2020. március 12.

Pánikszerűen teszik utcára a hallgatókat, egymást segítik az egyetemisták

„Szolidáris lakhatással” próbál segíteni Hallgatói Szakszervezet azokon, akiknek napokon belül el kell hagyniuk kollégiumi szobájukat, de hazaköltözni ilyen gyorsan…

2014. szeptember 12.

Családot kellett kiköltöztetni elöntött házukból

Alsórajkon kitelepítettek egy családot az áradás miatt elöntött házukból - közölte honlapján pénteken a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

2014. augusztus 05.

Már költöztetnek Miskolc egyik nyomornegyedéből

Bírósági végrehajtást követően két lakásból költöztettek ki kedden embereket Miskolc egyik, úgynevezett nyomornegyedéből, egy asszonynak és egy háromgyermekes…