2016. október 26.

Terror az akadémián

Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a pakisztáni Kvetta város rendőrakadémiája ellen elkövetett merényletért. A hagyományos indiai–pakisztáni rivalizálás…

2016. szeptember 22.

Újra a parlamentben a jordániai iszlamisták

Végleges eredményeket még nem közöltek a kedden megrendezett jordániai parlamenti választásokról, de az előzetes eredmények szerint az már biztos, hogy az iszlamisták…

2016. március 06.

Elhunyt a szudáni ellenzék vezéralakja

Elhunyt a szudáni radikális iszlamisták vezéralakja, Hasszán al-Turabi. A befolyásos ellenzéki politikus 84 éves volt. Halálát szívroham okozta, szombaton az…

2016. január 18.

Felszámolódik a harmadik legnagyobb zsidó közösség?

Felszámolódhat a világ harmadik legnagyobb zsidó közössége, tavaly ugyanis minden rekordot megdöntött a Nyugat-Európából, és mindenekelőtt Franciaországból…

2016. január 13.

Iszlamisták rendőrkézen

Három személyt tartóztattak le Boszniában azzal vádolva őket, hogy kapcsolatban állnak az Iszlám Állammal (IS). A letartóztatásokra még hétfőn, Velika Kladusában…

2015. december 30.

Terroristák őrizetben?

Két terrorgyanús személyt vettek őrizetbe Ankarában, akik a török hatóságok szerint az Iszlám Állam megbízásából akartak Újév napján öngyilkos merényletet…

2015. december 14.

Iszlamisták őrizetben

A spanyol rendőrség őrizetbe vett egy férfit, aki az interneten toborzott jórészt 18 év alatti fiatalokat tagokat az Iszlám Állam számára. A 34 éves férfit az…

2015. december 07.

Drónok új feladattal - A veszélyes iszlamistákat figyelnék

Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) parlamenti (Bundestag-) frakciója szerint drónokat is be kellene vetni a terrorcselekmények elkövetésére hajlamos…

2015. július 08.

Bányászokra támadt az Al Shabaab

Tizennégy emberrel végzett az Al Shabaab nevű szomáliai iszlamista terrorszervezet egy éjszakai támadás során Kenya északkeleti részén. 

2015. június 27.

Franciaországi lefejezés - Hallgat a terrorista

Nem hajlandó vallomást tenni a franciaországi Lyonhoz közeli vegyi üzemnél elkövetett dzsihadista támadás feltételezett merénylője - közölték szombaton rendőrségi…

2015. június 26.

Hármas terrorcsapás

Néhány óra leforgása alatt három helyen is terrortámadást hajtottak végre iszlamista merénylők. Franciaországban egy amerikai tulajdonban lévő gázgyárban lefejezett…

2015. június 08.

Sikerek az iszlamisták ellen

Sikerekről számolt be az iraki és a szíriai hadsereg az Iszlám Állammal szembeni harcban. Bagdad azt közölte, hogy sikerült előrevonulnia a Tikrit és a Moszul között…

2015. április 30.

Iszlamista merényletet hiúsítottak meg Németországban

Németországban szélsőséges iszlamisták pokolgépes merényletét hiúsították meg a hatóságok csütörtökre virradó éjjel egybehangzó sajtójelentések szerint.

2015. április 06.

Terroveszély Németországban

 A német belügyminiszter szerint iszlamista terrortámadások veszélye fenyegeti Németországot.

Kettészakíthatja Kenyát az al-Shabab

Három napos gyászt hirdettek tegnap Kenyában azt követően, hogy az al-Shabab 148 diákot megölt, 79-et megsebesített a szomáliai határtól mintegy 200 kilométerre fekvő…

2015. március 10.

Osztrák túszt ejtettek az iszlamisták

Osztrák túszt is ejtettek az Iszlám Állam (IS) fegyveresei, amikor hétvégén elfoglaltak egy olajmezőt Líbiában – adta hírül az ORF. A hírt a bécsi…

2015. február 20.

Nigéria a terroristák fogságában

A Boko Haramot sokáig mintha nem vették volna komolyan Nigériában, mostanára azonban olyan erősekké váltak az iszlamisták, hogy a helyi erők képtelenek megfékezni a…

2015. február 10.

Iszlamisták feltörték a Newsweek Twitter oldalát

Hackerek feltörték az amerikai Newsweek magazin Twitter oldalát kedden, megfenyegették az Egyesült Államokat, konkrétan az elnöki családot is, és az Iszlám Állam (IÁ)…

2015. január 26.

Félezer iszlamistát vettek őrizetbe Egyiptomban

A betiltott Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet 516 tagját vette őrizetbe az egyiptomi rendőrség a 2011-es forradalom negyedik évfordulója alkalmából kirobbant…

2015. január 21.

Rosszak földrajzból az iszlamisták

Úgy tűnik, hogy az iszlamisták földrajztudása időnként hagy kívánnivalót maga után. Egy Franciaország ellenes tüntetésen, amelyen elsősorban a Charlie Hebdo múlt…

2015. január 19.

Kamerunban csapott le a Boko Haram

Nigéria mellett egyre inkább Kamerunt is fenyegeti az iszlamista terrorszervezet, a Boko Haram. Beszámolók szerint a dzsihadisták legalább 60 személyt ejtettek túszul a…

2014. december 13.

Ezreket öltek meg az iszlamisták

Különböző dzsihadista csoportok legalább 5000 személlyel végeztek november folyamán. A szélsőséges iszlamisták által elkövetett véres merényletek tekintetében…

2014. november 26.

Blair: Oroszországgal együtt kell működni a terrorizmus ellen

A nyugatnak az ukrajnai konfliktus kapcsán meghozott kemény intézkedések ellenére is együtt kell működnie Oroszországgal az iszlám szélsőség és mindazon erőkkel…

2014. november 20.

Egyiptom - Hitszónoklat és éles lőszer az iszlamisták ellen

Egyiptom mecseteiben központilag megfogalmazott hitszónoklatokkal intik óva a pénteki imára özönlő hívőket attól, hogy részt vegyenek A muzulmán ifjúság felkelése…

2014. november 05.

Párizs bekeményített

Franciaországban a jövőben megakadályozzák, hogy feltételezett szélsőséges iszlamisták Szíriába és Irakba utazzanak, hogy a dzsihadisták oldalán vegyenek részt az…

Potom pénzért árulják a lányokat

Az IrakiNews honlapjának értesülései szerint az Iszlám Állam (IS) dzsihadista szervezet potom összegért, 40 dollárért adja el az nőket. A fiatalabb gyerekekért 170…

2014. október 28.

Tunézia: második helyen az iszlamisták

Némi meglepetésre a szekuláris Nidaa Tounes nevű párt szerezte meg a legtöbb mandátumot a vasárnapi tunéziai parlamenti választáson. A voksolás esélyesének…

2014. október 27.

Kemény intézkedések az iszlamisták ellen

Keményebben kíván fellépni az iszlám szélsőségesek ellen Egyiptom azután, hogy a Sínai-félszigeten legalább 33 katonájukat ölték meg.

2014. október 17.

Megmutatták túszukat az iszlamisták

Ismét feltűnt egy videofelvételen egy 2012 novemberében a szélsőséges iszlamisták által túszul ejtett brit újságíró, aki már több propagandavideón is megjelent. A…

2014. október 08.

Radikális iszlamisa hálózat Koszovóban

A Koszovó ügyeivel foglalkozó szerb parlamenti bizottság megállapította, hogy a köztársaságban kiterjedt radikális iszlamista és terrorista hálózat épült ki.