2019.03.03

Bóta Gábor: Árulás

Bárkit, egy befolyásos, látszólag totálisan biztos egzisztenciával rendelkező embert is egyik pillanatról a másikra le lehet lenullázni, simán ki lehet húzni a lába alól a talajt, lényegében élő-halottá lehet tenni - erről regél most leginkább Gerhart Hauptmann klasszikussá nemesedett darabja, a Naplemente előtt.

2017.08.28

Öt premier Angyalföldön

Az idén is utcabállal kezdődik az évad szeptember 9-én a József Attila Színházban, amely az új szezonban öt nagyszínpadi, három stúdiószínpadi bemutatóval és beavató színházi produkcióval is várja a közönséget.

2017.02.17

Molnár Ferenc leszármazottai a nézőtéren

Molnár Ferenc unokája, Sárközi Mátyás Londonban élő író, és a dédunoka, Lukin Ágnes televíziós rendező is megnézte Az üvegcipő próbáját a József Attila Színházban.

2017.01.23

Drive Time Színház

A József Attila Színház Drive Time Színház elnevezéssel szokatlan stúdió előadásokkal lép színre. A jelszó: „A színházban üljön, ne a dugóban!”, a stúdióelőadások ugyanis közvetlenül a munkaidő után, 17

2017.01.10

Ádámok és Évák Ünnepe Angyalföldön

Már harmadik alkalommal kapnak lehetőséget általános- és középiskolai színjátszó csoportok, hogy a József Attila Színházban mutassák be a produkcióikat. A tizenegy iskola előadását ma 18-órától láthatja a közönség.

2016.12.07

Az örök primadonna 85 éves

Ahogy megjelenik Galambos Erzsi Kossuth-díjas színésznő a 85. születésnapja tiszteletére rendezett gálaesten a József Attila Színházban, sokan felpattannak a nézőtéren, és állva tapsolják, üdvrivalgással fogadják

2016.11.14

Egymilliót érő éjszaka

Egy férfi egy millió pengőt áldozna azért, hogy egy nő, akibe totálisan szerelmes, de bicebóca sántasága miatt úgy gondolja, hogy különben soha nem kaphatná meg, mindössze egyetlen éjszakát vele töltsön.

2016.11.11

Veszek egy éjszakát

Veszek egy éjszakát címmel mutatja be holnap a József Attila Színház Kollár Béla darabját.

2016.10.31

Józsa Imrét saját halottjának tekinti a József Attila Színház

Életének 63. évében elhunyt Józsa Imre színművész; a Jászai Mari-díjas művészt hosszú, súlyos betegség után vasárnap érte a halál - tudatta a József Attila Színház. A színház saját halottjának tekinti a színészt.

2016.05.25

Gyermeknapi forgatag

Igazi gyereknapi forgataggal készül a József Attila Színház május 29-én, vasárnap, 10-15 óráig.

2016.05.06

Az Üvegcipő Angyalföldön

A József Attila Színházban a nagyszínpadon négy, a stúdióban pedig két bemutatót tartanak a következő évadban, de a fiatal nézőkre is gondolnak.

2016.02.22

Kiderült, kibe szeretett bele Nemcsák Károly

A József Attila Színház egyik munkatársába szeretett bele Nemcsák Károly. A színház igazgatójának korábban zátonyra futott a házassága - írja a Blikk.

2016.02.05

Rékasit újra megoperálják

A József Attila Színház sajnálattal tudatja, hogy Rékasi Károly nyári motorbalesetből származó sérülései nem gyógyultak megfelelő ütemben, ezért újabb operációra van szüksége - tudatta közleményében Nemcsák Károly, a színház igazgatója.

2015.09.11

Rékasi visszatér

A júniusban súlyos motorbalesetet szenvedett Rékasi Károly a Bűntény a Kecskeszigeten című drámában tér vissza a József Attila Színház új évadjában - mondta el Nemcsák Károly, a színház igazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

2015.09.10
2015.04.01

Elhunyt Katona János

Életének 66. évében elhunyt Katona János színművész – tudatta honlapján a József Attila Színház.

2014.12.11

"Komámasszony, hol a stukker?" - Fotók

December 9-én tartották a Komámasszony, hol a stukker című vígjáték próbáját a budapesti József Attila Színházban. A színdarabot december 13-án mutatják be Huszti Péter rendezésében. A képre kattintva galéria nyílik!

2014.01.09

Adminisztrációs hiba miatt szerepelt a NAV-listán a József Attila Színház

Adminisztrációs hiba miatt szerepelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) listáján a József Attila Színház - közölte az adóhatóság.

2014.01.08

Végrehajtást kértek Nemcsák színházára

A József Attila Színház adószáma is szerepel a végrehajtási eljárás miatt érintettek listáján a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, írja a Blikk.

2013.11.02

Ősbemutató a József Attila Színházban

Munkácsy, a festőfejedelem címmel mutat be musicalt a József Attila Színház november 9-én, szombaton. Bognár Zsolt és Kiss Stefánia művének ősbemutatóját Tóth János operaénekes rendezi.

2013.10.16

Szerepeit is is visszaadta a színésznő, hogy ne kelljen hűtlen férjével játszania

Már a közös játék sem köti össze a válófélben lévő Détár Enikőt és Rékasi Károlyt - a színésznő nem akar egy színpadon állni hűtlen férjével, visszaadta a szerepeit.