2019. augusztus 09.

Éledezik az Iszlám Állam

A magukra hagyott felszabadítóknak nincs elég erőforrásuk, hogy felszámolják a rejtőzködő sejteket. A terroristák próbálják kiélezni a vallási ellentéteket.

2019. július 22.

Szeptember végéig rács mögött marad a terrorizmussal gyanúsított szír férfi

F. Hasszánt közvetett tanúvallomás, homályos videófelvételek alapján tartják fogva hónapok óta - és emberiség elleni bűntettekkel is megvádolhatják.

2019. július 07.

Saját katonái helyett németeket küldene Szíriába az amerikai kormány

Trump elnök tavaly év végén jelentette be, hogy kivonják szárazföldi csapataikat a közel-keleti országból. Valakinek viszont harcolnia is kell a dzsihadistákkal.

2019. július 06.

Az Iszlám Állam robbantott Afganisztánban, ketten meghaltak

Egy síita mecsetben robbantottak, áldozataik imádsághoz készülő emberek voltak. Több tucatnyian megsérültek.

2019. július 05.

Öt év börtönre ítélték Németországban az Iszlám Állam egy korábbi tagját

A 32 éves német nő 2017 augusztusáig élt Irakban és Szíriában és részt vett a terrorszervezet tevékenységében.

2019. május 28.

Hazavágynak az Iszlám Államhoz csatlakozott külföldi harcosok

Az Iszlám Állam Európába visszatérő tagjai nem feltétlenül mindannyian terroristák, de mindenképpen kiemelt fenyegetést jelentenek.

2019. május 24.

Robbantottak egy pakisztáni és egy afganisztáni mecsetben is

Szokatlan módon szunnita mecsetekben történtek terrortámadások pénteken. Az egyik pakisztáni áldozat egy ismert vallási vezető, aki a tálibok ellenében a kormányt…

2019. május 18.
2019. május 10.

A Srí Lanka-i merénylők kapcsolatban álltak az Iszlám Állammal

A terrorfenyegetést elhárították és a terrorhálózat nagy részét megsemmisítették a vezérkari főnök szerint. Nemzetközi összefogás segíti a nyomozást.

2019. május 04.

Laktanyára támadt az Iszlám Állam, kilenc katona meghalt

A terrorszervezet közölte, hogy kiszabadították a támaszponton őrzött valamennyi foglyot.

2019. május 01.
2019. április 23.

Az Iszlám Állam vállalta a Srí Lanka-i merényletsorozatot, de nem biztos, hogy van közük hozzá

A terrorszervezet egy fényképet is feltöltött bizonyítékul, ennek hitelességét azonban egyelőre nem erősítették meg.

2019. április 21.

Vádat emelnek a terrorizmussal gyanúsított Hasszán F. ellen

Az Iszlám Állam hóhéraként azonosított szír férfi legalább húsz ember haláláért lehet felelős.

2019. március 29.

Megszólalt a görög titkosszolgálat, és eléggé kiakadt a TEK-re

Cáfolja a görög hírszerzés, hogy F. Hasszán az ő emberük lenne, de az sem tetszik nekik, hogy nálunk a terrorizmus témája politikai célokat szolgál.

Mindjárt kiderül, hogy az Iszlám Állam vezérét fogtuk el

Hollik István kormányszóvivő már csak terroristavezérnek nevezte a hamis papírokkal elkapott F. Hassszánt, és migránskártyázva ugrott neki Brüsszelnek.

2019. március 28.

Egyre nagyobb a zavar a TEK által elfogott szír férfi ügyében

A köztévének nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő saját magát cáfolja, a média hol gyanúsítottnak, hol elkövetőnek nevezi F. Hasszánt, de nem sikerült igazat…

2019. március 27.

A TEK az ügyvédre mutogat, a jogász cáfol, a zárt tárgyalás szivárog - és életeket sodorhat veszélybe, amit F. Hasszánról mondanak

Ha a terrorizmussal gyanúsított férfi igazat mond titkosügynöki megbízásáról, a sajtóban megjelenő információk őt és kapcsolatait is céltáblává tették a…

2019. március 25.

„Van egy súlyos története”: hosszú vizsgálat vár a terrorgyanúval letartóztatott F. Hasszánra, aki gyakorlatilag analfabéta

Védője szerint akár június végéig is bent tarthatják a férfit, az ügyészség meghosszabbíthatja letartóztatását. Az ügyben felbukkant egy védett belga tanú is,…

A terrorkalifátus vége

Öt év rémuralom után az Iszlám Állam utolsó területeit is visszafoglalták. Ha a terrorszervezetet le is győzték, meg nem semmisítették.

2019. március 24.

Letartóztatták az Iszlám Állam Magyarországon elfogott, feltételezett tagját

A Fővárosi Törvényszék egy hónapra rendelte el a szír férfi letartóztatását. Ügyvédje korábban lapunknak elárulta, mindent tagadó védencét többek közt azzal…

2019. március 23.

Megsemmisítették az Iszlám Állam kalifátusát

A kurd-arab szövetségesek az utolsó falut is elfoglalták, ami terrorszervezet fennhatósága alatt állt. A dzsihadisták ellen folytatott harc azonban ezzel még nem ért…

Páncélautót küldtek az Iszlám Állam hóhérának tartott férfiért, és Polt személyesen kért nyomozást ügyében

Embercsempészés miatt ítélték el, végül a legsúlyosabb váddal kellett szembenéznie F. Hasszánnak. A fiatal férfi mindent tagad.

2019. március 22.

Budapesten fogták el az Iszlám Állam egy terroristáját (videó)

Bizonyítható, hogy egy család 20 tagjával végző mészárlásban személyesen is részt vett a Ferihegyen hamis iratokkal elkapott férfi.

2019. március 21.
2019. március 17.

Az Iszlám Állam tovább él - interjú Pieter Van Ostaeyen dzsihádkutatóval

Európának az a fele, ahol valóban élnek bevándorlóközösségek és történtek terrortámadások, valódi problémával küzd: mit kezdjen a saját állampolgáraival,…

2019. március 10.

Megindult a támadás az Iszlám Állam utolsó területe ellen

Állítólag már minden civil elmenekült a csatatérről, az SDF megkezdi a végső offenzívát.

2019. március 07.

Rakétával lőttek tömegbe terroristák Kabulban, rengeteg a sérült

Magas rangú afgán kormánytisztviselők és a júliusi elnökválasztás több jelöltje is a célba vett emberek között volt.

2019. február 26.
2019. február 25.

Az Iszlám Állam ellen harcolt, mégis elítélték

Enyhe büntetést kapott az a férfi, aki azért utazott Szíriába, hogy az Iszlám Állam ellen harcoljon.