2019.02.24

Sipos József: Földosztás Kápolnán

A XX. század első felében Magyarországon a föld- és parasztkérdés megoldása nemzeti sorskérdéssé vált

2018.10.28

Már száz éve rohanunk a forradalomba

Kelet-Közép-Európában aki a jelenen uralkodik, a régmúltat – éppen úgy, mint a közelmúltat – saját tulajdonának tekinti. Az istenadta nép annyit tudhat és csak azt, amit a hatalom a fülébe harsog.

2018.10.27

Kácsor Zsolt: Az árulók koronája

Mi is történt azon a száz évvel ezelőtti napon? Röviden álljon itt a nép követelése: követelték a sokat szenvedett magyar katonák hazahívását a frontról, követelték a háború befejezését, azzal együtt Magyarország állami függetlenségét, az állampolgárok egyesülési és gyülekezési szabadságát, általános, egyenlő és titkos választójogát.

2016.11.18
2016.03.22

Magyarország népéhez!

Károlyi Mihály kiáltványa a Népszava hasábjain. 1919 március 22-én

2014.11.21

Elfeledésre ítélt ünnepek

Nevezetes évfordulók mellett megyünk el közönyösen, ha a hatalomnak ez áll érdekében. Ezért is volt üdítő élmény a Szép Szóban november elején megjelent, az 1918

2013.10.08

Bethlen nem "üti" Károlyit, csak Orbán

Egyértelmű, hogy nem művészeti szempontok, hanem kurzusteremtő szándékkal dózerol el, illetve telepít szobrokat az Orbán-rezsim.