2019. augusztus 24.

Ha Trump nem tudta megvenni Grönlandot, akkor legalább nyit rajta egy konzulátust

Az amerikai külügy hivatalos álláspontja szerint a sziget megnövekedett gazdasági és geopolitikai helyzete miatt tennének így.

2019. augusztus 21.

Trump nem is megy Dániába, ha Grönland nem eladó

Köszöni Frederiksen dán elnöknek, hogy gyors visszautasításával költséget és erőfeszítést takarított meg mindkettejüknek.

2019. augusztus 19.
2019. augusztus 18.

Gazdasági tanácsadója szerint Trump tényleg megvenné Grönlandot

Az amerikai elnök járatos „ingatlanvásárlási” ügyekben, és majd megvizsgálja a kérdést – mondta Larry Kudlow.

2019. augusztus 16.

Grönland a grönlandiaké! – a helyi és a dán politikusok is azt remélik, Trump csak viccel

Őrültség, Trump is megőrült, ez egyáltalán nem hízelgő, és persze nem eladó - így nyilatkoztak az érintettek arra, hogy az elnök megvenné Grönlandot.

Donald Trump szívesen megvenné Grönlandot

Az ötlet nem új– már Harry Truman is eljátszott vele – a stratégiailag fontos terülen után pedig Kína is terjeszkedne.

2019. augusztus 05.

240 gigatonnányi jég olvadt el június óta Grönlandon

A világtengerek szintje folyamatosan emelkedik, a század végére várhatóan fél-egy méterrel lesz magasabb a vízszintjük.

2019. augusztus 01.

10 milliárd tonna jég olvadt el egyetlen nap alatt, amikor Grönlandot is elérte a hőhullám

Az olvadó jég miatt emelkedő tengerszint több millió ember életét veszélyeztetheti közvetve és közvetlenül.

2019. július 26.
2019. június 27.

56 tavat találtak a grönlandi jégmező alatt

Brit és amerikai kutatók 56 eddig ismeretlen tóra bukkantak a grönlandi jégtakaró alatt. Eddig csak négy ilyen tó volt ismert a térségben.

2019. április 25.

Ijesztő tempóban olvad Grönland jege

Megmérte egy nemzetközi kutatócsoport, milyen tempóban olvad a jég Grönlandon 1972 óta, és az adatok aggodalomra adnak okot.

2019. március 08.

A téli esők gyorsítják a grönlandi jég olvadását

Egyre gyakoribbak Grönlandon az esőzések, amelyek olvasztják az északi féltekén elterülő sziget jegét, még az hosszú északi-sarki télben is gyakran esik az eső -…

2018. szeptember 24.

Óceánba "tört" egy hatalmas gleccserdarab Grönlandon

Beleesett az óceánba a grönlandi Helheim gleccser egy darabja. A kutatók szerint a jelenség hozzájárul a vizek tengerszint feletti magasságának gyorsabb emelkedéséhez.

2017. június 27.

Drámaian nő az óceánok vízszintje

Az óceánok vízszintje 50 százalékkal gyorsabban emelkedett 2014-ben, mint 1993-ban – állapította meg a Nature Climate Change kéthavonta megjelenő folyóiratban tegnap…

2016. december 07.

Lássunk túl az Északi-sarkkörön!

Az Északi-sarkot a közgondolkodásban a mai napig némi mítosz lengi be, mert kevés róla a valós információ. Pedig ennek nagyon fontos szerepe van a klímaváltozás…

2016. augusztus 25.

"Szomorú vagyok, és az is maradok"

Az ötvenes években Grönlandon inuit gyerekeket vettek el a családjuktól azért, hogy dán polgárokká váljanak. (Az inuit egy eszkimó népcsoport, amely az Északi-sarkon,…

2014. április 18.

Mit találtak a tudósok a grönlandi jégtakaró alatt?

Ősi, csaknem 3 millió éve megfagyott tundratalajt fedeztek fel Grönland jégtakarója alatt - derült ki egy nemzetközi kutatócsoport új tanulmányából.

2014. március 11.

Szembesülni kell azzal, mit rontottunk el

A napokban jelent meg Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái című kötete a Scolar Kiadó gondozásában. A szerző úgy véli, ha egy regényíró, vagy egy művész…

2013. december 23.

Hatalmas víztározót találtak Grönland jégpáncélja alatt

Rengeteg jégolvadásból származó vizet találtak a Gröndland jege alatt húzódó kásás rétegben amerikai kutatók. A víz egész évben a jégpáncél alatt marad, az…