2016. március 11.

Pert vesztett az Index, milliókat fizethetnek

Hétmillió forint megfizetésére kötelezte a Fővárosi Törvényszék az Index.hu Zrt.-t - írta a Gyermekrák Alapítvány közleményében.

2015. december 17.

Ajándék a Heim Pál Gyermekkórháznak

Ünnepélyes keretek között adták át a Heim Pál Gyermekkórház Sebészeti és Traumatológiai osztálya számára két multifunkciós műtőasztalt és egy korszerű…

2015. június 16.

Ilyen is van: ősrégi műtőasztalt cseréltek le (fotók)

A miskolci megyei kórház főigazgatója a gyermeksebészeti műtőben 40 éve használt és már elavult műtőasztal cseréjét kérte a Gyermekrák Alapítvány Közhasznú…

2014. december 12.

Csúcstechnikával a gyermekrák ellen

A Gyermekrák Alapítvány 41 millió forintos adománnyal támogatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermeksebészeti Osztályát. Nagy értékű laparoszkópos és…

2014. december 08.

Balogh már nem gyanúsított

A rendőrség megszüntette Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány vezetője ellen indított gyanúsítotti eljárást - tudta meg lapunk. 

2014. október 16.

Tiltakozik a Gyermekrák Alapítvány elnöke: nem utazott sehová

Felháborodva hívta fel a Népszavát Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány elnöke. Felháborodásának oka, hogy ellepte az internetet a hír: elhagyta az országot. 

2014. október 11.

Gyanúsítottként hallgatták ki a Gyermekrák Alapítvány vezetőjét

Gyanúsítottként hallgatták ki Balogh Istvánt, a Gyermekrák Alapítvány vezetőjét azért, mert magánügyei intézésére is használta az alapítvány betegszállító…

2014. augusztus 27.

Magyar siker az Onko-Olimpián

Ötödik alkalommal rendezték meg a rákos betegségből gyógyuló 6 és 18 év közötti gyermekek számára az Onko-Olimpiát. A hétvégén, Varsóban lezajlott…

2014. június 18.

Nem gyógyult rákos gyermek Amerikában

Több mint két év alatt egyetlen gyermeket sem utaztatott ki a Délnyugat-floridai Gyermekkórházba kezelésre a Gyermekrák Alapítvány Egyesült Államokban bejegyzett…

2014. június 17.

Egyetlen gyereket sem küldött ki Amerikába a Gyermekrák Alapítvány

A magyarországi Gyermekrák Alapítvány Amerikában alapított szervezetén, a Children Cancer Foundationön keresztül vállalta, hogy lehetőséget keres rákban szenvedő…

2014. május 18.
2014. április 25.

„Felhívás” és „jelzés” törvénysértések miatt

Törvénysértéseket állapított meg a Gyermekrák Alapítvány kuratóriumánál a Fővárosi Főügyészség, és egyebek mellett felhívta arra is a figyelmet, hogy az…

2014. április 24.

Törvénysértések a Gyermekrák Alapítványnál

Törvénysértéseket állapított meg a Gyermekrák Alapítvány kuratóriumánál a Fővárosi Főügyészség, és egyebek mellett felhívta arra is a figyelmet, hogy az…

2014. március 19.

Floridában is van háza a Gyermekrák Alapítvány vezetőjének

Saját villája van az Egyesült Államokban az adományokat gyűjtő Gyermekrák Alapítvány vezetőjének. A kétszintes floridai lakóépületről azonban még a szervezet…

2014. február 11.

Kértek, de nem kaptak támogatást a Gyermekrák Alapítványtól

Bár többször kért a Gyermekrák Alapítványtól,  2009 óta semmilyen támogatást nem kapott a SOTE II. Gyermekklinika, a magyar Gyermekonkológiai Hálózat Központja. 

2014. január 19.

Az ügyészség vizsgálja a Gyermekrák Alapítvány működését

A Fővárosi Főügyészség január elején elrendelte a Gyermekrák Alapítvány törvényességi ellenőrzését - erősítette meg a Fővárosi Főügyészség szóvivője…

2014. január 17.

Nyomoznak a Gyermekrák Alapítvány körüli ügyekben, ismeretlen tettes ellen

Hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a BRFK korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya a Balogh István vezette Gyermekrák Alapítvány ügyében –…

2013. december 23.

A Jobbik feljelentette a Gyermekrák Alapítványt

A Jobbik pénteken feljelentést tett a Gyermekrák Alapítvány ügyében a Legfőbb Ügyészségen hűtlen kezelés és csalás gyanúja miatt - jelentette be szombati…

2013. december 19.

Megúszhatja Balogh a mentős furikázást

Nem vizsgálja a rendőrség Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány elnökének száguldását a villamossíneken, eddig ugyanis  a nem érkezett feljelentés az ügyben…

Saját céljaira használja a botrányt Fidesz

Nagy szorgalommal építgeti a fideszes médiagépezet a Gyermekrák Alapítvány elnöke körüli botrányt: tegnap másodjára is megszólalt a Fidelitas, kedden pedig még az…

2013. december 18.

Balogh és a mentő: Komoly gondokat okozhat a civil szervezeteknek a kormány

Eddig a civilek 3 év alatt költhették el az 1 százalékos felajánlásokból befolyt összeget – erre most egy évük marad, ez pedig megnehezítheti az akut helyzetek…

2013. december 17.

A minisztérium is felfigyelt a gyermekmentős furikázásra

"Végre elérkezett az idő, hogy ténylegesen a beteg gyermekek gyógyítását segítse" a Gyermekrák Alapítvány, "nem mindenféle humbug, ámde jól hangzó célok…

Budaligeti villájából saját mentő viszi munkába a Gyermekrák Alapítvány elnökét (videó)

Mentős körökben jó ideje terjed a pletyka, hogy a Gyermekrák Alapítvány "Gyermekmentő" feliratú Mercedesével reggelente maga Balogh István, az alapítvány elnöke…