tisztújító…

2015. május 08.

Puccs Gaskó ellen?

Megköszönte az elmúlt 25 évet Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szövetsége elnöke a tegnap a XIV. küldöttgyűlés első napján, miután nem…

2015. május 01.

Gaskó: kötélhúzással telik május elseje

Kötélhúzással telik az ünnep, komoly viták vannak a munkavállalók, valamint a kormány és a munkaadók között – mondta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke…

2015. március 18.

Magyarország vasárnap zárva

A kormány az európai gyakorlatra hivatkozva érvelt a vasárnapi zárva tartás mellett, ám ez a hivatkozás erősen sántít. A parlament kormánypárti többségének…

2015. január 23.

Vasárnapi zár: elutasították a népszavazási kérdéseket

Elutasította, és nem terjeszti a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke Gaskó Istvánnak és Demján Sándornak a vasárnapi…

2014. december 15.

Nem volt gond, ha várni kellett - Gaskó elégedett az akcióval

Az egész ország szimpátiával fordult a Liga Szakszervezetek országos félpályás forgalomlassító tiltakozóakciója felé - jelentette ki Gaskó István, az…

2014. december 14.

Gaskó: Sztrájkok lesznek az újévben is

A Liga Szakszervezetek elnöke szerint amennyiben a hétfői, a munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedések elleni demonstráció sem segít a problémák…

2014. december 12.

Gaskó: egyre többen csatlakoznak a hétfői demonstrációhoz

Egyre több szakszervezet és munkavállaló jelzi csatlakozási szándékát a Liga Szakszervezetek december 15-i országos demonstrációjához, sőt az Európai és Nemzetközi…

2014. december 04.
2014. november 12.

Újabb tüntetést szerveznek

Demonstrációt tart a Liga Szakszervezetek november 21-én Budapesten az adótörvények és a költségvetési törvény társadalmi egyeztetés nélküli benyújtása ellen,…

2014. május 01.

A Liga tárgyalna az új kormánnyal

A Liga Szakszervezetek szövetsége stratégiai tervben foglalja össze a régi-új Orbán-kormánnyal szembeni elvárásait és tárgyalásokat kezdeményez a kabinettel a…

2013. október 15.

Továbbra is ömlik a pénz Orbán kedvencéhez

Gaskó István szervezetei szépen kaszálnak azon az uniós pénzből finanszírozott pályázaton, amiből a szakszervezetek bővíthetik kapacitásaikat.