2018.12.07

Gondolkodom egy ideje, miként növelik majd meg a sárga iskolabuszok a gyermekvállalási hajlandóságot, de egyelőre nem jutottam a titok nyitjára.

2018.12.05

4 milliárdért ültetné páncélozott iskolabuszra a gyerekeket Palkovics minisztériuma

Színük biztos, és hogy 2021-ben már az utakon is lehetnek a buszok - a kérdésekre egy januárban induló tesztüzem keresi a választ. Az innovációs minisztérium még a gyerekszülés ösztönzését is várja a projekttől.

2017.12.14

Iskolabusz ütközött vonattal Franciaországban

Összeütközött egy középiskolásokat szállító busz egy vonattal csütörtökön a délnyugat-franciaországi Millasnál, a spanyol határ közelében.

2016.11.22

Gyerekek haltak meg a buszbalesetben

Súlyos balesetet szenvedett egy iskolabusz tegnap a Tennessee állambeli Chattanoogában, öt gyerek a helyszínen életét veszítette, 24-et kórházba kellett szállítani. Az első jelentések hat halálos áldozatról szóltak. 

2016.10.20

Ittasan vezette az iskolabuszt

Előállítottak az ózdi rendőrök egy sofőrt, aki ittasan vezette az iskolabuszt, amellyel árokba hajtott, majd elhagyta a helyszínt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

2016.10.06

Tragédia! Anya és két gyereke halt meg a buszkarambolban

Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze egy menetrend szerinti autóbusz és egy személygépkocsi Nógrád megyében Érsekvadkert külterületén csütörtökön; az autóban utazó két gyermek és édesanyjuk meghalt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

2016.09.06

Halálos buszkarambol Szabolcsban - Gyerekek is sérültek (Videó)

Hat embert ápolnak a Nagykálló és Geszteréd között hétfőn történt buszbaleset sérültjei közül a nyíregyházi, a debreceni vagy a miskolci kórházban, a többieket már hazaengedték - tudta meg az érintett gyógyintézetektől és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától kedden az MTI.

2016.09.05

Tragédia! Iskolabusz ütközött Nagykállónál, 26-an sérültek (Fotó)

Egy gyerekeket szállító iskolabusz és egy munkásokat szállító kisbusz ütközött össze a Geszteréd és Nagykálló között hétfő délután, a balesetben a kisbuszban ülők közül két felnőtt a helyszínen életét vesztette - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a megyei rendőr-főkapitányság.

2016.06.06

Gyerekek is szörnyethaltak az iskolabusz-tragédiában (Fotó)

Csatornába zuhant egy iskolai kirándulókat szállító autóbusz vasárnap Törökország déli részén, a balesetben legalább 14 utas, köztük hat gyermek meghalt, további 24-en pedig megsérültek.

2016.02.11

Gyerekek haltak meg a rémisztő buszbalesetben

Legkevesebb hat gyerek meghalt, három ember pedig megsérült csütörtök reggel egy újabb buszbalesetben a nyugat-franciaországi Rochefort településnél - jelentette a France Info hírrádió.

2016.02.10

Tragédia! - Gyerekek haltak meg egy buszbalesetben

Két gyerek meghalt szerda reggel egy buszbalesetben a kelet-franciaországi Jura hegységben, Montbenoit kisvárosnál, néhány kilométerre a svájci határtól  - közölte a helyi prefektúra.

2016.02.04

Gyerekekkel teli iskolabusz karambolozott (Videó)

Iskolabusz ütközött egy autóval New Jersey-ben, az autó sofőrje nem élte túl a balesetet. Négy gyerek és két felnőtt megsérült - írja a faktor.hu.

2014.11.05

Kiégett egy iskolabusz, 16 diák meghalt

Üzemanyagot szállító kamionnal ütközött szerdán egy iskolabusz Egyiptomban; a balesetben legkevesebb tizennyolcan vesztették életüket, köztük tizenhat diák - jelentette az an-Níl egyiptomi hírtévé.